A #vamzer ügy margójára…
Amint azt nemrég írtam, voltam és talán vagyok is Főtaxis. Az alább leírtak – amennyiben valaki vezetett már taxit, tudja – világos tényeken alapulnak. Bizonyításuk sem lenne adott esetben oly nagy nehézség. Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba!
A Főtaxi vezetéséhez és sofőrjeihez címezve!
Hol vannak a sofőrök által fuvarok után befizetett pénzek? Például a reptéren. A szórakozóhelyeken. A szállodáknál. Az új belvárosi helyeiteken nem kell fizetnetek egy ideig, de a taxisoktól elszeditek a pénzt erre az időre is.
Ti beszéltek hiénákról, meg a szakma tisztaságáról? Sok, a számotokra ismeretlen fogalmat jelentő tisztességes taxis bánja már, hogy valaha a Főtaxi színeiben dolgozott. Meg tudom érteni őket. Szégyelljétek magatokat!
Ja, hogy ahol nem tudjátok kitermeltetni az egyébként százesresekre rúgó tételeket a rabszolga haddal, oda az Elitet külditek?
És már megint az Elit…. Azok meg nagy jó dolgukban már embereket ölnek? Persze, tudjuk, már nem volt Elites. Tán sosem. Legalább annyira nem, mint a BalatonSound-os balhés gyerek, ugye? De nektek is mindenki üldözendő „hiéna”, aki nem akar nektek tagdíj és egyéb leadók formájában adózni. Vagy hívjuk tizednek? Ez sem kevébé jobbágysors….
Az Elit vajon milyen módszerekkel tudja kitermelni a „sima” sofőrjeiteknek lehetetlen összegeket? Ugye ti sem hiszitek el, hogy a fix tarifákkal? És akkor már tudjuk is, honnan szedte össze Reich elvtárs a szervek tájékoztatására a számunkra is meglepő anyagot. Ezek függvényében nektek van merszetek tájékoztatót tartani, a tisztességes szakma álarca mögé bújva? Úgy, hogy gerinctelen és gusztustalan módon a saját tevékenységeteket kiabálják a nektek fizetni nem akaróknak, és nyakukra külditek az általatok saját dolgaitokból felkészített hatóságot.
Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy mégis léteznek ufók, jobbágytartó földesurak köpönyegébe bújva. Szégyen, amit műveltek!
Az, mert miközben fejtágítót tartotok – saját bevallásotok szerint – a hivataloknak, ti használjátok, és ti kényszerítitek az általatok elítélt módszerekre a saját alvállalkozóitokat. A saját gyarapodásotokért, a még több leadóért, persze tagdíjon felül.
Mindenki elfelejti ugyanis azt az alapkitételt, hogy sem a 280 Ft/km, sem a 300 Ft. nem ezzel a kiadáshalmazzal lett számolva. A BKIK –án keresztül félrevezettétek a rendelethozókat is. Igen, a BKIK, ahol mindig is ott volt a Főtaxi. (Is)
Vagy kezdjen pár taxis fejtágítóba, hogyan fértek bele az áfa határba? Tényleg ezt szeretnétek?
Beszéljünk arról, hogy „cégeseknél” miért úgy dobják a címeket : „hoteles feltételekkel”?
A Főtaxi a beszedett leadókról milyen számlát ad? Tényleg komolyan gondoljátok, hogy a beszedett sarcon felül egy reptéri 7-8.000-es kanyarból nektek még 2.200 jár? Persze papírozás nélkül….
És tényleg sikerült egy valaha volt büszke vállalatot ilyen mélységekbe taszítanotok, csak úgy Reich/szoló, és és egyéb emberi söpredékekkel megtömködve a vezérkart?
Karmaitokat és viszkető mancsaitokat dörzsölgetve azt várjátok, hogy a Niedermüller által beharangozott belvárosi autó kiszorítósdinak mikor lehettek már nyertesei? Mert ti már tán tudjátok, de mi is sejtjük erősen, hogy ha ez bekövetkezik, akkor kizárólag a Főtaxiknak lesz behajtási engedélye zónákba. Emberek vagytok ti egyáltalán? Kétlem.
De Reich/szolós elvtárs tud kissé berezelve mentegetőzni és félremagyarázni a saját oldalain és csatornáin, a saját kicsi jobbágyainak, akik ki sem merik nyitni a szájukat, mert féltik a morzsáikat, és féltik a napi 14-16 óra, derékszaggató, elmegyilkos, futkorászós melót. Nézzük, az itt megfogalmazottakra vajon talál-e valami szánalmas magyarázkodás-szerűséget. Vagy csak a korábbihoz hasonlóan kislány módra sajnáltatja magát.
Taxis Tivadar