Újabb korrupt műszaki vizsgáztatók buktak le

Újabb korrupt műszaki vizsgáztatók buktak le
Megosztom

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A megalapozott gyanú szerint egy Pest megyei műszakivizsga-állomáson meghatalmazottként rendszeresen eljáró polgári személyek jogosulatlan anyagi előnyt biztosítottak a műszaki vizsgabiztosként dolgozó kormánytisztviselőknek, amelynek összege gépjárművenként ötezer forint volt.

A bűnügyi akcióban közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai, a nyomozati cselekmények végrehajtásában – tizennégy ügyész mellett – több mint százan vettek részt.

A vesztegetési pénz átvételekor tettenért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő, a kutatások során több millió forintot, két személyautót foglaltak le a hatóság tagjai, ezen túlmenően három bankszámlát és egy ingatlant zároltak.

Az ügyészség elrendelte a műszaki vizsgaállomás valamennyi vizsgabiztosának és a korrupciós pénzt biztosító személyek őrizetét, és őket gyanúsítottként hallgatta ki. Tavaly júliusban a Központi Nyomozó Főügyészség a budapesti, Mozaik utcai hatósági vizsgaállomáson hajtott végre nagyszabású akciót a vizsgaállomást érintő visszaélések gyanúja miatt.

Forrás: Ugyeszseg.hu/vezess.hu