Megviseli a taxisokat is a kijárási tilalom

Megviseli a taxisokat is a kijárási tilalom
Megosztom

Nyolcvan százalékkal csökkent a forgalmuk a koronavírus előtti időszakhoz képest.

Alig akad egy-egy kósza fuvar a cívisvárosi taxisok számára a járvány okozta kijárási tilalom miatt. A szükséges óvintézkedések kellemetlen hozománya, hogy a vírus miatt egyébként is csökkenő forgalom mostanra meredek zuhanásnak indult, hiszen este nyolc és hajnal öt között már csak az közlekedik, akinek tényleg muszáj, így az éjszakai fuvarok száma drasztikusan megcsappant.

– A vírus előtti forgalom teljesen elfogadható volt, amelynek gerincét természetesen a városi programok, a rendezvények, a különböző nyári fesztiválok, a virágkarnevál és a vásárok adták. Meg persze a külföldi diákok és turisták. A márciusi időszakban aztán fokozatosan csökkentek a fuvarok, majd a korlátozások bevezetésével gyakorlatilag sok kollégával is megesett az, ami velem: öt vagy akár hat óra elteltével is ugyanott álltak, egy kanyar nélkül, ahol aznap elkezdtek dolgozni – emlékezett vissza a járványos időszak elejére Makai Zsolt debreceni taxisofőr.

A bulik sokat számítanak

„Nyolcvan százalék. Ennyivel esett vissza mostanra a forgalom, a vírusos időszak előttihez képest. Hogy minél szélesebb körben tudjak tájékoztatást adni, több társaság kollégáival is egyeztettem, és ez a számjegy született meg„ – nyilatkozta Zsolt. Elmondta, a vírus érkezte előtt és a kijárási tilalom bevezetését megelőzően a forgalom alakulásában döntő szerepe volt a buliknak is, hiszen azok markánsan meghatározták az éjszakai fuvarok számát, főleg a hétvégi időszakban. A Zsolttal készített riportból az is kiderült, a külföldiek sem veszik már igénybe szolgáltatásaikat, hiszen a diákok nagy része az online oktatás miatt hazautazott, a turisták pedig nem akarnak, vagy egyszerűen nincs lehetőségük a városba utazni. Arra is kíváncsiak voltunk, megéri-e ezekben a „fuvarszegény” időkben taxisnak lenni; Zsolt őszintén válaszolt. – Azt gondolom, erre a kérdésre többen, többféleképpen felelnének, hiszen nagyon sok kollégának nem ez az egyetlen bevételi forrása. Az viszont, aki most kizárólag ebből szeretne megélni, nagy bajban van! Ahogyan azt korábban már említettem, a nyolcvan százalékos bevételkiesést egy vállalkozás sem tudja sokáig tolerálni – osztotta meg a fiatal sofőr a Naplóval. Hozzátette, a munkaautó fenntartása nemcsak rengetegféle, de nagy összegű kiadásokkal jár, amely csak tetőzi a keresletkiesési problémát.

– Tavasszal kisegített bennünket a kormány, hiszen néhány hónapra felmentést kaptunk a kata (azaz, a kisadózó vállalkozások tételes adója) fizetése alól, így hasonló segítségben ez alkalommal is reménykedünk. Legjobban persze a mihamarabbi, kézzelfogható anyagi támogatásnak örülne minden ágazat, amelyet ez a helyzet érint, beleértve minket, taxisokat is – mondta Zsolt. Kiemelte, vannak különbségek a fővárosi és a vidéki taxisok kiadásai között, az azonban országosan minden kollégát érint, hogy akinek most kellett volna lecserélnie a járművét a maximum tízéves használati korlátozás miatt, annak ezt ideiglenesen nem kell megtennie.

Mindenkit érint

– Mostanában ténylegesen csak azok használják a taxi­szolgáltatást, akiknek semmilyen más lehetősége nincs elérni az úti céljukat, esetleg időre kell eljutniuk valahova. Illetve az időkorlát után csak azokat tudjuk fuvarozni, akik igazoltan munkába mennek, vagy onnan hazafelé veszik az irányt – osztotta meg tapasztalatait a fiatalember. Végezetül hozzátette, sajnos úgy látja, már szinte nincs olyan ágazat, amit ne érintene a járványhelyzet közvetlenül vagy akár közvetetten is. – Remélem, minél hamarabb lesz olyan intézkedés, amely a turizmusban, a szolgáltatásban, a vendéglátásban, valamint a személyszállításban dolgozók helyzetét megkönnyíti.

Forrás: haon.hu