És még mindig metál….

És még mindig metál….
Megosztom

Mert még mindig azt hiszi a média, hogy ő valódi érdekvédő. Még mindig nem jutott el az agyukig, hogy a Főtaxi-bérenc, sajátjait eláruló Citys érdekvédő pont senkit nem véd, max. a saját seggét.

Most éppen a Hír TV-ben haknizott egy sort, és sikerült megint hülyeségeket beszélnie. Csókolom, el teszett felejteni, hogy nem csak vállalkozó taxisok vannak? Csókolom, a fuvarszervezők által szedett, 50 %-ra csökkentett tagdíjakat nem tetszik emlegetni, így a 90 %-os fuvarcsökkenés mellett? Csókolom, a kajaszállításokról mit tetszik nyilatkozni? És még lenne kérdésünk, de oly bután néz, hogy inkább mégsem….

Inkább itt a cikk és a videó nektek. Mi addig megyünk okádni egyet.

Védik az utasokat és a taxisokat is

Eddig egyetlen taxis sem fertőződött meg koronavírussal – állítja a szakmai szervezet. A személy-szállítók folyamatos fertőtlenítéssel próbálnak védekezni, néhány taxis pedig fóliával választotta le az utasteret. Az ágazat talpon maradását a kormány is segíti: a taxisok az első gazdaság-mentő intézkedések kedvezményezettjei közé is bekerültek.

A teljes belső utastér és az ajtókilincsek fertőtlenítésével kezdi a napot Laczi Gyula, taxis. Egyebet nem tehet, mert a hazai szabályok nem teszik lehetővé az utasok fizikai elválasztását.

– Van nálunk maszk, amit ha kell szintén tudok használni, meg van gumikesztyű… Hát megpróbáljuk ezzel is az utasoknak az egészségét védeni.
– Elválasztóval próbálkozott már?
– Nem, de szerintem ez Magyarországon nem is kivitelezhető.
– Úgy tudom, hogy szabályokba ütközik.
– Azt nem tudom, de különböző autótípusok vannak, tehát így nem hiszem, hogy beszerelhető és alkalmazható ez a megoldás.

Egyelőre ritka jelenség, hogy a taxisok plexivel próbálják az utasokat elszigetelni. Laczi Gyula azt tapasztalja, hogy az utasok a hátsó ülésen foglalnak helyet, kevesebbet beszélgetnek és 30-40 százalékuk pedig eleve maszkot viselve igyekszik védeni önmagát, illetve a taxisokat.

De nemcsak az utasok, a kormányzat is igyekszik védeni a taxisok érdekeit, hiszen ők is bekerültek az első gazdasági mentőcsomag kedvezményezettjei közé. 

Itt ebben a körben ezekben a szektorokban a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedjük. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentjük, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken. Mindez egyelőre június 30-ig – mondta Orbán Viktor, miniszterelnök. 

Bár az utóbbi napokban egyre több munkáltató taxit biztosít a munkába járáshoz a dolgozóinak és ez a reggeli és délutáni időszakban emelkedő hívás- és utasszámot jelent -mégis a egynegyedére csökkent a taxisok átlagos forgalma – mondja Metál Zoltán az Országos taxis Szövetség elnöke.

Óriási segítséget kaptunk a kormányzat részéről, már rögtön az első körben, hiszen a többsége a turizmusban és a közlekedésben és a személyszállításban résztvevőknek KATÁ-s illetve ezeknek az átalány és tételes adózáshoz tartozó munkatársak. Ez első körben mi ebben a kedvezményezetti körben benne voltunk. nagyon nagy segítség, hiszen a semmiből ezt az 50 és 75 ezer forintos járulékot nagyon nehéz lett volna kigazdálkodni – fogalmazott az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki azt is elmondta, hogy a szakmai szövetségnek nincs információja arról, hogy eddig valamely taxis megfertőződött volna. Debrecenben viszont biztonsági okokból leállították a 6 illetve a 7 személyes taxik működését.

Forrás: HírTV