New Yorkban már éttermi dolgozók és taxisok is kaphatnak vakcinát
![New Yorkban már éttermi dolgozók és taxisok is kaphatnak vakcinát](https://sargalaz.com/wp-content/uploads/2021/02/photo-1513107358949-b21c1c3906eb.jpeg)
A beltéri étkezés visszatérésével kézen fogva terjesztették ki az első körös oltást a vendéglátósokra és a taxisokra is.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója jelentette be a napokban, hogy kiterjesztették a vakcinára elsődlegesen jogosultak körét – a Phase 1b-t – az éttermi dolgozókra. A döntéssel az éttermi dolgozók mellett a taxisok és a fogyatékkal élők bentlakásos intézményeinek dolgozói is hamarosan oltást kaphatnak.
A helyi önkormányzatokra bízom, hogy miképp döntenek ebben az ügyben, kiket vesznek előre a helyzet legjobb megítélésekor
– nyilatkozta egy keddi sajtótájékoztatón Cuomo. „Nem tudon, hogy például Bill de Blasio – New York polgármestere – szeretné-e először beoltatni az éttermi dolgozókat és a taxisokat, ezt már a helyi egészségügyi szervek döntésére bízom.”
![](https://roadster.hu/app/uploads/2021/02/photo-1534430480872-3498386e7856.jpeg)
New Yorkban azért is kifejezetten fontos ez a kérdés, mivel Valentin-naptól újra lehet beltérben étkezni a városban.
Mivel emberek zárt térben fognak enni-inni, valamint őket kiszolgálja egy személyzet, ezért kritikus pont, hogy a dolgozókat megóvjuk
– nyilatkozta de Blasio, hozzátéve, hogy minden orvos szerint a beltéri közös együttlétre különös figyelmet kell fordítanunk,
így az éttermi dolgozókat New Yorkban mind az 1b prioritású kategóriába kell sorolni.
![](https://roadster.hu/app/uploads/2021/02/photo-1517209806898-2be0a0caf519.jpeg)
Ez elég nagy ugrás ahhoz képest, hogy eddig az 1a és 1b oltási lépcsőkben a New Yorkiak közül a 65 év felettiek, az élelmiszerüzletek dolgozói és a tömegközlekedésben dolgozók kaphattak elsődlegesen oltást a limitált számú vakcinákból – ebből az 1b-t terjesztenék ki most.
Az oltási folyamat következő szakasza, az 1c márciusban vagy áprilisban kezdődne, ekkor a „további létfontosságú dolgozók” kapnának oltást, a város többi lakója pedig valamikor nyár elejétől kaphatna oltást.
![](https://roadster.hu/app/uploads/2021/02/photo-1513107358949-b21c1c3906eb.jpeg)
A második évébe lépő koronavírus-járvány gazdaságilag egyértelműen a turizmus és vendéglátás szektorait kezdte ki a legkeményebben, így nem csak New York, hanem február elsejétől már Olaszország számos régiójában is újranyitottak az éttermek – azonban a franciák például továbbra is bírsággal sújtják az illegálisan kinyitó vendéglátóhelyeket (melynek mértéke elenyésző az itthoni büntetésekhez képest), Ausztria pedig az ingázókkal kapcsolatban szigorított a napokban.
Forrás: roadster.hu/NY.eater, fotók: Unsplash