Amikor még volt vér a taxisok puc….ban

30 éve még taxisblokád kellett, hogy megbénuljon a város – ma már van nekünk Karácsonyunk
1990. október 25-én, éppen harminc évvel ezelőtt történt a rendszerváltást követő első, demokratikusan választott kormányt ért egyik legsúlyosabb támadás. Egyesek szerint külső és belső titkosszolgálati aknamunka következménye, mások szerint viszont alulról szerveződő, jogos lázadás és demonstrációsorozat volt a napokon át tartó, az egész országra kiterjedő taxisblokád.
Az ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül soha vissza nem térő politikai lehetőséget láttak abban, ha a kormány ellenében a taxisok oldalán foglalnak állást. Magyarországon ez alatt újból „fenyegetett” légkör uralkodott. A gyenge lábakon álló, újszülött magyar demokráciát sokan veszélyben érezték. Ne feledjük: ebben az időben a szovjet csapatok még nem vonultak ki teljesen, az országhatárokon belül voltak. A baloldali ellenzékhez, a kommunista, a bukott diktatúrához hű, a „vörös poliphoz” tartozó propagandamédia pedig a hisztériakeltésben volt érdekelt. Elterjedt, félő volt, hogy a kormány „lövetni fog”. Közben a miniszterelnök, Antall József kórházban, a kormánytagok egy része pedig külföldön volt. Általános, kézzel fogható volt a félelem attól, hogy a Vörös hadsereg átveszi a hatalmat és „rendet csinál”. Fotógalériánk egy puccskísérlet hideg napjairól 1990 októberében.




















hirado.hu nyomán