Megnéztük: Bedózerolja-e a carsharing a taxikat?
Nem okoznak jelentős bevételkiesést a taxisoknak az utóbbi években megjelent, közösségi megosztáson alapuló négykerekű járművek – nyilatkozták a SZAKMAVERZUM.HU-NAK a területre rálátó forrásaink, akik szerint teljesen más utazóközönség ül ma taxiba, mint aki modern közösségi szolgáltatásokat vesz igénybe. Úgy látják, összességében mindkettőnek megvan a létjogosultsága a fővárosi közlekedésben.
Nagyjából 30 százalékra tehető azoknak a taxisoknak a száma Budapesten, akik a koronavírus-járvány következtében elhagyták a szakmát, többségük pedig nem fog visszatérni a közeljövőben a fuvarozáshoz. A szakmai szövetég elnöke nemrég azt közölte a sajtóval: míg 2019 végén a fővárosban több mint hétezer taxis dolgozott, addig napjainkban ez a szám ötezerre tehető. A területre rálátó forrásaink szerint a csökkenés egyértelműen kedvezően hat azokra, akik maradtak, hiszen jóval nagyobb címmennyiség oszlik el a taxisokon, akiknek jelentős része egyéni vállalkozóként, kis része pedig alkalmazotti státuszban űzi az ipart, utóbbi tendenciózus csökkenést mutat az elmúlt években.
„Azzal, hogy sokan kiszálltak, most majdnem minden nap szilveszter van, de hétvégén biztosan”- mondja az egyik, név nélkül nyilatkozó illetékes a Szakmaverzumnak.
Szilveszter alatt – némi iróniával – azt érteni, hogy akkora a bevétel, mint az év utolsó napjának éjszakáján, amikor mindenki bulizni megy, járja a várost – a ritkább tömegközlekedés, vagy csak a kényelem miatt, leginkább taxival. Példának egy nemrég megalakult budapesti taxistársaságot említ, akinek az első hétvégéjén közel 2000 megrendelése volt, ami jónak mondható.
Számos európai nagyvárosban, így Budapesten is jelen van már több közösségi autós szolgáltatás, akik folyamatos kedvezményekkel kínálnak perc, valamint napidíj alapon belsőégésű motorral szerelt és elektromos járműveket, a legkülönfélébb kategóriákban, a kétszemélyes SMART-októl kezdve a SUV-okig. Az általunk megkérdezett taxisok és egykori cégvezetők szerint ez semmilyen hatással nincsen rájuk, már csak azért sem, mert
teljesen más kör és korosztály választja az úgynevezett „carshare” típusú, mint a hagyományos taxis szolgáltatásokat.
„Mindig is meglesz az a réteg, akik régebbi felfogás szerint állnak hozzá az utazáshoz, megrendelik az autót és tudják, hogy milyen minőségre számíthatnak egy adott cégtől” – fejtik ki portálunknak.
Pro és kontra – vegyes a kép
A közösségi autózás mellett szól, hogy bár van egy egyszeri regisztrációs díja, ami körülbelül 2000 és 6000 forint között mozog (ez sokszor levezethető, cégtől és az érvényben lévő promócióktól függően változik) nincsen például 700 forintos alapdíj, amit egy taxiba beülve már akkor is ki kell fizetni, ha még egy métert sem mentünk.
Egyes közösségi autózást biztosító cégeknél bizonyos időre „befoglalhatjuk” az általunk kiválasztott autót, míg egy taxinál a várakozás – egy idő elteltével – díjköteles, percenként 75 forintba kerül. Érvelhetünk a taxik mellett azzal, hogy a percalapon működő bérautókkal ellentétben használhatják a buszsávot, így nem kell a dugóban araszolni, ugyanakkor – ezt maguk a megkérdezettek ismerik el – a Rákóczi utat és egy-két további budapesti útszakaszt leszámítva a dinamikusabb közlekedés még a taxik esetében sem mindig biztosított. “Mondjuk egy Fő utcában ugyanúgy állok a füstölő autómmal az utassal a dugóban buszsáv híján, ott nagyon nem tudok én sem mit tenni” – mondja egyikük.
Ha már a károsanyag-kibocsátás szóba került, mind az autómegosztóknál, mind a taxistársaságoknál választható tisztán elektromos meghajtású gépjármű, továbbá ott is mobilos applikációval követhető nyomon minden utazásunkhoz köthető fontosabb paraméter.
Ha pedig egyik alternatíva sem tűnik meggyőzőnek, ott vannak a szintén percalapon bérelhető rollerek, a jóval kedvezőbb feltétellel kikölcsönözhető kerékpárok, nem utolsósorban az európai szinten is kiterjedt hálózattal bíró és fejlett közösségi közlekedés.
Forrás: szakmaverzum.hu