Kámzsában raboltak ki egy idős párt Velencén, TEK-esek fogták el a taxival menekülő tetteseket

Kámzsában raboltak ki egy idős párt Velencén, TEK-esek fogták el a taxival menekülő tetteseket
Megosztom

Otthonukban raboltak ki egy idős házaspárt Velencén, a Fő utcában vasárnap hajnalban. A kámzsát viselő két férfi és női társuk egy nyitott ablakon keresztül jutott be a családi házba, ahol felkeltették az ott alvó nyugdíjas férfit és feleségét, majd egy késsel, illetve fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették őket, hogy amennyiben nem adják át az otthonukban található készpénzt és ékszereket, úgy bántódásuk esik.

A házaspár engedelmeskedett a rablók felszólításának és több millió forint értékben adott át készpénzt, valamint arany ékszereket az elkövetőknek, akik ezt követően a ház előtt várakozó taxival menekültek el a bűncselekmény helyszínéről, melyet negyedik társuk vezetett.

A Fejér megyei nyomozók alig néhány órán belül azonosították, majd a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegység munkatársaival együtt elfogták a menekülésre szolgáló taxi 24 éves budapesti sofőrjét. Ezt követően, hétfőn hajnalban összehangolt bűnügyi akció keretén belül a megyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével Budapesten elfogták a bűncselekmény másik két elkövetőjét, egy 26 éves, ugyancsak budapesti illetőségű nőt és egy 17 éves fiatalt.  A Fejér megyei nyomozók mind a három gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök kutatást tartottak a bűnelkövetők otthonaiban és szálláshelyein, melyek során mobiltelefonokat, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, készpénzt és ékszereket foglaltak le.

A negyedik tettes ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, őt továbbra is keresik.

Forrás: 24.hu