# szánalmas
Vagy inkább szánalmas.hu?
Hát, azt hiszem retteghetünk. Nem kicsit, nagyon. Meg lettünk fenyegetve több körön, sokféle formában. Ügyvéddel, miegyébbel. Kollégák is meg lettek fenyegetve, a családtagjaik is. Nem egy, nem kettő. Privát üzenetekben (amiket elküldtek nekünk is, csak hogy bizonyítékként meglegyen), saját profilról, kamu profilról, mindenhogyan. Szóval most gyakoroljuk a rettegést, csak valahogy pokolian nem megy.
Tudjuk, tudjuk, páran írtatok már nekünk, szépen is (bár ez ritka), fenyegetve is (na, ez nagyon megy), hogy megvédjétek szegény Górét, ne bántsuk. Biztos ő képtelen megvédeni magát, és csak mások basztatása megy neki, valós, érdemi munka helyett. Pedig mi nem bántjuk, pusztán tényeket közlünk taxis érdekvédőként aposztrofált szakmai munkásságáról. Arról pedig, hogy mindezt bántásnak veszi, nem tehetünk. Tudjátok: mindenki a maga ingét húzgálja magára, ha pedig ez az ing kicsi, kényelmetlen, szűk, esetleg szúr, az már az ő baja.
Ez a szerencsétlen öregember, akit tényleg sajnálunk, hiszen belezavarodott a saját sikertelen, romhalmaz életébe, és ezért másokat basztat, nem mellékesen pedig a komplett taxis társadalom nevében cselekszik, megmondod, szónokol és követel – felhatalmazás nélkül. Merthogy annak ellenére, hogy nagyon bátran letiltott minket a nagybetűkkel ordibáló facebook huszár, ugyanakkor felszólít, hogy olvassuk el (azért ez már milyen beteg), mindent megkapunk, hiszen vannak jó pár százan, akik küldik nekünk. Ahogy mondjuk mi azt is látjuk, mennyien olvasnak bennünket, és az nem az a pár nyomorult lájk kategóriája, amitől ő ejakulál.
Lehet persze írogatni, mocskolni kollégákat, azok családját, feleségét, gyerekét. Csak szólunk, nagyon tévúton jár szegény, de persze lehet próbálkozni. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy az emlegetett kolléga „otthon ülő és unatkozó nejecskéje” mit fog szólni az újabb, ismételt zaklatásához. Már ha majd ráér ezzel a nyomorulttal foglalkozni a sok „unatkozás”, család, háztartás, gyerekek mellett. De valamiért ennek a szerencsétlennek ő van a bögyében, mert IP címeket, információkat és egyéb úri huncutságokat vízionál és tulajdonít kénye-kedve szerint bárkinek. A jogi szarkavarásnak pedig állunk elébe, főleg, hogy mi potyára nem dobálunk ki pénzt ügyvédekre, viszont a passzusokkal tisztában vagyunk. Szóval hajrá!
Bár az iromány pár mondatát még próbáljuk értelmezni, de a reklámért szívesen. Nekünk nem fáj, tényleg. Drukkolunk, hogy sikerüljön, bár – érthető okokból – elég szkeptikusak vagyunk. Örömmel segítünk, ha valami jó, és miért ne lenne jó ebben a dübörgő gazdasági helyzetben egy újabb fuvarkufár cég, a nem értelmezhető feltételekkel. Merthogy a nincs, nincs és mégis van számunkra nehezen értelmezhető.
Persze azért majd kíváncsiak leszünk a belépő kollégák visszajelzéseire. Ha pozitív, azt is megírjuk, ahogy a lehúzásokat is, és a kevésbé sikeres történeteket egy önjelölt közszereplő ballépéseiről, lásd lentebb. Mindenhol, mindenkinél és mindent közzéteszünk, ami érinti a taxisokat, akár tetszik nekik, akár nem.
Azt már csak nagyon halkan merjük ideírni, amit nemrég kaptunk emailben. Amiben azt írták nekünk, hogy a BKK és a Budapest Közút is figyeli szokott arra, hogy a honlapjukon naprakészen megjelenítsék a fővárosi hozzájárulással rendelkező diszpécserközpontok nevét, elérhetőségeit. Amiben megírták, amit mi is tudunk, ti is tudtok, azaz hogy a BKK oldalán a taxi társaságok üzleti név szerint érhetőek el. Azt, hogy a Budapest Közút oldalán azok a cégnevek vannak felsorolva, melyeknek a BKK kiadta a hozzájárulást. A weboldal tanúsága szerint 24 órán belül frissítik, ha kiadták az igazolást. Eszerint az előzetes igazolással rendelkező fővárosi taxitársaságok
- Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt.
- Taxi 4 Kft.
- 6X6 Taxi Közlekedési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
- Tele 5 Taxi Hungary Kft.
- City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet
- MB Elit Luxury Kft.
- Bolt HTX Fuvarszervező és Szolgáltató Kft.
- Taxim Infinity Kft.
- Gotaxi Solution Kft.
A Főtaxi berkein belül az MB Elit üzemelteti a Budapest Taxit. De egyik listában sem szerepel a Góré Pali féle Eredeti Rádió Taxi. Szóval egyelőre kivárunk, nincs kérdésünk.
De hogy komolyra fordítsuk a szót: Tényközlés, hogy egy ilyen ember, mint Góré, ne játsszon érdekvédőt, ne verje a taxisok farkával a csalánt, ne kiáltsa ki magát mindenki megmentőjének, főleg úgy ne, hogy ahogy 1990-ben, most sem hatalmazta fel erre senki. Hiteltelen, és rémségesen kártékony szerzemény. Nem mellesleg az általa, saját oldalán is csak EKSZ tagsági belépővel hirdetett „szakszervezetének” bejegyzését és legitimitását sehol nem találtuk. De erről már írtunk korábban.
Tényközlés, hogy egykori kollégái nem túl pozitívan nyilatkozgatnak róla, ahogy a lenti képernyőmentésekből is kitűnik. Persze bárki lehet király a saját birodalmában, hiszen a kakas is az a maga szemétdombján, de ettől még ő sem lesz az egész udvar fura ura.
Ahogy arról is írtunk, hogy érthetetlen, mit keres egy alkalmazottakat tömörítő szakszervezet bejegyzetlen akármilye az egyébként vállalkozó, tehát nem alkalmazott taxisok között.
Mivel ő magamagát közszereplőnek kiáltotta ki, hiszen saját magáról állítja, hogy a legnagyobb magyar taxis érdekvédő szervezet elnöke, hát van egy rossz hírünk számára. Mint közszereplő, fokozott tűrési kötelezettsége van. A közszereplők korlátozott személyiségvédelme bizony jogi alapokon nyugszik, és mivel mi egyetlen alkalommal sem másztunk bele magánéletébe, kizárólag szakmai tevékenységével szemben fogalmaztunk meg véleményt és kritikát, hát így járt. Reméljük, hogy talál épeszű ügyvédet, aki erről felhomályosítja, bár esélyes, hogy inkább olyanra lel, aki jól lehúzza.
És mivel persze nem olvas minket, á, dehogy, azért ide másoljuk saját kollégái véleményét ténykedéséről, és arról, hogyan csorbítja a külvilág előtt szakmai hitelességén keresztül kollégái megítélését.
Ezúton is üzenjük elv-társainak, köztük a lentebb látható szexista cimbijének is, hogy ahogy eddig, ezután is írni fogunk megkérdőjelezhető szakmai tevékenységéről, a taxis szakmára gyakorolt káros hatásairól, de ha végre egyszer észbe kap, és valami jót is tesz, arról is. Egyszóval: mindenről, ami ezt a szakmát érinti. Rajta áll, hogy a megítélés milyen lesz.