Segítséget kérnek a bajba került vállalatok

Segítséget kérnek a bajba került vállalatok
Megosztom

Értitek, a vállalatok. Nem a mezei, utcán futkározó taxisok, hanem a vállalatok, akiknek előbbiek rendületlenül hordják befele a változatlan tagdíjakat, hogy legyen miből nyaralniuk majd. A vállalatok, ahonnan a behordott tagdíjak ellenére is rúgják ki az alkalmazottakat. De a fuvarkufárnak kellenek a millió, sőt, milliárdok, a taxis meg dögöljön éhen. Köszönjük, Metál „jól fizetett Főtaxi-bérenc” érdekvédő elvtárs. Üljön le, mert ez már az egyeshez is kevés. Ugyanígy mellé ülhet a Főtaxi/BKIK Nagy Elek is, miután megköszönte Metálnak, hogy jól teljesít, cserébe a júdáspénzért. A VÁLLALAT szó hatszor, míg a vállalkozás kétszer hangzik el. Értjük mi, értjük. Most épp azt akarják letolni a taxisok torkán, hogy ha a meleg irodában a pénzét békésen számolgató fuvarkufár kap még pár milliót, akkor majd jobb lesz a taxisnak is. Akkor biztos nem lesz üres az ő zsebe, hiszen csiribi-csiribá, majd varázsolnak nekik pár utast. Persze változatlan tagdíjak mellett.

Az önkormányzatok a kormánnyal közösen nyújtsanak segítséget a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került VÁLLALATOKNAK – erre hívta fel a figyelmet az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán híradónknak elmondta, a fuvarozók nemcsak országszerte, hanem a fővárosban is jelentős bevételkieséssel számolnak. Hozzátette, az érdekképviseletek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával közösen egy olyan megoldást fogalmaztak meg, amely segítséget nyújthat a vállalkozásoknak. A BKIK pénteken jelentette be, hogy egy 25 milliárd forintos intézkedéscsomagot kérnek a fővárostól a budapesti VÁLLALATOK megsegítésére.

Forrás: Hír TV