Kokain és amfetamin is volt a halálos balesetet okozó taxis szervezetében

Kokain és amfetamin is volt a halálos balesetet okozó taxis szervezetében
Megosztom

Október óta jogosítvány nélkül vezetett H. Szilveszter.

Többek között kokaint és amfetamint is találtak annak a taxisnak a szervezetében, aki 2020. február 4-én halálos balesetet okozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton az éjszakai órákban. A helyszínen belehalt a sérüléseibe a Fradi egykori magyar bajnok futballistája, Halgas Tibor.

A BRFK elárulta, hogy a szabálytalan előzésével halálos balesetet okozó taxis szervezetében kokain, amfetamin („Speed” hatóanyaga), THC és BZO (ami pszichoaktív nyugtató, altatószerek hatóanyaga) nyomaira bukkantak a rendőrök a kábítószer gyorsteszt során. Az ügyben eljáró szakértők fognak választ adni arra a kérdésre, hogy e szerek hatása ok-okozati összefüggésbe hozható-e a balesettel.

H. Szilveszter azóta már beismerte a rendőröknek, hogy a baleset előtt jelentős sebességkülönbséggel előzött egy állítása szerint maximum 60-nal haladó kocsit, de már nem tudott időben visszasorolni a saját sávjába (az érintett útszakaszon 70 km/h a megengedett legnagyobb sebesség).

Az ütközés hatására a szabályosan közlekedő autó előbb megpördült, majd a szalagkorlátnak csapódott és az oldalára fordult. A vétlen autót vezető Halgas Tibor a helyszínen életét vesztette.

H. Szilveszter vezetői engedélyét 2019 októberében hat hónapra bevonta a közlekedési hatóság, de ez még csak a jéghegy csúcsa, mert azóta kiderült, hogy több büntető- és szabálysértési eljárás folyt már ellene a múlt keddi baleset előtt is. A jogsi nélkül vezető taxis júniusig nem hagyhatja el a lakását, emellett nyomkövető viselésére is kötelezték.

Forrás: alapjarat.hu / Nyitókép: FKI