Pesti taxissal az élen tucatnyian ússzák át a tavat ezen a télen
A budapesti taxis elkötelezte magát a téli úszás népszerűsítése mellett és nyolc hónappal ezelőtt, még március közepén, átúszta a Balaton a két révállomás közelében. Akkor valamivel több mint fél órára volt szüksége ahhoz, hogy a hétfokos vízben eljusson Szántódról Tihanyba, természetesen a vízimentők biztosítása mellett. Zimányi András és barátai azóta téli úszóegyesületet alapítottak és jövőre szeretnék megszervezni az első téli Balaton átúszást.
A helyszínen nem kíván változtatni az ötletgazda, legfeljebb a dátum kérdéses, ami engedély és vízhőmérséklet függő. Öt fok alatt ugyanis nem tartják meg az átúszást, amin ha minden jól megy, akár nyolcan, tízen is indulhatnak. A márciusi szóló úszáshoz képest ez már nagy mezőnynek számíthat még akkor is, ha külföldön akár száz fős versenyeket is tartanak. – A téli úszásnak külföldön komoly hagyománya van. A cseh és szlovák térségben több mint fél évszázada foglalkoznak ezzel a sporttal, míg nálunk teljesen új.
Nem lesz könnyű a felzárkózás, ami a következő években vár ránk, hiszen hazánkban a hideg, vagy jeges víznek még a gondolata is rossz érzéseket kelt az emberekben – mondta lapunknak Zimányi András, akitől azt is megtudtuk, nem feltétlen korfüggő, hogy ki meri bevállalni a kihívást. Húsz és hatvan között vannak, akik idehaza próbálkoznak a téli úszással. – Nagy reményem, hogy ezzel nemcsak egy őrültnek tűnő dologra hívjuk fel a figyelmet, hanem az egészséges életmódra – magyarázta Zimányi, aki szerint többet kellene beszélni arról, a szervezet számára a hideg és a friss víz jótékony hatással van.
A Szántód-Tihany közötti téli Balaton átúszás főpróbája december 28-án Gyömrőn lesz, ahol a Tófürdő vizében tartják az első megmérettetésüket a téli úszók, akiknek az év végi verseny egyfajta kvalifikációnak számít majd a márciusra tervezett balatoni kihívás előtt. Erre egyébként februárban kér majd engedélyt Zimányi András.
Jó a hideg, de a jeges Balaton nem
A hideg víznek a bőrre gyakorolt jótékony hatását a laikusok is elismerik, elég csak arra gondolni, hogy mennyien hirdetik szépségük és bőrük rugalmasságának zálogaként a hideg vizes tusolásokat.
Ennél azért komolyabb háttérrel rendelkezik az orvosilag alkalmazott hidegterápia, amit speciális szaunákban végeznek. A hidegterápia felügyelet körülmények között nemcsak a gyógyulási folyamatokat gyorsítja, de fájdalomcsillapító és immunerősítő hatású is. A hideg Balatonban ennek ellenére nem ajánlott az öncélú lubickolás, hiszen egy hosszú úszás, amire Zimányi András vállalkozott, biztosítás és a megfelelő előkészületek nélkül életveszélyes.
Forrás: sonline.hu
Fotó: instagram