Taxis demo sem kell már a fővárosi csigaversenyhez

Taxis demo sem kell már a fővárosi csigaversenyhez
Megosztom

Így néz ki a fővárosi Nagykörút Karácsony Gergely forgalomlassító “mintaprojektje” miatt

Nem, nem hozok statáriális döntéseket, nem élek vissza a veszélyhelyzet miatti felhatalmazással, az nem az én műfajom – állítja vicceskedve Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere abban a szerdai posztban, amelyben bejelenti: önhatalmúlag forgalomlassító intézkedéseket vezet be egy fél éves tesztidőszakban a fővárosban, és majd utólag kikéri a nép véleményét. A főpolgármester azt is hangsúlyozza: valamilyen okból arra a következtetésre jutott, hogy ha lassabban mennek az autók, akkor kevesebb lesz a károsanyag-kibocsátás…

Mindenki számára ismert, hogy Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a koronavírus-járvány okozta fertőzésveszély idején hozott döntései a közösségi közlekedés és az ingyenes parkolás kapcsán már hagytak némi kivánnivalót. A főváros első embere olyan görcsösen ragaszkodott a parkolási díjból származó bevételhez, hogy inkább kitette volna Budapest polgárait a közösségi közlekedés fokozott fertőzésveszélyének. A megoldás sem tőle érkezett. Most azonban újabb ötlettel rukkolt elő, a FORGALOMLASSÍTÁSSAL, mert úgy látta, éppen most érkezett el az ideje egy fél éves tesztidőszaknak, hogy megnézzék, mekkora káoszt okozna, ha Budapest egyes területein még több 20-30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnének be.

A lassabb autó az orrodat is tisztíccsa

A hirtelen ötlet hátterét a főpolgármester szerdai Facebook-bejegyzésében magyarázta ki, amelyben nem győzi hangsúlyozni, az elképzelésről majd folyamatosan kérik ki a szakmai szervezetek és a budapestiek véleményét, persze, közben azért “kézzelfoghatóvá teszik, mire gondolnak”, és nekilátnak néhány mintaprojekt megvalósításának. Mint hangsúlyozta,

nincs arról szó, hogy a városban mindenhol, minden egyes útszakaszon csökkentenénk a megengedett sebességet.

Már kint vannak a belvárosban a sebességkorlátozó táblák. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ugyanakkor hozzáteszi:

Budapest jelentős része már most is forgalomcsillapított zóna. A mi célunk ezen területek növelése ott, ahol az elmúlt években úgy alakultak át a közterek, utcák, autóutak, hogy jelenleg már csak balesetveszélyesen lehet nagyobb sebességgel autózni. Mi ezt a balesetveszélyt fogjuk csökkenteni, és elérjük, hogy ne a cammogástól ideges autósokat kelljen kerülgetniük a folyamatos balesetveszélyben lévő gyalogosoknak a szűk utcákon, ehelyett élhető közterek alakuljanak ki a város gyakorta túlzsúfolt belső részein.

Ha lassabban mehetne ugyanez a mennyiségű autó, az jobb lenne a biciklistáknak… Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Egyelőre persze nem világos, hogy a sebességkorlátozás milyen összefüggésben is lenne a forgalom, az autószám csökkenésével, hiszen ez nem jelentene mást, mint hogy ugyanazon az útvonalon ugyanaz a forgalom lassabban haladhatna át. Karácsony Gergely persze úgy látja, élhetővé, zölddé, tisztábbá kell tenni a várost. Ehhez bővíteni kell a közösségi közlekedés lehetőségeit éppúgy, mint a biciklis vagy a gyalogos közlekedést.

A sebességkorlátozás és a lassabb haladás miatt azonban várhatóan csak a levegőminőség romlana. Karácsony Gergely úgy látja, a sebességkorlátozás eredményeként “hosszabb távon nullára, igen, nullára lehetne csökkenteni a halálos balesetek számát a városban”.

Nagykörúti dugó. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A koronavírusnak árt a lassú forgalom

A főpolgármester a sebességkorlátozós ötletébe természetesen belekeveri a koronavírus-járványt is: szerinte “a nagyvárosoknak reagálnia muszáj a járvány miatt megváltozott szokásokra”. Mint kifejti,

ezek közül fontos reagálni arra, hogy az emberek okkal és joggal szeretnék elkerülni a túlzsúfoltságot, teret kell biztosítani a biztonságos távolság megtartására, reagálni kell a biciklis és a gyalogos közlekedés iránt megnövekedett igényekre.

Nos, bármennyire is kevéssé környezetbarát a koronavírus-járvány okozta helyzet, de – ahogy azt az operatív törzs nem egyszer hangsúlyozta is – valójában az emberek a saját autójukban vannak a legnagyobb biztonságban, ha már mindenképpen menniük kell valahová. A tömegközlekedés potenciális fertőzésforrás, így egyértelmű, hogy akinek nem muszáj, az inkább kerülje el. A gyalogos közlekedés és a biciklizés pedig egy kijárási korlátozást betartó fővárosban semmivel sem lenne előnyösebb a lassabban közlekedő autók miatt. Ugyanakkor, mint Karácsony megismétli,

ha van a járványnak egyáltalán pozitív következménye, akkor az a levegőminőség javulása a városban. Tegyünk azért, hogy ezt a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük. Ezt is szolgálja a javaslat.

Tehát a főpolgármester szerint a mesterségesen lelassított autóforgalom teszi még tisztábbá a főváros levegőjét. Ez logikailag nem egyeztethető össze.

Ilyen a dugó most, ilyen lesz a dugó a sebességkorlátozás bevezetése után is. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Majd ismételten hangsúlyozza:

én soha nem úgy álltam a közlekedéshez, hogy az autósok állnak szemben mondjuk a biciklistákkal, vagy a gyalogosokkal, esetleg a közösségi közlekedést használókkal. Emberek vannak, akik el akarnak jutni a céljukhoz, és nekünk az a dolgunk, hogy megteremtsük ennek mindenki számára elérhető, biztonságos lehetőségét.

Forgalomlassítással… Hát a fővárosiaknak biztos lesz erről véleményük, jó is, hogy előre megkérdezék őket, mielőtt nekiláttak volna a féléves tesztidőszaknak. Vagy mégsem?

Forrás: pestisracok.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu