Szedjük már össze magunkat…

Szedjük már össze magunkat…
Megosztom

Ezt írja a kolléga, és ezt írjuk már mi is régóta. Értjük, hogy felhígult a szakma, vannak cégek, ahol már nem a szakmai tudás számít, csak munkavégző robotok kellenek, de hol marad az emberség? A tisztesség és az emberség nem IQ, nem végzettség, nem tanultság kérdése, hanem szimpla gerincesség.

Valaha egy hármas brékre százak indultak el, akár utassal is, a munkát, a pénzt félretéve, hiszen bajban volt egy kolléga. Ma pedig tucatnyian hajtanak el egy beteg ember mellett. Szánalmas társadalmat élünk, morálisan a béka segge alatt az ország, de a taxis társadalom is.

Beteg kollégánknak jobbulást, családjának sok erőt kívánunk. Másik kollégának pedig köszönjük, hogy segített.

„Tisztelt Kollégák”

Ezt a posztot a felháborodásom íratta velem, talán tanulságul is fog szolgálni a jövőre nézve.

A mai napon 15:39 órakor a X. Kerület Gyömrői út 6 szám előtt közlekedtem, amikor észleltem , hogy az úttest másik oldalán a forgalommal szemben egy Főtaxis gépkocsi áll a padkának ütközve. Ekkor visszafordultam, és azt láttam hogy nyitott ajtóval, járó motorral félig kidőlve szinte magánkívül ült a kolléga a kocsiban, ki tudja mióta. Kissé összefüggéstelen volt a beszéde ezért próbáltam kiemelni a kocsiból de mivel le volt bénulva a jobb oldala és meg volt merevedve ezért először nem tudtam. Próbáltam megállítani másik taxit de senki nem állt meg, pedig jó pár Főtaxis és Boltos is elment mellettünk. Ekkor vissza mentem és nagy nehezen kivettem a kocsiból. Majd próbáltam értesíteni a mentőket akik kb 2 perc múlva vették fel, ekkor arra jött egy szirénázó mentő aki elé kiálltam és mivel ez az eset sokkal súlyosabb volt mint ahova mentek megkezdték a taxis kolléga ellátását! Stroke és cukor probléma miatt a Bajcsy Zsilinszky kórházba szállították! Remélem minden rendben lesz a kollégával! Értesítettem a főtaxi diszpécsert arrébb álltam a kocsival és átadtam egy szabadnapos éppen arra járó Főtaxis kollégának a slusszkulcsot, aki gondoskodik a továbbiakról.

Szóval ennyi lenne a sztori, és akkor amit hozzá fűznék… Baz**eg ha az úton két taxi áll vészvillogókkal, a forgalmi szituáció sem hétköznapi ( tehát a kétszer kétsávos úton az egyik taxi forgalommal szemben), valamint egy ember integet kétségbeesetten akkor ne vissza integess hanem állj meg!!!!!!!! Mi ez a kibaszott közöny kollégák? Egy ember élete.nem.számít, ha egy kibaszott kutyáról lenne szó akkor megmozdulna mindenki… Szóval uraim és hölgyeim, nagyon gyorsan rakjon mindenki rendet az agyában mert ez így nem mehet tovább, ma ez a kolléga de lehet, hogy holnap te kerülsz sorra.és.neked lesz szükséged segítségre! Még egyszer és nem utoljára ha valaki bajban van állj meg és segíts, ha van veled utas, ha nincs!!! Nem is olyan rég ha egy taxi vészvillogókkal állt az út szélén mindenki megállt és segített! Szedjük össze magunkat mert ez így nem mehet tovább!

És még egyszer jobbulást kívánok a Főtaxis kollégának!!!