Így taxiztunk a rendszerváltás előtt
![Így taxiztunk a rendszerváltás előtt](https://sargalaz.com/wp-content/uploads/2019/09/1961-taxiora.jpg)
Nosztalgiázz velünk!
Több mint 100 éve taxizunk, az idők folyamán azonban, ahogy a városok látképe, úgy a taxik is változtak. Ilyen volt taxizni a múlt században!
Nagyapáink és nagyanyáink is taxiztak, sőt, már a dédszüleink is, de akkor még egészen másként közlekedtek az utakon. Ülj be az időgépbe, és nosztalgiázz egy kicsit régi, Fortepanos képekkel!
1915-ben, 2 évvel az után, hogy megindult a magyar utakon is a taxizás, az urak elegánsan pattantak a taxikba, és a taxisofőrök is ennek megfelelően vártak a fuvarra.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1915.jpg)
Budapesten a Déli pályaudvar előtt már a a múlt század elején is volt taxis droszt. A várakozó taxik a képen az Alkotás utcában állnak 1932-ben.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1932-magyarorszag-budapest-i-deli-palyaudvar-varakozo-taxik-az-alkotas-utcaban.jpg)
1935-ben még nem volt akkora a forgalom, mint napjainkban, alig volt kocsi az utakon, de a taxi népszerű közlekedési eszköznek számított. A képen a XI. Kosztolányi Dezső tér, az akkori Lenke tér 5., balra a Bartók Béla – akkoriban Horthy Miklós – út, jobbra a Bocskai – annak idején Lenke – út kereszteződését láthatod.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1935-magyarorszag-budapest-xi-kosztolanyi-dezso-lenke-ter-5-balra-a-bartok-bela-horthy-miklos-ut-jobbra-a-bocskai-lenke-ut.jpg)
A Keleti pályaudvarra nagy csomagokkal érkező utasoknak jól jött a taxi. A fotó a Kerepesi út, a Keleti pályaudvar érkezési oldalán készült, háttérben a Park hotellel 1937-ben.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1937-magyarorszag-budapest-viii-kerepesi-ut-a-keleti-palyaudvar-erkezesi-oldala-hatterben-a-park-hotel.jpg)
Felismered Budapest egyik legszebb részét? A fotón az Andrássy utat láthatod a Bajcsy-Zsilinszky (Vilmos császár) út felől nézve 1938-ban.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1938-magyarorszag-budapest-vi-andrassy-ut-a-bajcsy-zsilinszky-vilmos-csaszar-ut-felol-nezve.jpg)
Nem akármilyen taxit láthatsz, hanem egy Mercedes taxit 1938-ból, az Alagút utcában, jobbra a Pauler utca torkolata.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1941-magyarorszag-budapest-i-mercedes-taxi-az-alagut-utcaban-jobbra-a-pauler-utca-torkolata.jpg)
A 20. század derekán az esküvők népszerű kelléke volt a taxi. A felvétel a Szent István-bazilika főbejárata előtt készült, balra a Hercegprímás (Wekerle Sándor) utca a Deák Ferenc tér felé nézve.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1948-magyarorszag-budapest-v-szent-istvan-ter-a-felvetel-a-szent-istvan-bazilika-fobejarata-elott-keszult-balra-a-hercegprimas-wekerle-sandor-utca-a-deak-ferenc-ter-fele-nezve.jpg)
Várakozó taxis lapozgatja az újságját 1949-ben a VII. kerületben, az Erzsébet körút 2. számú ház előtt.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1949-magyarorszag-budapest-vii-a-felvetel-az-erzsebet-korut-2-szamu-haz-elott-keszult.jpg)
Skoda 1102-es típusú taxi kanyarodik a XIV. Thököly út – Stefánia (Vorosilov) út kereszteződésben 1950-ben.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1950-magyarorszag-budapest-xiv-thokoly-ut-stefania-vorosilov-ut-keresztezodes-skoda-1102-es-tipusu-taxi.jpg)
A Teréz (Lenin) körút – Király (Majakovszkij) utca sarkán áll egy Renault Juvaquatre típusú taxi. A közért a mai napig megvan, de már más néven.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1953-magyarorszag-budapest-vi-terez-lenin-korut-kiraly-majakovszkij-utca-sarok-renault-juvaquatre-tipusu-taxi.jpg)
Ezen az 1955-ös képen több érdekesség is felfedezhető: a kép a Március 15. téren a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom előtt készült, háttérben a a lerombolt Erzsébet híd pesti hídfője.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1955-magyarorszag-budapest-v-marcius-15-ter-a-felvetel-a-belvarosi-nagyboldogasszony-foplebania-templom-elott-keszult-hatterben-a-a-lerombolt-erzsebet-hid-pesti-hidfoje.jpg)
1955-ben a Rákóczi út és a Blaha Lujza tér még jó környéknek számított. A háttérben a Nemzeti Színház, és egy, a fotóst kiszúró taxis.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1955-magyarorszag-budapest-viii-rakoczi-ut-a-blaha-lujza-ternel-hatterben-a-nemzeti-szinhaz.jpg)
Esküvőből sosem elég: 1958-ban sem hagyott alább a házasulási szándék. A fotó a Bakáts téren, az Assisi Szent Ferenc-templom főbejárata előtt készült.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1958-magyarorszag-budapest-ix-bakats-ter-a-felvetel-az-assisi-szent-ferenc-templom-fobejarata-elott-keszult.jpg)
A képen a rendszerváltás előtti egyik leghíresebb áruházunk látható: az Úttörő Áruház a Kossuth Lajos utca 9. szám alatt állt 1959-ben. A vásárlókat gyakran szállították haza nagy pakkokkal a taxik.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1959-magyarorszag-budapest-v-kossuth-lajos-utca-9-uttoro-aruhaz.jpg)
A taxikat kicsik és nagyok is használták: Öv utca az Erzsébet királyné útjánál 1960-ban.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1960-magyarorszag-budapest-xiv-ov-utca-az-erzsebet-kiralyne-utjanal.jpg)
Taxióra 1961-ből, ami nélkül el sem indult volna a taxizás.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1961-taxiora.jpg)
A ’60-as években az Erzsébet (Lenin) körúton gyakran volt utas, aki taxira várt.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1964-magyarorszag-budapest-vii-erzsebet-lenin-korut-taxiallomas-a-14-szamu-haz-elott.jpg)
1966, Kerepesi út taxiállomás a Keleti pályaudvar érkezési oldalánál
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1966-magyarorszag-budapest-viii-kerepesi-ut-taxiallomas-a-keleti-palyaudvar-erkezesi-oldalanal.jpg)
1972-es budapesti forgatag: Szabad sajtó út a Ferenciek tere (Felszabadulás tér) felé nézve, balra a Váci utca torkolata
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1972-magyarorszag-budapest-v-szabad-sajto-ut-a-ferenciek-tere-felszabadulas-ter-fele-nezve-balra-a-vaci-utca-torkolata.jpg)
A rendőrök taxist igazoltatnak 1975-ben a Kelenhegyi út 58-as szám alatt, a Búsuló Juhász Étterem előtt.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1975-magyarorszag-budapest-xi-kelenhegyi-ut-58-busulo-juhasz-etterem-1.jpg)
De nemcsak a hatóság vigyázott az utasokra, hanem a Főtaxi saját ellenőrei is, akik gyakran szondáztattak. A fotó 1978-ban készült a Rákóczi úti taxiállomáson az Akácfa utcánál.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1978-magyarorszag-budapest-vii-rakoczi-ut-taxiallomas-az-akacfa-utcanal-a-fotaxi-ellenore-szondaztat.jpg)
1989. június 16-án a Hősök terén az ’56-os hősök újratemetésekor sokan jelen voltak.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1989-magyarorszag-budapest-xiv-hosok-tere-1989-junius-16-an-az-56-os-hosok-ujratemetesekor.jpg)
A fotó 1990-ben, 29 éve a Baross téren a Keleti pályaudvar indulási oldalánál készült – mintha ma lett volna…
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/08/1990-magyarorszag-budapest-viii-baross-ter-a-keleti-palyaudvar-indulasi-oldalanal.jpg)
Forrás: nlc.hu