A drogos taxis miatt elvesztett édesapját keresi a négyéves kislány

A drogos taxis miatt elvesztett édesapját keresi a négyéves kislány
Megosztom

Még februárban, a Ferihegyi gyorsforgalmi úton történt balesetben vesztette életét a 38 éves édesapa, kislánya nem érti, az apja miért nem volt ott a negyedik születésnapján, esténként a mese után miért nem bújhat össze vele, miért nem kérdezi meg tőle, hogy mitől volt jó a napja.

Budapest—Délegyháza — Minden este keresi tragikus sorsú édesapját Hanga (4).

Koronavírus – Legfrissebb

Nem érti, az apja miért nem volt ott a negyedik születésnapján, esténként a mese után miért nem bújhat össze vele, miért nem kérdezi meg tőle, hogy mitől volt jó a napja.

Mint a Blikk megírta, február 4-én az ismert fociedző, Halgas Tibor (†38), aki a 2000/2001-es szezonban a bajnok Ferencváros tagja volt, halálos balesetet szenvedett a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. Szabályosan haladó kocsijával egy jogosítvány nélkül, bedrogozva vezető taxis frontálisan karambolozott.

– Próbálok pozitívan gondolni az együtt töltött időre. Arra, milyen jó, hogy megadatott nekünk, hogy ilyen kivételesen jó házasságban éljünk. Naponta elmondtuk egymásnak, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így élhetünk. Most ebből merítek erőt – mondta a Blikknek az edző felesége, Szandra. – Úgy tudom, a taxisnak rengeteg szabálysértése volt már, benne volt a pakliban, hogy egyszer nagy bajt okoz. Szerencsétlen dolog, hogy pont az én férjem esett áldozatául.

A Blikk információja szerint H. Szilveszter (35) ellen három büntetőeljárás van folyamatban, köztük kettő kábítószer-fogyasztás miatt, a harmadik lopásért, bankkártyával visszaélésért. Az elmúlt három évben 19 közlekedési szabálysértési ügye volt, emiatt tavaly októberben be is vonták a jogosítványát. Volt, hogy feltett egy videót a közösségi oldalára, ahogy az Üllői úton 200-zal száguld. Azon a végzetes napon is rohant. A reptérre fuvarért. Egy szemtanú elmondta, amikor a taxi megelőzte őt, úgy érezte, hozzá képest mintha állt volna.

– Szerdán ünnepeltük volna a születésnapomat, Tibiét a jövő héten. Ilyenkor mindig elmentünk vacsorázni, idén csak az emlékezés marad. A kislányom is küzd Tibi hiányával, szerencsére nagyon sokat beszél az édesapjáról. Látom rajta a szorongás jeleit, azt hiszi, ha apa egy pillanat alatt eltűnt az életéből, akkor én is eltűnhetek. Ezért aztán mindenhová követ, egyfolytában a sarkamban van.

H. Szilveszter a balesetben eltörte mindkét lábát, a bíróság házi őrizetbe helyezte őt. Azóta sem kért bocsánatot a gyászoló családtól.

Nem focistának, lelkésznek készült

Halgas Tibort Pilisen temették el református szertartás szerint. Mélyen vallásos volt, vasárnaponként eljárt istentiszteletre a Kálvin téri református templomba. Tibor imádta a focit, de gyakran emlegette: bánja, hogy nem lelkésznek állt.

– A kollégáimmal írtunk egy könyvet: Döntések a sportban címmel, a férjem segített a szakmai részeket tisztázni. Rossz, hogy ezt a könyvet az ő emlékének ajánljuk, ahelyett, hogy együtt foghattuk volna kézbe – mondta a felesége.

Még februárban, a Ferihegyi gyorsforgalmi úton történt balesetben vesztette életét a 38 éves édesapa, kislánya nem érti, az apja miért nem volt ott a negyedik születésnapján, esténként a mese után miért nem bújhat össze vele, miért nem kérdezi meg tőle, hogy mitől volt jó a napja.

Halgas Tibor fociedző szabályosan haladó kocsijával egy jogosítvány nélkül, bedrogozva vezető taxis frontálisan karambolozott. Az edző felesége, Szandra a Blikknek azt mondta: próbál pozitívan gondolni az együtt töltött időre, arra, milyen jó, hogy megadatott nekik, hogy ilyen kivételesen jó házasságban éljenek.

„Naponta elmondtuk egymásnak, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így élhetünk. Most ebből merítek erőt” – mondta a lapnak Szandra. Úgy tudja, a taxisnak rengeteg szabálysértése volt már, benne volt a pakliban, hogy egyszer nagy bajt okoz. 

A Blikk információja szerint H. Szilveszter ellen három büntetőeljárás van folyamatban, köztük kettő kábítószer-fogyasztás miatt, a harmadik lopásért, bankkártyával visszaélésért. Az elmúlt három évben 19 közlekedési szabálysértési ügye volt, emiatt tavaly októberben be is vonták a jogosítványát. Volt, hogy feltett egy videót a közösségi oldalára, ahogy az Üllői úton 200-zal száguld. Azon a végzetes napon is rohant. A reptérre fuvarért. Egy szemtanú elmondta, amikor a taxi megelőzte őt, úgy érezte, hozzá képest mintha állt volna.

„A kislányom is küzd Tibi hiányával, szerencsére nagyon sokat beszél az édesapjáról. Látom rajta a szorongás jeleit, azt hiszi, ha apa egy pillanat alatt eltűnt az életéből, akkor én is eltűnhetek. Ezért aztán mindenhová követ, egyfolytában a sarkamban van” – mondta Szandra.

H. Szilveszter a balesetben eltörte mindkét lábát, a bíróság házi őrizetbe helyezte őt. Azóta sem kért bocsánatot a gyászoló családtól.

Forrás: blikk.hu