Bibi a drosztok körül

Bibi a drosztok körül
Megosztom

Mint azt már párszor megírtuk, bibi van a drosztok körül. Mivel mi nem vagyunk érdekvédők, nincs hatalmas tagságunk és támogatottságunk, így azon túlmenően, hogy megírjuk és felhívjuk a figyelmet a problémára, mást nem nagyon tudunk tenni. Erre vannak az érdekvédők.

Egyiküknek így nagyjából fél év után eszébe is jutott, hogy megkérdezze az üzemeltetőt, mi a bibi a drosztok körül. Komolyan nem akarunk már kötözködni a hivatalos(nak) tűnő levelek helyesírásával és stilisztikájával, de nehéz komolyan venni ilyen tákolmányokat. Ennek ellenére úgy tűnik, a közút szerencsére komolyan vette és válaszolt, igaz, amolyan nesze semmi, fogd meg jól választ adott, és elpanaszolta, hogy ez a kis pénz milyen kevés, mert nem elég a taxisok baszogatására szakosodott ellenőrzésekre. Magyarul a drosztdíjakat azért kell fizetni, még a megszűnések, áthelyezések ellenére is, hogy ne saját zsebből kelljen finanszírozniuk a taxisok ellenőrizgetését. Érthető. Ja, nem. Ahogy az sem, hogy a legtombolóbb recesszió közepette is az volt a legfontosabb feladatuk, hogy az éppen az éhenhalást elkerülni óhajtó taxisokat egy-két matrica, táblácska meg egyebecske miatt büntetgessék, persze kizárólag hosszú időn át tartó, a munkától elvonó ellenőrizgetések után.

A hármas pontot a legnagyobb jóindulattal sem tudtuk értelmezni, de mindegy is. Hozzuk a szokásosan ordibálós-nagybetűs, kicsit káoszos levelet, és az arra írt semmitmondó választ.

BUDAPEST KÖZÚT ZÁRTKÖRÜEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG részére !

Tisztelettel keressük meg Önöket kérdéseinkkel !A SZÖVETSÉGÜNKET ÉRDEKVÉDELEMMEL megbízó taxisok kérdéseket tettek fel számunkra !Azt kérdezték, hogy a jelenlegi megállapított DROSZTHASZNÁLATI DÍJAKAT miért is kell befizetniük ?Bejelentették számunkra , hogy kerületről kerületre tízesével szüntetik meg, főleg a kiemelt helyeken a TAXI DROSZTOKAT !UTÁNA JÁRTUNK!

Valóban így van, tünedeznek el a DROSZTOK !Megkérdeztük tehát a kerületeket, mi az oka, mi az indoka , hogy leszerelik a Taxi Droszt táblákat , és szüntetik meg az oda beállhatóságot !Minden kerület erre illetékese azt a választ adta , hogy ezek kiemelt területek, és nem kapják meg az erre a területre meghatározott és szerződéssel rendezett összegeket, így inkább parkolási díj szedésre alkalmassá teszik , hogy az önkormányzat pénzhez , bevételhez jusson !Kérdésünk tehát :

1: A jelenlegi mintegy 5000 taxis által éves DROSZT HASZNÁLATI DÍJ = 425.000.000 azaz NÉGYSZÁZHUSZONÖT MILLIÓ FORINT hova, mire megy ?

2: Ki a felelős , ha a szerződésben rögzített összegek nem jutnak el az önkormányzatokhoz ?

3: Miért kizáró ok a személyszállító jog gyakorlása, ha és amennyiben az erre kötelezett összegeket nem fizetik be , hiszen a drosztok többsége már megszűnt ?

4:Ha kötelező és nem engedik el akkor a DROSZTOK számának csökkenésével arányosan, miért nem csökkentették , még inkább emelték a DÍJTÉTELT ?

5: Mikor kívánnak ebben a hatalmas összeget felemésztő és az érte kapott hiányos szolgáltatásról az ÉRDEKKÉPVISELETEKKEL megbeszélést folytatni ?

MEGTISZTELŐ VÁLASZUKAT VÁRVA HORVÁTH PÁL FODESZ 2020.09.03.

És íme a válaszok. Mindenki értelmezze maga.