Gyilkolnak a handy-zombik?

Avagy, mobilfüggőség egy mentőorvos szemével.

Általában nem használom a vezető közösségi médiát, de az utóbbi időben olyan társadalmi jelenség foglalkoztat, amit úgy érzem, nem szabad szó nélkül hagyni. Ez a téma egyszerűen ide való, mert akiket elsősorban érint, főleg ezeken a csatornákon kommunikálnak.

Egészen biztosan szakmai ártalom ez nálam, hogy egészséges, mindennapi gondolatok helyett, egyre gyakrabban szörnyű közlekedési balesetek, feketébe csomagolt holttestek, kiterített kisgyermekek, megnyomorított családok, és az ehhez kapcsolódó közeli, vagy személyes emlékképek, esetleg lehetséges szituációk villannak be.

A trigger mindig ugyan az: egy telefonját baszogató autóvezető.

15 éve vagyok mentő és sürgősségi orvos, ezt-azt láttam már az utcán és a kórházakban is. Ez a szakma mindig ezzel járt és mindig ezzel is fog. Aki jártas az akut-gyógyászatban, fel van készülve az ilyen szituációkra. De nem lehet lenyelni azt az ordító igazságtalanságot, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy megint a vétlen az áldozat és hogy könnyen elkerülhető lett volna.
E gondolatok kb. 1,5 éve kezdtek „piszkálni”. Az első „élmények” gyalogosként, vagy autóvezetőként, munkába ingázás közben értek, a lassú araszolgatás során a bécsi csúcsforgalomban. Szól a rádió, vagy megy valami zene, az ember igyekszik túlélni a dugót, nézegeti a holttereket, figyeli a forgalmat, gondolkodik, néha átkukkant a másik sofőrre. Vazzze!!! Ez nem előre néz, hanem, a telefonját nyomkodja! Hé, az is, aki utána jön! Aztán az öt egymás utáni autóban mindenki a mobilt nyomkodja, és csak hébe-hóba kukkantanak előre. Úgy tűnhet, hogy az autóvezetés csak unalmas háttértevékenység az online önmegvalósításhoz. Mi lesz ebből? Teszem fel a kérdést magamban.
Az első ilyen élmények után, a receptoraim kiéleződtek az ilyen helyzetekre és kezdtem tudatosan figyelni, hogy ki tölti az idejét „jóindulatú böngészéssel” vezetés közben. Bécsi dugó, soproni közlekedés a mindennapokban. Cikáznak az emlékképek a fejemben, kellemetlen élmények, meleg közlekedési helyzetek. A felismerés megdöbbent. Basszus! Szinte mindenki piszkálja a mobilját!!!
Nem akarok képmutató lenni, én is. Egy-két alkalommal az útpadkán találtam magam, vagy majdnem átmentem a szembe jövő sávba, szerencsémre, következmények nélkül. Egy ilyen epizód után káromkodva dobtam el a telefont magamtól. Ezt befejeztem! Most! Mert kinyírom, magam, vagy valaki mást!
Aztán megkönnyebbülve látom, hogy azért vannak, akik a forgalomra figyelnek. A jelenség észrevehetően fordítottan arányos a korral. Minél idősebb a sofőr, annál kisebb az igénye, hogy cseteljen vezetés közben. Ez persze nem nagy felismerés. Az idősebb generációk már kevésbé fogékonyak a smart világ vívmányaira. Legalább ők. Korábban nagyon helyesen elindult a vezetés közben, kézből telefonálók hatósági üldözése, több-KEVESEBB sikerrel. Sőt, idővel elég erős, kulturális, negatív töltetet kapcsoltak az emberek hozzá, azaz lassan ciki lett vezetés közben kézből telefonálni. Ezt most felváltotta az online pötyögtetés/időtöltő telefonnyomkodás. Vezetés közben!
Erről az jut eszembe, már ha a veszélyeit és baleseti rizikót nézzük, hogy a telefonálás volt a marihuána, a pötyögés pedig az intravénás heroin. Mind a kettő függőség, de a másodikba, előbb-utóbb belehalsz, vagy mást ölsz meg miatta. Picit persze sarkítva.
Aztán újabb ingerek érnek, hol vezetés, hol munka közben, sokszor pedig a híradóból jön a borzalom, de összességében szériában…..
„Szelfizés közben frontálisan ütköztek, a vétlen sofőr meghalt”
Példaként baleseti helyszínek Ausztriában, saját körzeteimben.

• Egy halott motoros, 1 súlyos sérült. A szemben jövő szgk. sofőrje érthetetlen okokból, fényes nappal, jó út és látási viszonyok mellett, simán átmegy a szembe sávba, hogy letarolja az áldozatait. Többen vélik hallani, hogy nem sokkal a baleset után még a telefonját emlegeti, hogy arra figyelt, aztán a rendőröknek már a vakító napsugarakról beszél? Mi a …???
• Két tini lány szelfizik a volánnál, mert ezt meg kell örökíteni, hogy szerda van, aztán simán halálra gázolnak egy szabályosan közlekedő kerékpárost.” Persze nem akarták!
• Az autó szabályosan megáll az út szélén, utasa hátulról kerüli a kocsiját, ahonnan fékzésnélkül érkezik egy másik autó. Nem tudom, mi történt. De miért nem fékezett, mire figyelt, hol volt a sofőr?
• Vki egy több száz méterre, jobbra-balra belátható főútra simán kikanyarodik az alsóbbrendű leágazásból, úgy, hogy ott jönnek 100 km/h-val. Hova figyelt, mi volt fontosabb, mint szétnézni. A szabályos szgk. utasa súlyos sérült.
• M3 autópálya 120kmh, lassan előzök, közben feleségem szól, hogy a szomszéd autóban apuka csendben böngészik a telón, ..halkan, nehogy felébressze a békében alvó családot…?”
• A „kedvencem” egy saját élmény, szerencsére sérülés nélkül. Győri csúcsforgalomban, taxival próbálva eljutni A-ból B-be, a taxis fiatalember köszönés után azonnal fejest ugrik a telefonjába és nézegeti a használtauto.hu-t. Szinte minden lámpánál fáziskéséssel indulunk, egyszer még ránk is dudálnak, van, hogy a megállás is alig jön össze. Rutinosan, nagy követési távolsággal autózik, hogy legyen ideje felnézni a telefonból. Annyira megdöbbenek, hogy nem is jelzem neki, mennyire nem értek egyet a helyzettel. Aztán az arcomról leolvassa, hogy nem kéne, majd elrakja, de 1 percen belül újra előveszi, mert nem képes megállni, hogy ne nyomkodja legalább a fuvar alatt. Ezt a kört kb. 4 szer megismételve. De Ő hideg profi, neki lehet….nem lesz baj….akkor nem volt…
  Rengeteg érthetetlen, megmagyarázhatatlan eset, ahol érdekes módon senki sem tudja, hogy mi történt. Miért tért át a másik oldalra, miért szaladt a padkára, miért fordult ki, vagy be a kereszteződésbe, hisz tök jól be lehetett látni mindent. Egyik sztori követi a másikat, egyszer orvos, máskor szakápoló kolléga meséli. Némelyikben már egyértelműen tetten érhető a baleseti helyszínen elhangzó, felelősségre vonástól való félelem szülte hazudozás is.
  Aztán araszolgatok Sopronban, vagy Bécsben, és amikor átnézek a szomszéd vezetőre, látom, hogy kék a képernyő, kis sávok szaladnak és pötyög, akkor tudom hogy ez Messenger, ha lila akkor Viber, a zöld meg a WhatsApp. Városban haladva 50 km/h-s tempónál, alig 14 métert teszünk meg ilyenkor másodpercenként, anélkül, hogy tudnánk milyen rendezvényen vagyunk. Alattunk az engedelmes gyilkos, a másfél-kéttonnás szörny, és nem érezzük, hogy veszélyesek vagyunk. Inkább magabiztosak, sokan arrogánsak.
  Áá, ez tényleg nem veszélyes, mindannyian profik vagyunk, az autóvezetés nekünk csak háttértevékenység. Nem kell odafigyelni! Figyeljenek oda a looserek, nem? Ez a 14 méter hosszában, megfelel kb. egy általános iskolás osztálynak, ha szokás szerint kettesével haladnak kézen fogva. 50-es tempóval simán le tudjuk őket tarolni, még a járdáról is. Elég egy másodperc….
  A hasonlat, a heroinhoz visszakanyarodva, itt is eszembe jut. Mindenki azt hiszi, hogy a katasztrófa csak a másikkal történhet meg! Velem nem! Én tudom kontrollálni, én nem csinálok hülyeséget, csak a többiek rontják el! Aztán ott állva a roncsok és a kiterített tetem felett, tipikusan senki nem érti, hogy is történhetett meg. „Ez csak rémálom lehet.” Olyat is láttam már, hogy valaki a baleset után az első stresszben még pofozta is magát, hogy ébredjen már fel. Aztán a jobbak igazat mondanak, a rosszabbak meg, hazudnak. Ez ezután sem fog változni. Az értelmetlenül kioltott vagy megnyomorított élet fekete lyukat hagy maga után mindenkiben, aki picit is kötődött az áldozathoz. Ez már nem visszafordítható!
  A mai forgalom végletekig túltelítődött autóval, stresszel, és egyszerűséggel. Sokunk mindennapi frusztrációja itt manifesztálódik. Ahhoz, hogy csökkentsük a rizikót a közlekedésben, szükségünk van minden érzékszervünk aktív és effektív használatára. Ebbe egyszerűen nem fér bele, hogy másodpercekig ne nézzünk előre, és nem fér bele a kormány, vagy műszerfal mögötti telefonozás. A probléma súlyosságát pedig az adja, hogy rengeteg autó van az utakon, mindenki, mindig online van és ezért rendszeresen nyúlkál a telóhoz, sőt sokan le sem teszik, kvázi úgy vezetnek. Sok autós, sok telefon, sok nyomkodás egy időben azt jelenti, hogy nagyon sokan nem figyelnek oda. Ez a történet nem egy véletlen balesetet eredményez, ami a szerencsétlenségek összjátékának az eredménye, hanem kőkemény gondatlan veszélyeztetés. 100%-ban elkerülhető, szükségtelen, iszonyúan felelőtlen! Persze ez csak egy statisztikai adat, amíg nem te okozod, téged, barátodat, jó ismerősödet vagy kisgyermekedet gázolják halálra. Ugyanis akkor ez a szám azonnal 100%-ra ugrik. És mindenki azt kérdi, miért kellett így lennie? Az a kérdés, hogy megéri-e ekkorát kockáztatni néhány üzenet, kép, info, SMS, meg szmájli miatt? Nem ráér az 10 perc múlva, nem vagyunk képesek úrrá lenni ezen a primitív késztetésen?
  Természetesen a nyomozó hatóság dolga, hogy kiderítse a balesetek valódi okait és körülményeit, de egy szétroncsolt térd, egy törött gerinc vagy egy halott gyermek esetében, a veszteséget elszenvedőnek az igazság kiderítése már nem vigasz. Az ilyen veszteség felfoghatatlan és pótolhatatlan. Nem lehet visszacsinálni!
  Ha erre gondolok vezetés közben, már eszem ágában sincs bármit is nyomkodni. Jogodban áll eldönteni, mennyit időnt szánsz a ma elérhető online ostobaságokra, de nem veheted el mások boldogságát, egészségét, életét, csak mert a kormány mögött is kényszert érzel, hogy mobilozz!!!
  Ma már akaratlanul is ez a mondat ugrik be elsőre, amikor a rendőrség és a médiumok fekete októberről szólnak, dolgozom és balesethez megyünk, vagy csak egy csokor, világító mécsest látok az út szélén….

„gyilkolnak a handy-zombik”