Mint ismeretes, a nyár végi rendezvények során nagyszabású ellenőrzés indult a taxisok ellen Budapesten. Nos, a gyakorlat nem egyedi, bár tény, hogy ennek hátteréről órákat ….
Kategória: Megmondjuk a tutit
Viszonylag egyszerű lenne ez a taxizás, hiszen van kormányrendelet, önkormányzati rendelet, némi adójogszabályok, egy kis KRESZ, pár apróság még, és máris lehetne haladni A-ból B-be, ….
Az alábbi bejegyzést egy zárt taxis csoportban találtuk, ahonnan a poszt szerzőjének engedélyével hoztuk ki. Megér egy misét, úgy látszik, tolómérce szemű bandzsa hajna nem ….
Újabb figyelemre méltó anyagok jutottak el hozzánk Bolt ügyben. Végérvényesen eldőlni látszik a kérdés, azonban maradjunk a már napvilágot látott Európai Bíróság ítéleténél. Tehát: a ….
Kiderült, hogy a Rugós Beke néven, a tiktokon ismertté vált roma rapper, aki korábban sok neves rapperrel összetűzésbe került, valójában taxis. Merthogy több lábon kell ….
Nem is olyan régen megjelent a hír, hogy Magyarországra indiai női sofőrök érkeznek, akik ha minden akadályt teljesítenek, havi közel 700 ezer forintos munkabérért kamionsofőrként ….
(A nyitóképhez: „A valódi elkövetők – ld. Kennedy ügy – tíz perc múlva kiterítve feküdtek a sivatagban. – Ez igaz? – Persze. Még megvannak az ….
Eskü, sírunk a röhögéstől. És még tudják fokozni. Írtuk, hogy magyarul se tudó gyerek jelentkezett Bolt taxisnak. Hát mi másnak. Tolmáccsal ment a papírokat intézni. ….
Ahogy facebook oldalunkon jeleztük, annyit anyáztatok már ránk az igazság kimondásáért és leírásáért, hogy elmentünk egy kicsit, elvittük anyut, hátha a friss tengerlevegő megállítja a ….
Kaptunk egy megkeresést. Aki a taxisok vagy a hatóságok oldaláról gyenge lelkű szűzleány, az most ne olvasson, mert kicsit elgurult a pirula és nem éppen ….