A taxisok üdvözlik a bankkártyás fizetést

A taxisok üdvözlik a bankkártyás fizetést
Megosztom

Nekem évek óta van bankkártya-leolvasóm az autóban, és elég sok utas igénybe is veszi ezt a szolgáltatást. Technikailag egyáltalán nem okoz problémát a rendszer – nyilatkozta Solymosi Vilmos taxis, aki Herendről jár dolgozni Veszprémbe.

Mint azt elmondta, az idei év elejéig – amennyire tudja – csak néhány kollégájának hiányzott az autójából a leolvasó, a többieknek volt. A tavalyi év tapasztalatai kapcsán arról beszélt munkatársunknak, hogy a nyár aránylag jól sikerült a személyfuvarozók számára, hiszen „kinyitott” az ország, összességében viszont nem tekinthetik sikeresnek az elmaradt fesztiválok miatt.

– Ebben a pillanatban nem tudom megítélni, hogy milyen lesz az idei esztendő, így azt sem, hogy ránk, taxisokra mi vár, de nem igazán vagyok bizakodó – fogalmazott kérdésünkre a herendi taxis, aki azt is hozzátette, hogy tudtával nem sokan „adták le” az ipart. Solymosi Vilmos is kitart, ami annak ismeretében talán nem is csoda, hogy 41 éve ül autóban. Még annak idején a Volán taxinál kezdte, így bőséges tapasztalattal rendelkezik.

Mint az ismeretes, 2021. január 1-től „a kereskedő köteles biztosítani a fogyasztó számára az elektronikus fizetés lehetőségét és annak folyamatos rendelkezésre állását” azért, mert a törvényhozók szerint egyre nagyobb az igény a készpénzmentes, érintkezésmentes fizetésre. Mindez tulajdonképpen a teljes kereskedelemre igaz – kivéve a piacokat –, így a taxisokra is.

Solymosi Vilmos taxis szerint technikailag egyáltalán nem okoz problémát a rendszer Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Nagyon üdvözlöm a bankkártyás fizetést, azt, hogy kötelező a taxikban is, ám ez mára már semmi újdonságot nem jelent – mondta a Naplónak Szalai István utas, aki elmondása szerint ritkán taxizik, de örül annak, hogy a személyfuvarozóknál is élhet ezen lehetőséggel.

– Manapság azért is jó ez a dolog, mert a fertőzésveszélyt is a minimálisra csökkenthetjük az autóban található terminállal – fogalmazott.

Forrás: veol.hu