Kokaint fogyasztott a taxis, aki részes volt a Fradi korábbi játékosának halálát okozó balesetben
A Halgas Tibor autójával ütköző sofőrnek jogosítványa sem volt, mégis taxizásból élt.
Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki részese volt a balesetnek, amely a Ferencváros volt labdarúgójának, Halgas Tibornak a halálával végződött – írja a 24.hu.
A tragikus karambol egy évvel ezelőtt történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A taxis előzésbe kezdett, aminek során áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemben érkező Halgas Tibor járművével. A kocsi megpördült, nekiment a szalagkorlátnak, és a jobb oldalán lévő fás területen állt meg. A sportoló olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.
A lap azt írja, hogy a toxikológiai szakvélemény szerint a taxis szervezetében kokain bomlásterméke volt kimutatható. A szakértő szerint a sofőr a mintavételt megelőző 8-12 órával korábban fogyaszthatott a kábítószerből, ezért annak hatása a baleset idején még fennállhatott. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a korábban elrendelt kényszerintézkedés meghosszabbítását.
A sofőr, ha bebizonyosodik a bűnössége, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ráadásul a gyanú szerinti bűncselekményt három másik büntetőeljárás hatálya alatt, érvényes vezetői engedély hiányában követte el. És bár a baleset időpontjában nem rendelkezett jogosítvánnyal, taxizásból élt.
Mivel az ellene indult más büntetőeljárások, valamint a kedvezőtlen közlekedési előélete sem bírt visszatartó erővel a taxis számára, a bíróság bűnismétlés veszélye miatt meghosszabbította a bűnügyi felügyeletét. A végzés nem végleges.
Halgas Tibor a Fradinál lett profi futballista, tagja volt 2000-2001-es bajnokcsapatnak is. Később megfordult Pápán, Diósgyőrben, a Videotonban, Celldömölkön, valamint Soroksáron is.
Forrás: hvg.hu