És az ATV is hijénnázik….

És az ATV is hijénnázik….
Megosztom

Van olyan taxishiéna, aki két fuvarral napi 50 ezret keres

Taxishiénák. Szinte mindenki találkozott már velük, hallott rémtörténeteket róluk, és valószínűleg, sokan azt is megtapasztalták már, hogy milyen az, ha átvernek. A Heti Napló riportja.

Amikor 2013-ban életbe lépett az új taxirendelet, sokan azt remélték, hogy ezzel kiűzik a hiénákat a fővárosból. Nemhogy nem sikerült kiűzni őket, még többen lettek.

A Heti Napló egy régi kollégával járta a várost, aki körbevitte a stábot a legkedveltebb hiénahelyszíneken. Nem szerette volna, ha mutatjuk az arcát, illetve azt se, ha a taxijával utazunk. Ha ugyanis a hiénák kiszúrják őt, akkor – ahogyan ő fogalmaz – nehéz idők jönnének. Megjegyeznék a rendszámát, körbeadnák egymás között és onnantól mindent elkövetnének, hogy ne tudjon dolgozni. „Elképzelhető, hogy letörik az ember visszapillantó tükrét, kiszúrják a gumiját, de az is lehet, hogy elkezdenének dulakodni velem” – mondta.

Városi legendák szerint az Oktogonon van egy öreg hiéna, aki naponta két fuvart vállal, és kivárja. Van, hogy 3 óra alatt végez, van, hogy 16 órát vár, de az Oktogontól 25 ezerért viszi fel az utast a várba. Így megvan a napi 50 ezre –  – árulja el a nevét elhallgatni kívánó taxis.

Ha azt a feliratot látják egy taxin, hogy független szolgáltató, akkor szinte biztos lehet abban, hogy egy hiénáról van szó.

László 1981-ben kezdett el taxizni, így lassan 40 éve járja a budapesti utakat, nincs olyan hely, amit ne ismerne.

Nagyon rosszul érinti, hogy a hiénák miatt ma már hozzá is félve szállnak be az utasok. „Taxist játszottam egy német filmsorozatban, aztán az Usztics Mátyással játszottam egy pár másodperces szerepben, az is egy taxissal kapcsolatos szerep volt” – mesélte a sofőr. De olyan is volt, hogy a Pesti színházban éppen a Dzsungel könyvének volt az ősbemutatója, László bőrkabátja pedig megtetszett Szervét Tibornak. Így abban a darabban László kabátjában szerepelt Tibor, aki Sir Kánt alakította. Taxisként sok mindenbe belecsöppen az ember, de azt még László sem gondolta volna, hogy egyszer levezényel egy szülést.

Sok külföldi egyébként már tényleg tudja, hogy Budapesten hol vannak azok a területek, ahol tilos taxiba ülni, rengeteg fórumon ugyanis előre figyelmeztetik a turistákat, hogyha azt a feliratot látják egy taxin, hogy freelancer, tehát független szolgáltató, akkor semmiképp se üljenek be.

Áttekintik a taxizást

A főváros pár napja jelentette be, hogy teljesen áttekintik a taxizás működését, és olyan kisebb vagy nagyobb változtatásokat fognak javasolni, amelyek a Budapesten közlekedők érdekeit a lehető legjobban szolgálják majd.

Például át szeretnék gondolni a tarifaárakat is. A korábbi szabad piacot ugyanis önkormányzati, hatósági díjszabás váltotta fel Budapesten 2013-ban, így akkor jelentősen emelkedtek a taxis tarifák. Ezután jött az Uber, ami lényegesen olcsóbb volt, mint a taxi, a taxisok tüntetni kezdtek, aztán az Uber ki is vonult Magyarországról. 

Nem Magyarország az egyetlen, ahol sokak nagy bánatára betiltották az Ubert. Franciaországban például olyan heves tüntetések alakultak ki, hogy sokszor erőszakba is torkollottak a demonstrációk. De Németországban és Ausztriában is betiltották a szolgáltatást.

A taxishiénákat azért is nehéz kiűzni, mert a legálisan működő taxisok elmondása alapján sokszor be vannak kötve a hatóságokhoz, egyfajta szervezetként működnek, így pontosan tudják azt is, hogy mikor vannak az ellenőrzések, így akkor pont nem mennek ki az utcára. Így elfogni, megbüntetni és kiűzni sem tudják őket egyelőre.