Még mindig oxigént kell kapnia az Árpád hídi balesetben megsérült vétlen taxisnak

Még mindig oxigént kell kapnia az Árpád hídi balesetben megsérült vétlen taxisnak
Megosztom

Az intenzív osztályt már elhagyhatta, de jelenleg is kórházban ápolják azt a taxist, aki vétlenül csapódott bele egy Suzukiba hátulról, amikor egy ámokfutó sofőr egy lopott taxival felhajtott az Árpád hídra és frontálisan ütközött a Suzukival.

A balesetben hárman meghaltak, négyen pedig megsérültek, illetve két embert súlyos, másik kettőt pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. A baleset halálos áldozatai között volt a Suzuki egyik utasa, a 34 éves B. Ervin is, akit júniusban tanúként hallgattak meg a Schadl–Völner-ügyben.

A vétlen taxis most a Blikknek nyilatkozott hogylétéről, a kórházból. A 44 éves férfi a balesetben egyebek mellett szegycsonttörést szenvedett. „Szegycsonttörés, sérv a belső szerveim melletti rekeszben, a lábamban izomhúzódások, agyrázkódás és jó néhány seb, heg, valamint karcolás a testemen mindenhol” – sorolta. A férfinak jelenleg is oxigénmaszkot kell viselnie.

„Az utasaim kiszálltak, én viszont beszorultam, ki kellett vágni a taximból. A baleset előtti öt perc teljesen kiesett, csak a becsapódás pillanata van meg, ahogy rám repül a Suzuki. A kiérkező mentős hangját nem felejtem el, hallottam, hogy azt mondta, »három halottunk van«” – idézte fel a lapnak az eseményeket Nagy Tamás. A sofőr azt mondta, egy darabig még hallotta az utasai hangját, aztán elájult, csak a kórházban tért magához.

(telex.hu)