Nem kell közterülethasználati díjat fizetniük a taxisoknak

Nem kell közterülethasználati díjat fizetniük a taxisoknak
Megosztom

Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester rendelete szerint a január 1. és június 30. közötti időszakra nem kell közterülethasználati-díjat fizetniük a helyi taxisoknak a drosztért.

A Hírös Taxi Szövetkezet elnöke, Orcsik Attila elmondta, kicsit több mint 16 ezer forintos segítséget jelent, de akármekkora összeg, örülnek neki.

– Bárhogyan nézzük, egy biztos, a mostani helyzetben minden fillér számít, hiszen a 16 ezer forintot is ki kell termelni – jelentette ki.

A kecskeméti taxisok helyzetéről november végén írtunk részletes cikket, és már akkor elmondták, utolsó tartalékaikat élik fel, alig van fuvarjuk a kijárási tilalom bevezetése óta. Nem csoda, hiszen bezártak a szórakozóhelyek, éttermek, mozik, színházak, nincsenek házibulik, az egyetemisták is alig mozognak, pláne a vizsgaidőszakban, nem jönnek az üzletemberek, turisták.

Tizenöt-húsz taxis – legalábbis időlegesen – fel is hagyott a személyfuvarozással, mert nem tudott megélni a keresetéből, és más állás után nézett. Javulás nem volt tapasztalható decemberben, az ünnepek alatt és az év elején sem. Orcsik Attila elmondta: hiába oldották fel december 24-ére az esti kijárási tilalmat, nem volt tapasztalható az előző évekhez hasonló nagy mozgás. Sok helyen nem tartották meg a hagyományos családi összejövetelt, közös ünneplést, az emberek többsége betartja az óvintézkedéseket, a távolságtartást. A Mercedes-gyár közel egy hónapos leállásával ráadásul kiestek a céges szerződéses fuvarok is. Gyakorlatilag a nullával egyenlő most a munkájuk és így a bevételük is – összegezte az elnök.

Taxik várakoznak a Petőfi Sándor utcán, kecskeméten.
Fotó: Bús Csaba

Forrás: baon.hu