Ritkán állítják meg éjszaka a taxikat

Ritkán állítják meg éjszaka a taxikat
Megosztom

Egyéni vállalkozó fuvarosokkal beszélgettünk személyes tapasztalataikról.

A járványügyi intézkedések jelentősen visszavetették a keresletet – Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az első hullám idején budapesti viszonylatban 90, novemberben 50-60 százalékos csökkenésről beszélt. Tavalyhoz képest 30 százalékkal csökkent a fővárosi taxi-engedélyek száma, azok pedig, akik a pályán maradtak, kénytelenek beérni a korábbi bevételük töredékével. Vannak, akik stratégiát váltottak.

Holtidők

Többen, akik korábban állandó éjszakások voltak, nappali vagy vegyes műszakra álltak át – mondja P., aki tizenkét éve kezdett taxizni. Ő meg tudja keresni korábbi bevételének bő kétharmadát is, ennek viszont az az ára, hogy szinte az egész napját az autóban tölti a hívásokat várva. Abból a szempontból szerencsésnek érzi magát, hogy egyedülállóként nem kell másokhoz alkalmazkodnia, de nehéz elviselnie, hogy gyakran órákig nem történik semmi. P. próbálja tartalmasan eltölteni az időt, életében összesen nem olvasott annyi hírt, mint az elmúlt hónapokban – teszi hozzá. De a korábban nem tapasztalt holtidő-mennyiség így nagyon unalmas és csüggesztő tud lenni.

Viszonylag gyakran fuvaroz éjszaka is, de rendőri ellenőrzésbe még egyszer sem futott bele. Leginkább munkából hazafelé tartókat, néha egy-egy ittas, házibuliból érkező társaságot szokott szállítani, bár ilyenek ritkán akadnak. Úgy látja, a kijárási tilalom értelme az, hogy az emberek ne is próbálkozzanak az este nyolc utáni mozgással – de akik mégis megteszik, azokat csak nagyon ritkán ellenőrzik. Az utasok többsége betartja a szabályokat, ő maga is szabályosan hordja a maszkot, habár elmondása szerint már átesett a fertőzésen, így az ő szempontjából mindegy, utasai viselik-e, s ha igen, hogyan.

Csak nappal

M. kisgyerekes anyukaként öt éve él taxizásból, ő a „sztenderd” 50-60 százalékos visszaesésről számol be. Ilyen körülmények között egyáltalán nem tud félretenni, de az összeg arra elég, hogy átmenetileg, ha szűkösen is, fenntartsa belőle a háztartást, ezért több kollégájával ellentétben tavaly ilyenkor sem gondolkodott azon, hogy új munka után nézzen. Ő az éjszakairól tisztán nappali munkarendre váltott, mivel éppen az a réteg esett ki a piacról, amelynek a korábbi bevétel nagy részét köszönhette: a szórakozóhelyekre járó külföldi turisták. „Az este 7 és 8 közötti egy óra mindig nagyon erős, az emberek sietnek haza, és a többség nem kockáztatja meg, hogy belecsússzon a kijárási tilalomba” – meséli. A maszkviseléssel kapcsolatban M.-nek csak pozitív tapasztalata van, eddig senkit nem kellett külön kérnie a szabályok betartására.

Maradt az éjszakánál

A 60 százalékos visszaesés szerinte optimista becslés, mégis viszonylag derűsen kezeli a helyzetet R., aki már 1983 óta van a pályán, és azt mondja, eddig ez a mostani az ágazat legnagyobb válsága. Mivel az évek során felhalmozott némi tartalékot, most megengedheti magának, hogy egy kicsit „vegetálhasson”. Anyagilag nem éri meg neki, de maradt az éjszakázásnál, mert ilyenkor szeret a legjobban vezetni, mikor nem forgalmasak az utak. Természetesnek tekinti, hogy most „halott” minden, igyekszik átvészelni a helyzetet.

A megkérdezettek közül ő az egyetlen, akit már állítottak meg rendőrök: egyszer hajnali fél kettő körül egy lányt fuvarozott, aki a barátjához tartott. Az utast figyelmeztetésben részesítették, végül büntetés nélkül továbbengedték, habár nem volt nála a kijárási korlátozás alól mentesítő papír. De jellemzően „nem vegzálják az utasainkat” – mondja R.

Láthatatlanul

Az Uber betiltása után is maradtak sofőrök, akik a szabályozást megkerülve vállalnak privát fuvarokat. Ezek az apró, főleg a Viberen szerveződő közösségek az állandó utasokkal együtt sincsenek annyian, hogy túlságosan szúrják a taxisok és a hatóságok szemét – meséli T., aki négy éve foglalkozik ilyen jellegű fuvarozással. A szolgáltatásuk előnyének tartja, hogy olcsóbb és kevésbé személytelen a hagyományos taxizásnál. Ő maga régebben kiegészítő pénzkeresetként tekintett rá, de mivel a korlátozások hatására a rendes munkahelyéről is jóval kisebb bevétel származik, jelenleg szinte teljes állásban fuvarozással foglalkozik. T. szerint a közösségükben általános tendencia, hogy akik korábban csak rövid intervallumokban álltak az utasok rendelkezésére, azok vagy hozzá hasonlóan többet vállalnak, vagy pedig, ha volt egyéb pénzkereseti lehetőségük, inkább kiléptek, mivel a taxisokhoz hasonlóan csak jóval több holtidő árán tudták volna megkeresni az elégséges összeget.

Forrás: pestihirlap.hu