Kiraboltak egy kispesti taxicéget, a diszpécserek voltak a tippadók

Kiraboltak egy kispesti taxicéget, a diszpécserek voltak a tippadók
Megosztom

Hamar kiderült, hogy a 30 milliós betöréses lopáshoz a diszpécserek a saját drogdílerüknek adtak ki információkat.Egy személyszállító cég vezetője október 24-én tett feljelentést a rendőrségen, hogy irodájukba betörtek és két bútorszéfet loptak el a bennük lévő 30 millió forinttal együtt.

A kispesti nyomozók beazonosították a feltételezett betörőt, a budapesti F. Mihályt, és kiderítették, hogy a férfit a taxicég két diszpécsere segítette belső információkkal segítette. Ráadásul az is bebizonyosodott, hogy a tippadó diszpécserüknek a saját drogdílerüknek adtak tippet a betöréshez.

A nyomozók az 55 éves F. Mihályt 2019. október 24-én egy XIX. kerületi lakásban, míg a két diszpécsert, a 35 éves budapesti F. Blankát és a 35 éves budapesti M. Csabát a munkahelyükön fogták el. A tippadók lakásán tartott kutatás során a nyomozók 275 ezer forintot, 64 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint kábítószergyanús tablettákat, fecskendőt és több, kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközt foglaltak le. F. Mihály lakásában szintén kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.

A nyomozók más nyomok alapján október 26-án egy XVII. kerületi családi házban is kutatást tartottak, és az ott lakó B. Csabánál megtalálták a két széfet, valamint az ellopott pénz egy részét. A 40 éves budapesti férfi a gyanú szerint a széf kinyitásában és elrejtésében segítette F. Mihályt. A házban a nyomozók továbbá betörés elkövetéséhez használható eszközöket és kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Mihályt, F. Blankát, M. Csabát és B. Csabát a betörés miatt folytatott eljárásban lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A kerületi rendőrök továbbá F. Mihály ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, míg B. Csaba, F. Blanka és élettársa, M. Csaba ellen kábítószer birtoklás vétség miatt is büntetőeljárást folytatnak.

forrás: hvg.hu