Közrendes a közrend ellen?

Közrendes a közrend ellen?
Megosztom

Furcsa ellenőrzési rend alakult ki az elmúlt évek alatt a főváros területén, melynek okán az események alkalmasnak látszanak a közrend fenntartásába vetett bizalom megingatására. Amennyire látszik, ez nem annyira testületi, jóval inkább személyekhez köthető probléma, és erősen megkérdőjelezhető eredményeket, de inkább eredménytelenségeket hozott magával.

Egyrészt a pár napja meghirdetett, szigorított drogellenes ellenőrzések jelenlegi állása szemet szúró. Különösebb rejtőzködés nélkül, elég nyilvánosan zajlanak a dolgok, bár tény, néha azért szétszaladnak az árusításban jeleskedők a környező utcákba, ha a szokásostól eltérő ellenőrzést, illetve annak hiányát vélik látni.

Még az autó tetején ugráló, terjesztő- fogyasztó taxis is lemászik pár perc erejéig, mámoros pillanatait megszakítva, aztán megy minden tovább.

Az egyik fő veszélyforrás a tíz évvel ezelőtti migrációs őrület okán már igencsak erős hírnévre szert tett Keleti pályaudvar. Ki hinné, hogy egy nemzetközi pályaudvaron este hermetikusan lezárják az épületet, onnan kiterelnek mindenkit, és ezzel a környéken lesben álló bűnözői kör karmaiba terelik a gyanútlan, éppen csak átszállásra váró külföldi, de akár hazai utazóközönséget. Nem mintha nem lenne nélkülük is elég áldozatjelölt már önmagában is, ám az épület bezárását követően kezdetét veszi a szabad rablás. A beosztott rendőri állomány ez alatt békésen próbálja kitölteni szolgálati idejét az üres pályaudvaron, de az időnként fel-fel bukkanó járőröket szemmel láthatóan nem zavarja a nagy nyilvánosság előtt zajló drogárusítás, de az ősi szakma képviselői, rablások stb. sem ütköznek különböző nehézségekbe.

Az alábbi videó alapján ugyanis vannak fontosabb dolgok a bűnüldözésnél.

Tovább….