Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni

Nincs reprezentatív forrás, csak a saját tapasztalatom alapján: a hazai taxisok kollektív IQ-ja hozzávetőleg ötven százalékkal csökkenhetett az elmúlt nyolc évben. Úgy, hogy 2012-ben, amikor közéjük degradáltam magam megint, sem volt jellemző e körben a Mensa-tagság. Mégis, mivel akkoriban már az egész ország intelligenciahányadosa hasonló, sőt, jóval meredekebb zuhanórepülésben volt, jó ötletnek tűnt a fuvarosok között alámerülni. Csakhogy a most elért mélységekben már egyre kényelmetlenebb a kibekkelés – szerintem keszonbetegséget kaptam. 

Van azért mentőkörülménye a sárgáknak: náluk fluktuációval, illetve a létszám növekedésével járó felhígulás miatt zuhant a színvonal, míg a magyar társadalomé úgy, hogy összetétele csak a természetes demográfiai (és némi természetellenes elvándorlási) folyamatoknak köszönhetően változott valamelyest, nem is számottevően. De míg a Kárpát-medence keretei közé szorult összlakosság néha azért az utolsó pillanatban kijönni látszik a dugóhúzóból, ezért van még minimális reménye, a taxisok nem fogják elkerülni az átesést.

Az egészben az a legtragikusabb, hogy miközben budapesti szinten enyhült valamelyest a stoplis gumicsizma taposó nyomása október 13-án, nem titkoltan az én voksommal is, ez a fellélegzés egybeesik azzal, hogy az új fővárosi vezetés, egyrészt ismeretek hiányában (érdemes elolvasniezt: egy, a témában teljesen tájékozatlan és/vagy félretájékozott, előítéletes várospolitikus szavait jegyzi le egy felkészületlen, de annál magabiztosabban hülyeségeket összehordó íródeák), másrészt mert szüksége van népszerű látszatintézkedésekre, ha már fontosabb kérdésekben nagyrészt meg van kötve keze-lába, minden jel szerint meg fogja adni a kegyelemdöfést a korábbi kurzusok által már konyhakészre filézett taxisoknak. Azoknak mindenképp, akik saját vállalkozást visznek, függetlenül attól, hogy behódoltak-e valamelyik fuvarkufárnak a logós matrica kétes védelméért. (A főtaxis és boltos sarcok alatt heti 60-70 órákat bérautókban büdösödő droidoknak is, csak ők, mivel már most is élőhalottak, észre sem fogják venni a különbséget).

Nem velem történt, de a kevés megbízható taxisforrás egyikéből tudom, hogy igaz. A tavalyi önkormányzati választások éjszakáján helyben győztes, és már ehhez illő hangulatba hergelt momentumosok taxit hívtak Újpestre, hogy a központi ünnepség helyszínére hajtassanak. A bőven a vállalt időn belül ki- és rendelkezésükre álló taxisofőrnek köszönés helyett az arcába fröcsögték: “–Végetek lesz nektek is, most végre elbánunk veletek, mocskos hiénák.” A kolléga mindezek után zokszó nélkül teljesítette a fuvarfeladatot, ahogy azt az alvállalkozói szerződése megkívánja, ahelyett, hogy jól pofán veregeti a nagyratörő társaságot, miután lefújja, ahogy én tettem volna. És én, némi gellerrel, tulajdonképpen ezekre a kipirult arcú ifjúmámorosokra adtam le a voksom. És ma, fentiek ismeretében, ha újra lehetne szavazni, újra ugyanabba a karikába rajzolnám a két, egymást keresztező vonalat. 

  “Vállalható” járulékos veszteség pár ezer szolgáltató kinyírása, hiszen a szolgáltatást rendszeresen vagy akár naponta igénybe vevők többen vannak, egyértelmű, hogy kifizetődőbb az ő szimpátiájukra hajtani. Ráadásul az elmúlt két évtizedben sikerült már olyan rossz hírbe hozni asárgacigányokat (lásd korábban guruló koldusok, vagy ott az időtlen szinonima, ahiéna), hogy senki nem fog sírni értük. Ők saját magukért is csak csendben, hiszen saját érdekvédelmük évtizedek óta nincs, ami meg helyette van, annál Gáspár SándorSZOT-ja is jobban védett az akkor fennálló rendszer ellen, mint ezek az önérdekű, önjelölt gittegyletek.

    Bevallom, már én sem fogok. Ha a taxisok ma még agyi reflexekre képes kisebbsége, azaz krémje a Bede-féle vadhajtásos barnablogon próbál meg kiállni az igazáért, akkor meg is érdemli, hogy azokkal azonosítsák, akikkel egyébként nagy százalékuk sajnos tényleg azonos is.

    Nemsokára tízéves lesz az autóm. Semmi baja, de értékén eladni nyilván nem tudom, taxizásra viszont már nem használhatom majd (ez nem a londoni 50 éves black cabek és a 83 éves Strobl úr 41 éves Mercedesének a világa). Úgyhogy lépek. Le. Nem holnap még, de nagyon hamarost. 

    No, annyira azért nem súlyos a helyzet, hogy még mélyebbre süllyedjek, a sajtóba nem térek vissza. Propagandistának talán érthető okok miatt nem, az előzményeim után, az itt-ott felszabaduló kerületi és fővárosi lehetőségek pedig kevés pénzzel, sok stresszel és nem kis kompromisszummal járnának, ez az én koromban már kerülendő együttállás (az Indexhez meg nem hívtak még, nem is értem). 

    Amit választottam végül, az felváltva tűnik baromi jó és tragikusan rossz döntésnek (akár öt percen belül is a szélsőségek közt ingadozom a megítélésében), ha bejön a közép, már jól jártam. Lesz jóval a (kozmetikázott) statisztikai átlag fölötti, az első forinttól az utolsó pótlékig bejelentett, leadózott jövedelmem, amit ráadásul egy olyan környezetben szerezhetek meg, amely talán az egyetlen, amely kárpótolni tud az éjszakai Budapest mindennapi élvezetének elvesztéséért, ráadásul nagy-brit céghez megyek, amelynél egy (viszonylag belátható) időn belül akár az anyaországukba is átkérhetem magam, így megkerülhetem a brexitet is – ez is tetszik. Viszont lesz például főnököm, meg (legalábbis a kezdetét illetően)  rögzített munkaidőm, ezek kevésbé jönnek be, ötven felett kezdve az ilyesmit már nehezen idomul az ember, de hát majd meglátjuk.

    Szerintem akkor is futnék, rohannék innen, ha nem találtam volna meg ezt a menekülőutat: nem vagyok hajlandó még a fordított áfát is kifizetni a bevételem egyharmadát balkáni módon lenyúló balti applikáció után, sem eldobós cég kamubejelentettjeként együtt csalni az áfát velük, vagy a reptérrel (is) mocskos bizniszben összeforrt, valamikor patinás kockáséknak pengetni akkora leadót, amely mellett már az egyébként teljesen kisvállalkozó-barát alanyi áfamentességi és katahatár is kevés lenne ahhoz, hogy ne kelljen kreatívan könyvelnem a (heti hat nap alatt lezavart kb. kétezer kilométeren megszerzett, ez alatt nem éri meg ott sem) bevételemet. (Talán érdekes újdonság lehet kívülállónak, de ilyesmi huncutságokra nincs rákényszerítve a taxisok többsége: mivel nagyrészt saját vállalkozásban dolgoznak, katásként vagy átalányadósként, így közterheik fixek, ebből következik, hogy a “főnök, mennyi lenne óra nélkül”  bepróbálkozások értelmezhetetlenek  számukra.) Az én mércém szerint egyetlen, bár nem kis szépséghibával vállalható taxitársasághoz, a Cityhez bekerülni pedig nem könnyű, szinte lehetetlen most, nem is biztos, hogy fogadnának. Várólista nélkül biztos nem, hibrid autóba beruházni, amiatt eladósodni meg végképp nem időszerű. A “freelancer” létnek, ami a habitusomhoz amúgy a legközelebb állna, gyakorlatilag vége: a kötelezően a sárga autójukra biggyesztettsárga csillag hiénamatrica, a sajtó folyamatos, intenzív lejáratókampánya, a hatóságok célzott zaklatása miatt az érzékenyebbje már vagy beállt valamelyik telefonszám-tulajdonos fedezéke mögé, vagy elhagyta a pályát, esetleg illegalitásba ment. Vagy majd tönkre fog, ha eddig nem; ha pedig mégsem akar, akkor segít önbeteljesíteni korábbi általánosító híreszteléseket, és tényleg megpróbálja napi két fuvarból kitermelni azt a pénzt, amelyre egyébként tízből tenne szert, ha hagynák.

    Életem legszebb emlékű évei közt fogom számon tartani azokat, amelyekben ugyan egy fillért sem sikerült félretennem (ez mondjuk korábban sem volt jellemző), de éjszakánként az egyik ikonikus középületünk tövében vártam, hogy történjen valami (vagy épp azt, hogy inkább ne). Nem azért, mert taxis lehettem, hanem mert nem kellett ehelyett másnak lennem. És nem, nem hiszem, hogy Budapesten belátható időtávon belül mindent átalakít a személyfuvarozásban a mesterséges intelligencia (ha már a természetes kikopni látszik innen végleg), de egyértelműen valami ilyesmi a jövő. És akkor már nem lesz szükség taxisokra.

    Csakhogy azokra már most sincs, vagy ha igen, hát én nem vagyok taxis. Talán még időben észrevettem.

Forrás: szabadataxi.hu / kép: 24.hu/Sajnáljuk, Gyurcsány mégsem volt részeg