A Taxi-filmek sztárja mellett ma már elmennél az utcán: az 59 éves Samy Naceri így megváltozott

A Taxi-filmek sztárja mellett ma már elmennél az utcán: az 59 éves Samy Naceri így megváltozott
Megosztom

A Taxi első részét 1998-ban mutatták be, a bűnügyi, francia film hatalmas sikert aratott Európában, hazánkban is rengeteg rajongója lett. Nem csoda, hogy azóta több részt is forgattak hozzá, a második 2000-ben, a harmadik 2003-ban, a negyedik pedig 2007-ben debütált a mozikban. Volt egy ötödik rész is, amit még 2018-ban mutattak be, de abban már nem az eredeti szereplőgárda szerepelt. Sokak kedvenc karaktere Daniel Morales volt, aki hófehér taxijával repesztett Marseille utcáin, és segítette a rendőrség munkáját. A taxisofőrt Samy Naceri keltette életre, aki az első mozifilm debütálásakor 37 éves volt.

Így megváltozott Samy Naceri

Már egész kicsi korában arról álmodozott, hogy egyszer meghódítja a filmipart, évekbe telt, mire megkapta élete első főszerepét. Bruno Delahaye szereplőválogató ajánlotta fel neki, hogy játssza el Nordine karakterét az 1995-ös Rai című filmben, alakításával annyira lehengerelte a kritikusokat, hogy a Paris Film Festival gálán ő vihette haza a legjobb színésznek járó díjat. A nemzetközi sikert a Taxi-filmek hozták meg számára.

Nem volt botrányoktól mentes az élete, a 2000-es és a 2010-es években is bajba került több alkalommal. Drogvisszaélés miatt nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott még 2003-ban, sőt ekkor a jogosítványát is bevonták három évre, de több alkalommal bántalmazott embereket, 2006-ban pedig börtönbe került rasszizmus miatt. Utoljára 2018-ban keveredett botrányba, akkor egy moszkvai karaokeklubban bunyózott. Ebben az évben így nyilatkozott a kínos ügyeivel kapcsolatban:

– Amikor végiggondolom, mennyi minden történt velem, ráeszmélek, hogy a körülmények változnak, és az élet megy tovább. Sok ember bele sem gondol, hogy az, amikért elítélnek, simán megtörténhet akár velük is – szólt be kritikusainak akkor.

Az elmúlt két évben szerencsére már lenyugodott, jelenleg Los Angelesben él. Ma is színészkedik, de a Taxi-filmek által szerzett sikereit nem tudta egyelőre überelni az 59 éves sztár. Van egy 24 éves fia, Julian, akit nagyon szeret. Instagramján bevallotta, élete legnehezebb éveiben is számíthatott a gyermekére.

– Nincs nagyobb kincs a fiamnál, akit a legjobb barátomnak és bizalmasomnak tartok, büszkeséggel tölt el, hogy még nálam is nagyobb szenvedéllyel imádja a mozi világát – fogalmazta róla.

Az elmúlt években rengeteget változott a színész, friss fotóin hirtelen fel sem ismertük őt. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Samy Naceri.

Forrás: femina.hu