Szabadai Viktor: Újra kell szervezni a reptéri taxispiacot!
Bár korábbi javaslatunkat az idősek taxikedvezményéről forráshiány miatt nem tudta megvalósítani a főváros, hiszen a kormány elzárkózott a rá eső költségvállalástól, most további javaslatokat szeretnénk tenni a készülő taxirendelethez, amely meggyőződésünk szerint nagyban hozzájárulna a fővárosi taxizás rendbetételéhez:
- Budapest kényszerítse ki a 31/2013-as taxirendeletben
foglaltakat, tehát ne a fuvarközvetítők számára legyen kiírva a reptéri
tender, hanem a szolgáltatást végző taxis vállalkozók számára, ezzel
megakadályozva, hogy a budapesti taxisok csak egy szűk csoportjának
legyen elérhető a reptéri droszthasználat!
Ezzel párhuzamosan a fővárosnak újra kell tárgyalni a BUD Zrt-vel a reptéri droszthasználatból származó bevételre vonatkozó megállapodást, mert a jelen helyzetben Budapest csak minimális mértékben részesedik a milliárdos üzletből. - Felül kell vizsgálni a Budapest Közút által üzemeltetett Asztalos Sándor utcai vizsgáló állomás működését, hiszen a telephely egyetlen érdemi feladata a taxisok által fizetett drosztdíj beszedése, ennek ellenére a fenntartása jelentős erőforrásokat emészt fel. Véleményünk szerint a drosztdíjak beszedése költséghatékonyabb módszerekkel is megoldható, a feladat ellátására szükséges infrastruktúrával a BKK is rendelkezik, ezért az állomást meg kell szüntetni. Ezzel további 300 millió forintot takarítana meg a forrásmegvonásokkal küzdő főváros.
- Javasoljuk, hogy azok a taxik, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetését követően érték el a 10 éves korhatárt 2021. december 31-ig kapjanak haladékot a lecserélés alól, így is segítve, hogy a járvány okozta károkból felépülhessen a taxispiac.
- Meg kell erősítenie a taxidrosztok ellenőrzését a fővárosban, ezzel megakadályozva, hogy a szabálytalanul ott parkoló civil autósok és drosztengedéllyel nem rendelkező hiénák megkárosítsák az engedéllyel rendelkező taxisokat.
A Liberálisok továbbra is elkötelezettek a szabad és átlátható piacra épülő taxizás mellet. Ennek ellenére a piac liberalizációjának kérdését csak akkor lesz lehetőség kinyitni, ha megfelelő szabályozással teljesen kiszorítottuk a hiénákat onnan, akik rendszeresen károsítják a budapesti utazóközönséget és a mintegy 7000 tisztességesen dolgozó taxist.
Javaslatainkkal ismét a Főpolgármesteri Kabinetirodához fordulunk, remélve, hogy most is egyetértenek velünk, és folytatódhat a budapesti taxizás racionalizálása.
Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke
Forrás: liberalisok.hu