Ma is taxizik a blokád arca: Horváth Pál szerint nem lett volna ekkora balhé, ha komolyan veszi őket a kormány

Ma is taxizik a blokád arca: Horváth Pál szerint nem lett volna ekkora balhé, ha komolyan veszi őket a kormány
Megosztom

Horváth Pál (71), a Rádió Taxi volt ügyvezető-tulajdonosa, 1990. október 25-én egyik pillanatról a másikra lett a taxisblokád arca. Harminc év távlatából is pontosan emlékszik a négy napig tartó vesztegzár minden pillanatára. 😀 😀 😀

(Szerk: mi csak ennyit fűzünk hozzá: 😀 😀 😀 )

– Éppen fociedzést tartottam, amikor szóltak, hogy telefonon keresnek. A cégem diszpécserközpontjából hívtak, hogy balhé készül, már harminc taxis hőzöng az áremelés miatt a Felvonulási téren – kezdte Horváth Pál. – „Milyen áremelés?” – kérdeztem vissza: kiderült, több mint kétharmadával, 56 forintra emelte a kormány a benzin árát. Sejtettem, hogy ezt nem lesz könnyű leállítani. Mire odaértem, már több mint százan skandálták, hogy ezt így nem lehet hagyni! – idézi fel az ősz hajú taxisvezér 😀 😀 😀 , aki ma is határozottan állítja: nem a kormányt akarták leváltani.

A közelmúltban előkerült, egykor lehallgatott, taxisvezetők és politikusok közt zajló beszélgetések szerint ha ők nem is készültek erre, az SZDSZ jó esélyt látott a tiltakozás meglovagolásában.

– Nem lett volna ebből ekkora balhé, ha az első egyeztetéskor, a Parlament épülete előtt Siklósi Csaba akkori közlekedési miniszter nem foghegyről beszél az odasereglett taxisokkal. Kértük, hogy ne kint tárgyaljunk, inkább az irodájában üljünk le. „Csak nem képzeli, hogy ezzel a csürhével mi leülünk tárgyalni?” – mutatott körbe pökhendien. Ezt elég sokan meghallották körülöttünk, és ekkor kezdte el valaki a megafonjába kiabálni, hogy induljunk, zárjuk le a hidakat.

– Nagyon csalódott voltam, mert tudtam, hogy ha akkor azt mondja a kormányból valaki, hogy vonjuk vissza és a következő héten a parlamentben tárgyalják meg a képviselők, mi legyen, akkor ez az egész tiltakozás elhalt volna – magyarázta a hirtelen népvezérré 😀 😀 😀 váló Horváth, akire végig testőrként vigyáztak társai. 😀 😀 😀

Az 1992-es Kurírban is téma volt még a taxisblokád, Horváth Pál, a vezér arcát az egész ország ismerte / Fotó: Zsolnai Péter
Az 1992-es Kurírban is téma volt még a taxisblokád, Horváth Pál, a vezér arcát az egész ország ismerte / Fotó: Zsolnai Péter

– Erre jó példa egy személyes élményem – mesélte a volt taxis. – Egyszer már olyan fáradt voltam, hogy csak végigdőltem az engem szállító taxi hátsó ülésén, úgy aludtam el. A rádiótaxisok meg azt hitték, hogy elraboltak, és pillanatok alatt az autó nyomába eredtek, hogy kiszabadítsanak. A nyomasztó helyzetből akkor láttam meg a kiutat, amikor Göncz Árpád köztársasági elnökhöz kellett mennem – emlékezik vissza még ma is könnybe lábadó szemmel élete meghatározó élményére a taxisok doyenje. – Ahogy beléptem hozzá, arra kért, hogy szólítsam Árpi bácsinak, és ezzel a közvetlenséggel folytattuk a beszélgetést. 😀 😀 😀 A szakszervezetek segítségével sikerült eljutnunk oda, ahova az elején kellett volna – terítette ki büszkén az asztalra az akkori újságokból kivágott cikkeket a volt „néptribun”. 😀 😀 😀

Újra dolgozik az idős férfi

Horváth Pál nem vált nagy emberré, pedig elmondása szerint az események után államtitkári állást kínáltak neki 😀 😀 😀 a közlekedési tárcánál. Úgy érezte, nem lenne fair, ha átállna a másik oldalra. Ám most sem él tétlenül, újra cégalapításba fogott, vállalkozásának neve: Eredeti Rádiótaxi 1986.

Négy napig tartott

1990-ben az október 23-i ünnepségek után két nappal, Antall József miniszterelnök kórházba vonulását követően kezdődött a blokád. A körülbelül 25 ezer taxis közül több ezren vonultak a hidakhoz, négy napra megbénítva Budapestet és az ország több városát. Budapesten csak a Lánchídon volt szabad átjárás Pest és Buda között. A rendőrség és a honvédség vezetői is elutasították az erőszakos beavatkozás lehetőségét. Végül a negyedik nap este egy literenkénti 12 forintos kompenzációban állapodtak meg a taxisok és a kormány, így feloszlott a tüntetés.

Forrás: blikk.hu 😀 😀 😀