Mentőcsomaggal segítené a főváros a turisztikai vállalkozásokat, a vendéglátósokat és a taxisokat

Jelentősen csökkentenék a cégek ingatlanbérleti és a teraszokért fizetett díját, a taxisok pedig 70 százalékos engedményt kaphatnak jövőre a drosztdíjból.
A koronavírus-járvány kiemelten sújtja a turisztikai, vendéglátóipari ágazatot. Ezért most a főváros egy csomagot dolgoz ki, amellyel segíteni szeretné Budapest turizmusában dolgozókat.
Korábban a kormány a központi támogatást azzal utasította el, hogy van a fővárosnak pénze, abból segítse az ágazatot. Ezt a városvezetés azzal hárította el, hogy más célokra szánják azt a pénzt. Most azonban úgy döntöttek, hogy a lehetőségekhez mérten mentőövet nyújtanak a bajban lévő vállalkozásoknak – írja a Népszava.
A jövő heti közgyűlésen tárgyalhatják az előterjesztést.
Többek között csökkentenék a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal szeptember és március között, a taxisok pedig a drosztdíjból 70 százalékos engedményt kaphatnak jövőre – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Mindezek több százmilliós bevételkiesést okoznak majd Budapestnek. Emellett a fővárosi közlekedési cég is kap 17 milliárd kompenzációt, de a járvány miatti vesztesége még így is 22 milliárd lehet idén a cégnek.
A főváros továbbra is teszteli az idősotthonok lakóit és az ott dolgozókat, eddig már összesen 3600 PCR-tesztet végeztek. 21 pozitív esetet találtak, és a szükséges intézkedéseket megtették. Budapest még 20 ezer teszt beszerzését tervezi. A tervek szerint a hajléktalanszállók és az időosotthon tesztelését kéthetente ismétlik.
A járvány miatt több képviselő is karanténban van, ezért kezdeményezték a kormányzatnál, hogy részükre lehetséges legyen a virtuális részvétel és szavazás. Jelenleg csak az ülésteremben lévőket illeti ez a jog.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu