Így segíti a kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátósokat, taxisokat és szállásadókat

Így segíti a kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátósokat, taxisokat és szállásadókat
Megosztom

Mind a vendéglátó-, mind a szállásadó helyek többféle segítséget kapnak szerdától, mivel legalább 30 napra újabb korlátozások léptek életbe Magyarországon. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese által bejelentett intézkedések közé tartozik, hogy a vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhozszállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is bevonhatják a kiszállításba. A szálláshely-szolgáltatók szintén jelentős összegű támogatást kapnak, így az állam megtéríti számukra az elkövetkező harminc napra a regisztrált foglalásaik után számított nettó bevétel 80 százalékát. 

Schanda Tamás szerdán újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be a munkahelyek védelme érdekében. Ennek egyik legfőbb oka, hogy szerdától újabb korlátozások léptek életbe, és ezeknek a jelentős része a szolgáltatószektort érinti. Mivel a korlátozások egyelőre harminc napig vannak érvényben, az új támogatások, mentesítések november hónapra vonatkoznak. A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozásokat és az ott dolgozókat adókedvezményekkel és bértámogatással segítik. 

Az alábbi intézkedéseket hozta a kormány: 

  • A cégek mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól.
  • A kisvállalati adózók esetében pedig nem számítanak bele az adóalapba a személyi jellegű kifizetések.
  • A bértámogatás mértéke a munkavállaló bruttó munkabérének ötven százaléka, és két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a vállalkozás megkaphassa azt, az, hogy a munkavállalót ne bocsássák el és meg is kapja a fizetését.
  • A támogatásról szóló igényeket a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk a cégeknek, és nyolc napon belül döntés is születik a kérelmük ügyében. A kapcsolódó dokumentációk a Munka.hu felületen már el is érhetőek.
  • A vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhozszállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is bevonhatják a kiszállításba. 
  • A szálláshely-szolgáltatók szintén jelentős összegű támogatást kapnak, így az állam megtéríti számukra az elkövetkező harminc napra – azaz december 11-éig – a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált foglalásaik után számított nettó bevétel 80 százalékát.
  • Ebben az ágazatban is akkor kapható meg a támogatás, ha a vállalkozás nem bocsájtja el a dolgozóit, és a bérüket is kifizeti.
A szálláshelyeknek is megtérítik a kieső bevételeket
Forrás: pixabay.com

Ekkortól indulhatnak újra a foglalások

A novemberi turistaforgalom egyébként hagyományosan a leggyengébb a januári és a februári után, a vendégek ilyenkor a rendezvények miatt és üzleti céllal érkeznek jellemzően, vagyis nem egy erős időszak semmisül meg, de a decemberi ünnepek belföldi turizmusa egyelőre nagyon is kétséges. Az év vége egy második szezon szokott lenni 

– minderről már Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezetője beszélt a Világgazdaságnak. Arra számít, hogy amennyiben fel lehet oldani december 11-e után a jelenlegi korlátozásokat, akkor last minute formában még lehet év végén is belföldi szállásfoglalási piacról beszélni.

Ilyen munkahelyvédelmi döntések születtek korábban

A kijárási korlátozások hétfői bejelentése és a részletszabályok keddi megjelenése után a Szállás.hu ügyvezetőjének tapasztalatai szerint a következő két-három hétben teljesen le fognak állni az előre foglalások, majd amennyiben a járvány kapcsán megindulnak a pozitív hírek, várható, hogy beindulnak a jövő tavaszi keresések.

A koronavírus-járvány itthoni megjelenését követően a nehéz helyzetben lévő szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól. Még márciusban döntöttek arról, hogy 

  • Minden magánszemély és vállalkozás március 18. huszonnégy órakor fennálló hitelének tőke- és kamatfizetési kötelezettsége az év végéig felfüggesztésre kerül. A törlesztési moratórium lejárta után a hiteleket tovább kell fizetni. A bankok a moratórium alatt kamatot számolhatnak fel a tartozásra, ezáltal a teljes visszafizetendő összeg növekedhet, ugyanakkor a havi törlesztő összege nem változhat 2021-től sem. Ez a gyakorlatban a hitel futamidejének a meghosszabbodását jelenti.
  • Később az országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a hitelmoratóriumot. 
  • A kormány június 30-ig a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatás, a sport, a kultúra és a személyszállítás területén a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljesen elengedi, míg a munkavállalók esetében nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökkent.
  • A kata szerint adózó taxisok átalányfizetési kötelezettsége alól június 30-ig mentesültek.
  • A fenti ágazatokban a helyiségek bérleti szerződését nem lehetett felmondani, a bérleti díjat nem lehetett megemelni.
  • Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kellett megfizetni.
Nehéz helyzetbe került a hazai turisztikai ipar
Fotó: Csudai Sándor – Origo

Folyamatos a munkahelyteremtés

A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hozzunk létre –mondta az elmúlt hónapokban többször Orbán Viktor miniszterelnök. A legutolsó adatok alapján a kormányfői bejelentés eddig folyamatosan teljesül, mivel az álláskeresők száma októberben 5,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában októberben 306 100 álláskereső szerepelt, 17 300-zal kevesebb a szeptemberben mért adatnál.  Az NFSZ szerint már negyedik hónapja tapasztalható a csökkenés, hiszen júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban 5,8 százalékkal, szeptemberben pedig már 6,2 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma az előző hónaphoz viszonyítva. Az év tizedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,6 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében mérték.

Forrás: origo.hu