Egymásba rohantak, majd a járdára csapódtak, egyikük egy tűzcsapot is kidöntött: egy taxis és egy Ford karambolozott Budapesten – Fotók a helyszínről

Baleset történt Budapesten kedd reggel, amikor is a Soroksári úton a városközpont felé haladt egy Ford, amelyben egy fiatal pár utazott. A Hentes utcánál a lámpa pirosat mutatott, de ezt vagy nem vették észre, vagy még át akartak csúszni, de sajnos a Hentes utcából zöld jelzésen már elkezdte a balra kanyarodást egy utas nélkül közlekedő Peugeot taxi. A helyszínről a BudapestKörnyéke.hu tudósítója jelentkezett.
Egymásnak rohant a két autó
Információnk szerint a két autó egymásnak rohant, a nagy erejű ütközéstől pedig mindkettő a járdára csapódott, a taxi kidöntött egy tűzcsapot is.
Felvétel a helyszínről:

A taxi sofőrje megsérült
Szerencsére a járdán sem gyalogos, sem biciklis nem közlekedett, illetve várakozott a gyalogátkelőnél. A Ford két utasa nem sérült, a taxi sofőrjét borda és csigolya sérülés gyanújával szállították a Merényi Kórházba.
Fotó a helyszínről:

Tegnap este a 22. kerületben történt baleset
A BudapestKörnyéke.hu is beszámolt róla, hogy furcsa baleset történt hétfőn estefelé a 22. kerületben. Egy teherautó vezetője elfelejtette, hogy 2,85 méternél magasabb a járműve és áthajtott a magasságkorlátozó alatt, ami letépte a teherautó rakterét.
Figyelmetlen sofőr
A 22. kerületben a Vágóhíd utcában a tehergépkocsik vezetői rendszeresen figyelmen kívül hagyják a magasságkorlátozó táblát, pontosan ez történt hétfő délután is.
Leszakadt raktér

2,85 méter
Egy dobozos furgon kanyarodott le a Nagytétényi útról, majd a Gyár utca felé, a vasúti aluljáró irányába indult, de a sofőr és két utastársa elfelejtette, hogy járműve magasabb, mint 2,85 méter.
Szomorkodó sofőr az utasával

Letépte a rakteret
Amikor az aluljáró közelébe ért, a födém előtt elhelyezett magasságkorlátozó berendezés egyszerűen letépte a kisteherautó dobozos felépítményét az alvázról, amely hangos csattanással az úttestre zuhant. Vélhetően ettől a sofőr is meglepődött és azonnal a fékbe taposott.
Forrás: budapestkornyeke.hu; Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: Gombkötő Krisztián