A magyar keresztapa

A magyar keresztapa
Megosztom

Kicsi, savanyú, nyavalyás, fals, de a miénk….

Ígértük, nem maradunk adósok. Íme, a Bolt sztori harmadik része. És még mindig nincs vége….

A cikksorozat első részét itt találjátok, a másodikat pedig itt.

Hogy melyikük a magyar keresztapa, annak eldöntéséhez citálunk pár, (a „Bolt” előnevű cégekből) ismerhető nevet.  Kezdjük a januári bizottsági ülésen nagy mellénnyel felszólaló Szilágyi Balázzsal, az előző részben megismert doktornő másik gyermekével, az ex-ügyvezető Szilágyi Bettina testvérével. E témában segítségül hívtuk a Privátkopó 2019. februárjában megjelent cikkét.

„A 2016. július 18-án alakult Taxify Hungary Fuvarszervező Kft. három magánszemély tulajdonát képezi. Közülük a 38 éves Szilágyi Balázs tűnik a legtapasztaltabb az üzleti életben: 14 gazdasági társasághoz volt/van köze. Nem mindegyik sikersztori.

A BLOCKROCK Kereskedelmi Kft. a cégnyilvántartás szerint „kényszertörlés alatt” áll. A társaság ügyvezetője (és többségi tulajdonosa) 2008. április 4. naptól 2010. március 3. napig Szilágyi volt, aki remek érzékkel távozott a nem túl jól teljesítő cégtől, hiszen lelépése után mintegy 2 héttel (2010. március 19-én) az adóhivatal végrehajtást rendelt el a vállalkozással szemben, amely egészen a kft. kényszertörléséig hatályos maradt.

A Forrás-Invest 2005 Kft-nél 2007. február 23. nap és 2010. augusztus 27. nap közötti időszakban tevékenykedett ügyvezetőként (és tulajdonosként) hősünk, aki ismét nagyszerűen érzett rá, mikor kell a süllyedő hajót elhagyni. Néhány héttel Szilágyi távozását követően a NAV végrehajtást indított a társasággal szemben. Akkor már a Romániában élő Farkas Emericnek kellett volna ellátnia az ügyvezetői teendőket, de a cég sem adóbevallásokat nem nyújtott be, sem éves beszámolókat nem tett közzé a román színrelépését követően. Farkas Emeric vállalkozói „előélete” azt valószínűsíti, hogy a férfit tudatosan a „balhé elvitelére” szemelhették ki, hiszen korábban hat gazdasági társaság „eltemetésében” közreműködött, így nem nevezhető rutintalan „cégsírásónak”.

A HTML SUPPORT Kft. ugyancsak „kényszertörlés alatt” áll. A vállalkozás ügyvezetője (valamint tulajdonosa) 2011. november 27. naptól 2012. október 29. napig Szilágyi Balázs volt, akit Kiss Sándor váltott. A kft. attól kezdve sem adóbevallásokat nem nyújtott be, sem éves beszámolókat nem tett közzé. Gyakorlatilag fantomizálódott, ezért az illetékes cégbíróság 2015 májusában elrendelte a kényszertörlését.

Szilágyi üzleti tevékenységének egyik ékköve lehetett a Tank Petrol Kereskedelmi Kft., amelynek ügyvezetői székét ugyan nem melegítette sokáig, de a cég rövid idő alatt képes volt véghezvinni azt a bravúrt, hogy felkerült az adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély – adózók listájára. Szilágyi ebben az esetben is svájci óramű pontossággal hagyta el a társaságot, hiszen 2014. január 10. nappal intett búcsút, és a NAV három héttel később, 2014. február 3-án kezdeményezett végrehajtást a szakadék szélére sodródott kft-vel szemben.

A stafétabotot egy Szente Zoltán nevű férfi vette át Szilágyitól, aki ugyancsak nem kispályás: kilenc, adósságban fulladozó gazdasági társaságot sikerült „elvarázsolnia”, köztük a Tank Petrol Kereskedelmi Kft-t, a HAMALA-TRADE Kft-t és a HaMaLa Petrol Kft-t. Érdekesség, hogy a nevezett társaságok székhelye (1097 Budapest, Vágóhíd utca 13.), valamint fióktelepe (6000 Kecskemét, István király körút 50.) azonos volt. A HAMALA-TRADE Kft. egyébként – a Tank Petrol Kereskedelmi Kft-hez hasonlóan – ugyancsak szerepelt az adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély – adózók listáján.

Vajon a fenti események a véletlenek szerencsétlen összejátszása? Netán valami egészen más?”

Eddig a cikk. És most nézzük meg, vajon tényleg a véletlenek szerencsétlen összejátszása lett volna, amiről a Privátkopó írt? Nézzük meg a Szilágyi fiú kapcsolati hálóit, cégekkel, egyebekkel.

Már maga ez is sokatmondó, főleg, ha kicsit utánajárunk a többi szereplőnek és cégeiknek.

Valamiféle rejtélyes oknál fogva társaival együtt ő is nagyon szereti a „Main” elnevezésű cégeket, úgyis mint Main Assets, Main Estates, Main Marketing Kft-k. Ezek közül az első kettő további érdekességekkel is bír, mégpedig azzal, hogy tulajdonosi köreikben olyan nevek lelhetőek fel, mint Poprócsi Zsolt, Ferentzy Zoltán, Buda Márk, Orbán Dániel és Cziráki Dániel. Ismerős nevek, a Bolt cégek kötelékéből.

De menjünk szépen, sorban. Poprócsi Zsolt az igazi csodagyerek, aki kicsit Dubajban is él, meg kicsit itthon is, és biztos, ami biztos Main Origo FZE néven létrehozott egy Dubaiban bejegyzett céget, melynek pusztán egy fiók telepe található Magyarországon. Külön érdekessége tehát Poprócsi cégeinek a Dubaiban bejegyzett Main Origo FZE., amit akár úgy is felfoghatunk, hogy az egész pénzmosó csapat origója ez a cég. Mint tudjuk, Dubaiban nem kell adót fizetni, a magyarországi fióktelep pedig export tevékenységre hivatkozva nem fizet ÁFA-t. És hát itt is visszaköszön a „Main”. Ennél azért már lehetnének kicsit találékonyabbak, mert nagyon megkönnyítik a kísértetiesen hasonló nevekkel a keresést.

Azért Poprócsi kellően óvatos ahhoz, hogy a nagy halon, a Dubai cégen és annak hazai leányvállalatán ne közösködjön a többiekkel, hiszen ebben csak fal arcok és strómanok szerepelhetnek, legfeljebb valamilyen kamu szerepben.

Már maga a cégháló is érdekes, hát még ha megnézzük, hogy Poprócsi kezén-közén hány, székhelyszolgáltatóra bejegyzett autókiadó cég is üzemel, javarészt strómanok ügyvezetésével, és persze taxik kiadására. Utána már csak fel kell szorozgatni a havi 250-300 ezres bevételt generáló taxi kiadást az autók darabszámával. Persze tudjuk, komoly macera lesz összeszedegetni, melyik cégben mennyi sárga csoda fut, de ez sem lehetetlen feladat, főleg nem a taxik NKH-nál jegyzett alvázszámai alapján.

 

Nézzük Ferentzy úr cégeit. Ennyi „Main” talán a világon nincs, aztán de, mégis.

De ne menjünk el szó nélkül azért a többi játékos mellett sem, bár lehet, ők nem olyan nagy halak a történetben, sőt, leginkább csak kis guppik.

A kis játékosok közül külön és kiemelten is érdekes Cziráki Dániel szerepe. Ahogyan már utaltunk rá, Szilágyi Bettina egyik „bolt” cégében ő a kézbesítési megbízott. Persze, gondolhattuk volna, hogy ez biztos véletlen, és amikor nagy sértődötten otthagyta a Bolt vezetését, elfeledkeztek róla, és véletlenül maradt ott a neve. Na, de ennyi véletlen, amennyit a Poprócsi-Ferenczi-Szilágyi triászhoz kapcsolódóan találtunk az esetében, akár tulajdonosként, akár valamilyen vezető funkcióban, már a Földön nincs. Azóta is azon gondolkodunk, vajon Cziráki milyen céllal és milyen feladattal került nem is olyan régen a 6*6 taxihoz?

Na de akkor egy kis pénz is. Azt tudjuk, hiszen látható a mérlegekben, hogy a Bolt HTX (magyar) bevételei emelkednek. Amint már írtuk, esetükben ez mindig és mindenkor kizárólag export bevétel, tehát nem ő a szolgáltató, nehogy véletlenül egy forinttal is gazdagítsa az államkasszát.  Ám az is vélelmezhető, hogy  számukra nem lenne pozitív, ha ezek az emelkedések láthatóak lennének az üzlet további résztvevői, de leginkább a magyar hatóságok részére,  ezért a fenti „Main” cégek között osztják szét az export bevételként könyvelt összegeket. Aki egy kicsit is tud angolul, az pontosan tudja, hogy a „main” szó jelentése „alap, fő, legfontosabb”. Nincs is nagy arcuk a csókáknak, ugye?

Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy a Magyarországon bejegyzett taxitársaságok mérlegei a netto bevételek alapján készültek (mivel ez a hazai adójogszabályokkal harmonizál), ezzel szemben a Bolt HTX mérlegei rendre – amint már írtuk és látható is – kizárólagosan export bevételekről szól, azaz szinte kizárólagosan a szabálytalan szolgáltatás (észt) kapcsán keletkezett jutaléka képezi a mérlegben fellelhető adatokat. Ami ezen túlmenően még érdekesség, és alátámasztja a fentieket, az az, hogy mesterségesen vannak úgy generálva a számszaki adatok, hogy a többi hazai taxis cégekétől ne, vagy csak kis mértékben térjen el. Ennek oka, hogy bár magukat piacvezetőnek aposztrofálják, azért nem szeretnék, ha ez a könyvelésben is megjelenne. Mivel a többi bevételt a fenti céghálókon keresztül tüntetik el, a következményeit már nem merik vállalni, hiszen túlontúl reflektorfénybe kerülnének. Ezúton is köszönet illeti Szilágyi Balázst, hogy a közgyűlésen oly bátran kiállt és felszólalt, de jelen helyzetben a nagy arc pont arra mutatott rá, amit oly nagyon rejtegetni akartak.

Közös jellemzőjük ezeknek a cégeknek a cégadatokból és mérlegekből láthatóan, hogy ÁFA-t sehol nem fizetnek. A cégkivonatokból ugyanis tökéletesen lekövethető, hogy a sok „Main” fedőnevű cég Poprócsi, Szilágyi, Ferentzy érdekeltségi körébe tartozva kísértetiesen egyező összegeket realizál minden évben, azaz a bevételeket szépen leosztják egymás között. A Bolt OU-tól (észt) megszerzett pénzösszegeket szintén export bevételként, marketing és egyéb fedőtevékenységekre könyvelve ezekre a cégekre játsszák át. Természetesen adófizetési kötelezettségeiknek itt sem tesznek eleget. Tudjuk, tudjuk, határokon átívelő, meg hasonló megközelítések.

 

Nem lehet véletlen az sem, hogy 2022 novemberében szinte mindegyik cég élére új ügyvezető került, és/vagy a tulajdonosi kör is változott, ahogy az a Bolt HTX esetében is történt, és tökéletesen lehet látni, melyek azok a cégek, amelyek hamarosan a süllyesztőbe kerülnek, mivel már felépítették az új céghálót, akár „Main”, akár más néven. Ezen cégek közös jellemzője, hogy a Ferentzy- Szilágyi-Poprócsi triász az ügyvezetői pozíciót egy hozzájuk nem köthető strómanra teszik át. Ugyanez látszik a Bolt HTX (magyar) esetében is, ahol a Szilágyi leánykát a triászhoz nem köthető Wolt-os csodagyerekre váltotta.

Csak azért, hogy még a legkisebb mértékben sem elfogult, korántsem Stockholm szindrómás, legelvakultabb Bolt sofőr is megértse, az ÁFA mentes export bevételekből a cégeknél az alábbiak láthatók. Így talán a fent leírtak is érthetők lesznek.

A Bolt HTX Kft. 1.569.440.000,- Ft.  Main Assistens Kft.  371.000.000,- Ft. (2021 év Ferentzy-Szilágyi) Main Origó FZE magyarországi fióktelepe 372.000.000,- Ft. (Poprócsi Dubai cégének leányvállalata). Feltesszük a kérdést: a triász cégei mi a megveszekedett úristen kutyafaszát csinálnak, hogy éves szinten 2,5 milliárd forint bevételt realizálnak, ami után az ÁFA-t sem fizetik be, annak ellenére sem, hogy a valós gazdasági tevékenységeket Magyarországon folytatják. Ezek a bevételek mind jutalékból származó bevételek, amit a Bolt OU (észt) utal számukra a valójában általa, Magyarországon engedély nélkül végzett gazdasági tevékenység után.

Azt ebből nyilvánvalóan nem tudjuk kiszámolni, hogy évente a Bolt OU (észt) összességében hány milliárdot pumpált ki Magyarországról, és ebből mennyit tartott meg, de az látható, hogy a Ferentzy-Szilágyi-Poprócsi triász két milliárd forint feletti összeget kap meg adózatlanul, ami ÁFA tartalom nélkül mozog a számlák között. És persze lehet még rengeteg egyéb cég is, amit mi szerény eszközeinkkel még nem találtunk meg, de ami késik, az nem múlik.

De vitassuk meg, vajon miért kellettek az újonnan, 2021-ben és különösen 2022. novemberétől megalakított cégek, úgy mint Main Holding Kft. (se tag, se bevétel egyelőre, de a tulajok ugyanazok),  Mobility IP Trading Limited Magyarországi fióktelepe (se tag, se bevétel, Szilágyi Bettina ír cégének a hazai fióktelepe), Invest Now Portfolio Kft (2023. januárjában alapította Szilágyi Bettina). A válasz egyszerű. A pandémia után meredeken felfelé ívelő forgalom bizony már nehezen tüntethető el feltűnés nélkül ilyen kevés cégben. Ugye? Alakulnak a holdingok, egy itt, egy ott a Ferentzy és a Poprócsi klánnál.

A következő részben a hatályos jogszabályok alapján szedjük darabokra, hogy 6 éven keresztül mit műveltek a taxi piacon, és hogyan kerülték ki az adófizetési kötelezettségeiket, mindezt persze – mily meglepő – az ellenőrzési osztályvezető úgynevezett dr. Rásó asszisztálásával.

Folytatjuk…

1.rész: Al Capone is boltban vásárolt

2.rész: Bolt- wolt….izé…volt

3.rész: A taxis keresztapa

4.rész: Hogyan nézzük hülyének a NAV-ot?

5.rész: Csillaghullás, avagy Dubaiból Szegedre