A taxis, a postás és a prosti – Évtizedek múltán sem alhatnak nyugodtan a gyilkosok

A szakember szerint a taxisok klasszikus áldozattípusok. Váratlanul támadnak rájuk, a tettes általában félreeső helyeket mond be úti célként, mert ott könnyebb véghezvinni a bűncselekményt. Egy tavalyi budapesti támadás áldozata azzal mentette meg a saját életét, hogy beletaposott a gázba. Van azonban, hogy gyilkosság a vége.

A taxisok elleni bűncselekmények két eset miatt kerültek újra a figyelem középpontjába. A Szegedi Törvényszék január végén közölte, hogy S. Z. elítéltet, az 1998-as siófoki taxisgyilkosság elkövetőjét nem bocsátják feltételes szabadlábra, majd egy héttel később a Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatott, hogy elsőfokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki tavaly májusban majdnem megölt egy idős taxist Budapesten.

A siófoki taxisgyilkosságot a 168 Óra online-on is felelevenítettük. Két siófoki albérlő, egy 25 éves férfi és 21 éves társa (S. Z. és H. K.) aznap este a Foglalkozása: bérgyilkos című filmet látta a tévében. Állásuk nem volt, ezért eldöntötték, hogy pénzt szereznek. Leintettek egy taxit, Balatonkiliti felé vitették magukat, majd amikor a fiatal gépkocsivezető megállt egy elágazásnál, rátámadtak és agyonverték. A fiatalabb beismerő vallomásában elmondta: fegyverük egy olyan kalapács volt, amelyet a buszokon tartanak, hogy veszélyhezetekben lehessen használni. A holttestet egy bozótos területen hagyták, az áldozattól 12 500 forintot raboltak. Az idősebbet nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, ebből a büntetéséből nem szabadulhatott most feltételesen sem. Bűntársa 15 év fegyházat kapott.

A tavalyi, budapesti támadás a vádirat szerint azután történt, hogy G. R. a IX. kerület, Nagyvárad térnél leintett egy taxit, hogy a XX. kerületbe vitesse magát. A Mártírok útján minden előzmény nélkül megragadta a 64 éves taxis nyakát, hátrahúzta őt, majd a másik kezében lévő késsel összeszurkálta. Az idős férfi azonban még így is a gázra tudott lépni, és éles kanyarokat téve próbálta hatástalanítani támadóját. A tettes ugyan eldőlt, de aztán tovább szurkálta a sofőrt. A taxis később elmondta, G. R. azt hajtogatta, hogy álljon meg, de ő nem tette, hiszen az autó volt az egyetlen fegyvere. A támadó végül a taxis pénztárcájával elmenekült a helyszínről. Elsőre talán furcsa lehet, hogy a merénylőre tényleges életfogytiglant kértek, hiszen nem befejezett emberölés történt, vagyis az áldozat túlélte, de ez nem G. R.-en múlott, hanem a sofőr lélekjelenlétén. G. R. ráadásul nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel követte el a bűncselekményt, és többször gyűlt már meg a baja a törvénnyel erőszakos esetek miatt. Az ítélet azonban még nem jogerős, másodfokon akár enyhíthetnek is a büntetésen.

Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes a 168 Órának azt mondja,

vannak klasszikusnak mondható áldozattípusok. A prostituáltak vagy a postások mellett a taxisok is ilyenek: az ellenük elkövetett bűncselekmények akár nyereségvágyból elkövetett emberölésbe is torkollhatnak.

– A taxisok esetében jellemzően váratlan támadásokról van szó, amelyek a kocsiban történnek – magyarázza a Nemzeti Nyomozó Iroda döglött ügyek osztályának volt vezetője. Kovács emlékszik még azokra az időkre, amikor bevezették, hogy a taxik utasterében hátulról és oldalról is plexifallal kell védeni a sofőrt, de ez ma már nem így van, ráadásul Kovács szerint aki támadni akar, az „úgyis meg fogja oldani”.

Bár a taxisokat általában félreeső helyekre csalják támadóik, az ellenkezőjére is volt példa a hazai kriminalisztika történetében. Az 1995. december 1-jén történt pécsi taxisgyilkosság több szempontból is rendhagyó. Egyrészt az áldozat nő volt, G. Cs. taxisofőrt több késszúrással sebesítette meg a támadója. A vérző taxisofőrre egy orvos házaspár talált rá az Abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál, ötven méterre a taxis még járó motorú gépkocsijától, de mire a kórházba értek vele, meghalt. A nyomozás nem vezetett eredményre, de másfél évtizeddel később jelentkezett egy B. R. nevű férfi azzal, hogy ő a gyilkos. Bár részletes beismerő vallomást tett, az ügyészség pedig vádat is emelt ellene, a bíróság nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy ő ölte volna meg a sofőrnőt.

Kovácsnak két olyan, több évtizede történt hazai taxisgyilkosság is eszébe jutott, amelyeknek ugyan volt gyanúsítottjuk, de az ügyek végül megoldatlanok maradtak. 1980. március 29-én, szombaton este Gödöllő határában, egy akkor még gyéren beépített, kivilágítatlan területen megöltek egy 56 éves budapesti taxist. B. J. halálát a fejére mért ütések okozták, és a tettes (vagy tettesek) elvette (vagy elvették) tőle az aznapi bevételt.

Kovács Lajosnak ennél azért voltak súlyosabb ügyei, de arra határozottan emkékszik, hogy a Kék fényből is ismert legendás rendőrrel, Láposi Lőrinccel, Tasnádi Péter egykori sógorával mentek ki a helyszínre. B.-t este nyolc körül még a budapesti Szentháromság téren látták, két órával később már halott volt. A nyomozás során egy bizonyos K. Cs.-re terelődött a gyanú, aki októberben beismerő vallomást tett, de összevissza beszélt, aztán vissza is vonta a vallomását. Az eljárásba bevont pszichológus szakértő álláspontja szerint ő volt a tettes, de a pszichofiziológiai, vagyis a poligráfos vizsgálat után arra jutottak, hogy K. Cs. nem követte el az általa többször beismert taxisgyilkosságot, amely így a mai napig megoldatlan. És ez már így is marad, hiszen az akkor hatályban levő Büntető törvénykönyv szerint ez a bűncselekmény már réges-régen elévült. Ma már ez nem így van, ha minősítő körülmény van az emberölésnél, a tettes soha nem nyugodhat meg.

Kovács egyébként a gödöllői taxisgyilkosság után tíz évvel a Belügyi Szemlében megjelent esettanulmányában azt írta:

az ilyen gyilkoságok többsége „pacekbalhé”, mert az utas korábban rendszerint nem állt kapcsolatban a taxissal, „érintkezésük alkalmi, egyszeri és tragikus”.

Azt írta, a felderítés sikere azon áll vagy bukik, hogy meg lehet-e állapítani az utolsó fuvar felvételének a helyét, valamint az elkövetés helyszíne és a tettes személye közötti összefüggést.

1988. október 11-én Székesfehérváron is történt egy taxisgyilkosság. Erről a Népszava akkor azt írta, hogy bár nem az volt a városban az első ilyen eset, de „első ízben váltott ki a kegyetlen és egyben értelmetlen bűncselekmény – érzelmekben egyre szegényebb világunkban – országos gyászt és egyben leplezetlen dühöt az ismeretlen gyilkos személye ellen”. Pedig a gyilkost valószínűleg meg lehetett volna találni, csak a politika nem tette lehetővé. A City Taxi 57 éves gépkocsivezetőjéhez, H. F.-hez a fehérvári vasútállomás előtt szállt be a tettes, majd a két kilométerre lévő MAVAD-telepet mondta be címként, amelynek bejárata egy zsákutca végén volt, a telep mögött pedig egy szovjet laktanya állt. Mivel a katonák ott jártak keresztül, felmerült a gyanú, hogy akár egy szovjet katona is lehetett a tettes, amit az is megerősített, hogy H.-t egy olyan bajonettel szúrták le, amilyet abban az időben a szovjet hadseregben használtak. A Heti Pesti Riport öt évvel a történtek után megjelent cikke szerint „az akkor még igencsak testvérinek tekintett szovjet elvtársak mereven elzárkóztak minden felvilágosítástól”, a magyar nyomozókat be sem engedték a laktanyába, és semmilyen információt nem voltak hajlandók átadni.

A székesfehérvári taxisgyilkossággal kapcsolatban arról is lehetett hallani, hogy az oroszok megbüntették a tettest, aki valahol Szibériában „tűnhetett el”. 

Forrás: 168ora.hu