Forgalomlassító káosz Erzsébetvárosban? – Karácsonyék a fővárosiakkal kísérletezgetnek

Forgalomlassító káosz Erzsébetvárosban? – Karácsonyék a fővárosiakkal kísérletezgetnek
Megosztom
Karácsony Gergely vezetése alatt nagyszabású társadalmi kísérletezgetésre is van lehetősége a balliberális erőknek a fővárosiakkal: ilyennek szánták a Nagy Budapesti Forgalomlassítást is, amelynek célja a belváros autósforgalmának lassítása, kiszorítása. Az elképzeléssel nyilván könnyű azonosulni azon érvek mentén, amelyek szerint az intézkedésektől biztonságosabb lesz a közlekedés, tisztább lesz a levegő, több hely marad a gyalogosoknak, a bicikliseknek és a zöldfelületeknek. A másik oldalon a lényegében nem is a célokat, hanem a megvalósítás módszerét kritizálók állnak, akik azzal érvelnek, hogy a kapkodva és dilettáns módon meghozott intézkedések éppen az ellenkező hatást fogják kiváltani: marad a nagy autóforgalom, ugyanakkor a lassabb haladás miatt fokozódni fog a zajártalom, és jelentősen nő a károsanyag-kibocsátás is. Erzsébetváros lakói ráadásul most szembesültek azzal, hogy lényegében arra szavaztak, hogy pár éven belül teljesen megszűnjön a közterületi parkolás…

A társadalmi egyeztetések hangos balliberális hirdetői előzetesen ki sem kérték a lakosok véleményét a VI. és a VII. kerületben megvalósuló társadalmi kísérlet előtt, hanem egy úgynevezett tesztidőszak idejére azonnal ráerőltetik a gyanútlan lakosokra a “forgalomcsökkentő” intézkedéseket. A három hónapos káoszt követően a tapasztalatokból akarják levonni a következtetést, helyes volt-e nagyívű elképzelésük. Pedig vannak olyanok az említett kerületekben, akik már most attól tartanak, hogy éppen az ellenkező hatást fogják elérni az átgondolatlan, előkészítetlen intézkedések.

Erzsébetváros lakói lettek Karácsony kísérleti egerei

És hát persze melyik is volna a legalkalmasabb kerület a társadalmi kísérlet megvalósítására, ha nem a gyurcsányista Niedermüller Péter által vezetett VII. kerület, ahol a polgármester indítványára július 27-étől október 31-ig variálnák át a Belső-Erzsébetváros forgalmát. Mint Niedermüller az előterjesztésben írja,

az intézkedés lényege, hogy a szinte kizárólag egyirányú utcákból álló utcahálózatban az egyirányúság szakaszonkénti megfordításával a gépjárművel való átjárhatóság csökkenthető, az intézkedések nélküli állapotban végigjárható egyirányú utcák helyett tömbkerülésre van szükség a továbbhaladásra, ezzel akkora időveszteség érhető el, ami már nem teszi versenyképessé az itteni haladást a főúton való haladással szemben.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megtörik többek között a Király utca, a Wesselényi és a Dohány utca egyirányú forgalmát, ezzel nemcsak jelentős kerülőket létrehozva, de igencsak megbonyolítva a közlekedést is. A tervek szerint ráadásul ideiglenesen mintegy 129 parkolóhelyet is megszüntetnének. Bár Niedermüller azzal védekezik, hogy szakmai szervezetek állították össze a főváros számára a tervezett változtatásokat, és nincsen oka kétségbevonni e szervezetek jószándékát, a terve benyújtásakor több ellenzéki önkormányzati képviselő is megnyomta a vészcsengőt, arra figyelmeztetve, hogy a változtatások inkább veszélyesek, mint hasznosak.

Hogy aztán ne legyen parkolás egyáltalán…

Az önkormányzat jobboldali képviselőcsoportja szerint a szándék természetesen rendben van, a megvalósítás ugyanakkor káoszt, felfordulást, meghosszabbodó menetidőt, lassú, hangos és erősen szennyező forgalmat fog okozni. A tervezet vitája során azt hangsúlyozták, hogy az intézkedések nem szolgálják a lakók nyugalmát és a környezet védelmét, ráadásul nemcsak az előzetes társadalmi egyeztetések maradtak el, de a felkészülési időszak is nagyon rövid, hiszen a fogalomváltozások elfogadását követően szinte azonnal be is vezetik. A 129 parkolóhely megszüntetése ezen felül 50-60 milliós bevételkiesést is okozhat, a parkolóhelyet kereső helyi lakosok több időt töltenek majd az úton, Niedermüller ráadásul semmilyen választ nem adott arra, hogyan hasznosulnak a három hónap alatt a parkolóhelyek. Az ellenzéki felvetésekre reagáló Niedermüller ráadásul ekkor dobta be mélyen elgondolkodtató elképzelését is, amely szerint néhány éven belül a Belső-Erzsébetvárosban teljesen megszűnne a köztéri parkolás, mivel szerinte az szükségtelen. Úgy vélte, van elég mélygarázs a kerületben, használják azokat a parkolni akarók kerületlakók és az ügyeiket intéző vendégautósok.

Mivel Budapest lakói Karácsony Gergelyt akarták a főváros, és Niedermüllert Pétert Erzsébetváros polgármesterének, most nincs más lehetősége Budapest polgárainak, mint valahogy túlélni a három hónapos, az idegeikkel, idejükkel, egészségükkel folytatott kísérletet, hátha módjuk lesz egyszer tényleg elmondani a véleményüket. Erzsébetváros autótulajdonosai pedig nekiláthatnak emésztgetni a parkolás megszüntetésének gombócát. 

Forrás: pestisracok.hu; Vezetőkép: MTI