Tíz éve ontja magából az álomszerű képeket a japán taxisofőr

Tíz éve ontja magából az álomszerű képeket a japán taxisofőr
Megosztom

Aki szabad perceiben kezdte Tokiót és Jokohamát fotózni.

Issui Enomotónál kevesebben ismerik ennyire behatóan a két japán nagyváros zugait. A ma 43 éves taxisofőr nem csak az utcákat tudja betéve, de lencséjével is pásztázza azokat, amikor a lámpa pirosra vált vagy vár a következő utasára.

Ezt persze megtehetné bárki, de az ő vizuális nyelve is rendkívül egyedi: azokon úgy ábrázolja az embereket, mint a fényekkel körbeölelt forgatagban tovasiető szentjánosbogarakat, ezt a tűnékeny, éteri, szürreális hatást pedig több kép egymásra rétegzésével éri el – mintha egyenesek az álmok földjére katapultálna minket. Próbálkozott azzal is, hogy az utasokat megkérte az út végén, hogy álljanak (üljenek) neki modellt, de ezt nem érezte eléggé természetesnek, így maradt a korábbi tűnékeny felvételeknél – szerencsére, szerencsénkre.

A képek mögött ugyanakkor nem nehéz észrevenni azt a fajta magára utaltságot, ami csak egy taxisofőré lehet, akinek nincsenek munkatársai, csak magányos farkasként rója az aszfaltot naphosszat – pláne, hogy Japánban a taxisok nem elegyednek maguktól beszélgetésbe, csak ha az utas kezdi azt el.

Enomoto amúgy inspirációi közt jegyzi Vincent van Gogh és Francisco Goya festményeit, és így már tényleg összeáll a kép. Azaz a képek!

d

(via CNN)