Büféket és taxisokat is ellenőriznek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Büféket és taxisokat is ellenőriznek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Megosztom

A megyei fogyasztóvédelmi hatóság a nyári főszezon beköszöntével fokozottan vizsgálja a kereskedelmi és szolgáltatási területeket.

Ellenőrzésre számíthatnak többek között a rendezvényeken árusító büfék és a taxisok is. Ezekben a hetekben megyénkben is mind több szabadtéri programot szerveznek, éledezik az idegenforgalom, az emberek többet is vásárolnak. A kellemetlenségek elkerülése végett nem árt körültekintőnek lenni, különösen fizetéskor.

Ahogy az a megyei kormányhivatal tájékoztatójából kiderül, fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre elsősorban a sok vendéget vonzó, nagy forgalmú vendéglátóhelyeken, különféle rendezvényeken, vásárokon és fesztiválokon lehet számítani. A vizsgálatok a tisztességtelen árusítás kiszűrésére, valamint a vásárlók tájékoztatására, különösen az árfeltüntetésre vonatkozó jogszabályok betartására irányulnak.

Nyári jellegzetesség, hogy különféle akciókkal népszerűsítik a különböző szolgáltatásokat, termékeket. Érdemes figyelni, hogy a meghirdetett akció valós legyen. Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amikor az akciót csupán csalogatásként használják, az a fizetéskor nem érvényesül. Fontos, hogy az áru mérésekor és a fizetéskor is legyünk alaposak, gyakori például, hogy a termék súlyába belemérik a csomagolóanyagot, ami jogellenes károkozás. Ilyen esetekben lehet és érdemes a fogyasztóvédelemhez fordulni – olvasható a tájékoztatóban.

A taxiszolgáltatás szabályszerűségét is ellenőrzi a fogyasztóvédelmi osztály. Elsődlegesen a pályaudvarok, szórakozóhelyek, nagyobb kórházak, népszerű idegenforgalmi helyek környékén lehet számítani fogyasztóvédelmi ellenőrökre. A hatóság próbautazásokkal vizsgálja, hogy használja-e a sofőr a taxamétert, azt a díjtáblázatnak megfelelően állítja-e be, megfelel-e a műszer által jelzett alapdíj a díjtáblázatnak, fizetéskor ad-e nyugtát, számlát. Mindezek ismeretében a nyári szezonban tanácsos figyelmesen vásárolni, szórakozni, utazni, nyaralni.

Forrás: szoljon.hu