Borúsan látják helyzetüket a taxisok a kijárási tilalom miatt

Borúsan látják helyzetüket a taxisok a kijárási tilalom miatt
Megosztom

A kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, a megyei jogú városokban pedig a közlekedési társaságokat arra kötelezték, hogy sűrítsék a járatokat.

A kormány által bevezetett intézkedéseknek megfelelően a megyeszékhelyen is sűrített menetrenddel, ezzel együtt több helyi járatú busszal találkozhatunk. A reggeli és délutáni csúcsidőszakban a Egerben, a Tesco irányába hajtó s onnan a Tihaméri malomig, valamint a Lajosvárosig közlekedő 5-ös, 5A jelzésű és 12-es járművek száma szaporodott meg, összesen huszonhárommal több járatot lehet igénybe venni.

Gyöngyösön új helyi járatos menetrendet tett közzé a Volánbusz Zrt., amely révén a városrészek között több kapcsolat áll rendelkezésre. Eszerint november közepétől hétköznapokon három vonalon 46 járat, szombatonként szintén három vonalon 16 helyi járat közlekedik Gyöngyösön. Vasárnap egyelőre nem szállít utasokat a társaság. Munkanapokon 1, 1A, 2, 3-as jelzéssel, szombatonként többnyire S jelzéssel közlekednek a járatok.

Megkerestük kérdéseinkkel a MÁV-ot is. A sajtóosztály tájékoztatása szerint a közösségi közlekedés fenntartása kiemelten fontos, ezért továbbra is biztosítják a személyszállítást. Mint írták, működtetik az eredetileg meghirdetett menetrendet a késő esti, éjszakai és hajnali időszakban is, hogy eljussanak munkahelyükre, illetve onnan otthonukba az utazók.

– Ezentúl Heves megyét érintően október 25-től az új menetrendi struktúra első lépcsőjét vezettük be a Budapest–Hatvan–Füzesabony–Eger vonalon. Az intézkedéssel nőtt a vasút gerinchálózati szerepe, a decemberi menetrendváltástól pedig megtörténik az autóbusz-közlekedés vasúthoz csatlakozó, ráhordó menetrendjeinek kialakítása is. Az Eger és Budapest között életbe lépett új menetrend a pótjegyek kivezetésén túl, soha nem látott vasúti kínálatot biztosít a hevesi megyeszékhely lakói és a környéken élők számára. Már óránként közvetlenül, 1 óra 48 perces menetidővel lehet elérni a városból Budapestet – írták.

Több helyi járatú buszt vehetünk igénybe az intézkedések nyomán
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

A City Taxi Eger vezetője viszont elég borús képet festett. Molnár Csaba elmondta, teljesen visszavetette őket a kijárási korlátozás, szinte nulla hívás érkezik a központba. Hozzátette, a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak, de több kollégája szünetelteti munkáját, s az elöregedő szakma okán többen nem merik vállalni a munkával járó kockázatokat.

– A tavaszi kedvezményeknek most nyoma sincs, adóbefizetési és egyéb kötelezettségeink vannak bevétel nélkül. Elég kilátástalan a helyzetünk – hangsúlyozta. Bíznak a korlátozások feloldásában, addig pedig a tartalékaikból próbálják túlélni e nehézségeket.

Forrás: heol.hu