A jövő taxidrosztja már létezik Dániában
Világszerte egyre több taxis gondolkodik el azon, hogy belevág egy elektromos autó vásárlásába és fenntartásába, hiszen ezek az autók itt vannak igazán elemükben, legyen szó a dinamikus közlekedésről, de még inkább a rendkívül kedvező üzemeltetési költségekről. Budapesten és számos magyar városban tűnnek fel a hangtalan elektromos taxik, melyekkel együtt folyamatosan növekszik az e-autó állomány hazánkban is, ezzel együtt az elérhető töltőpontokra egyre több autó jut, bár ezen pontok száma folyamatosan fejlődik szerencsére.
A taxidroszt egy ma is létező fogalom, ezek olyan várakozásra kijelölt pontok, ahol a taxisok várakozhatnak arra, hogy egy arra tévedő utas igénybe vegye a szolgáltatást, de pihenni, beszélgetni is van mód ezeken a pontokon. Utóbbi tevékenységek alatt pont meg is lehetne oldani a taxik töltését, ha például Magyarországon is lennének töltők ezeken a drosztokon.
Európa északi felén különösen nagy hatásfokkal alakul át napjaink mobilitása, így a személyszállítás is. Dániában például a Dantaxi nevű vállalat és az E.On ottani kirendeltsége fogott össze és megvalósították ezt a jövőbe mutató megoldást. A Koppenhága területén létesült új taxidroszt neve Danhub lett és itt akár 400 elektromos taxi is tud egyszerre tölteni, ez pedig döntő fontosságú lesz a dán főváros taxiparkjának 100 százalékban elektromosra való átállításában, 2025-re.
A droszt egyik legfontosabb eleme az az 5 darab ultragyors DC villámtöltőoszlop, amiről akár 300 kW-al is lehetséges az energia vételezése, feltéve, hogy az autó is tudja ezt a teljesítményt fogadni. Ez már valóban az a kategória, hogy egy „pisi-kávé” szünet alatt értelmezhető mennyiségű energia juttatható egy e-autóba. Helyileg a repülőtér és a városközpont között félúton található ez a droszt, május 11-én volt a hivatalos átadó.
Jelenleg közel 3000 darab taxi közeledik a koppenhágai utakon, ezek nagy részét a Dantaxi üzemelteti, de természetesen vannak ott is magánfuvarozó „Taki bácsik”. A teljes flottából közel 1700 a dízeles autó, a maradékon osztozik a benzines és az elektromos meghajtású autók tömege, így ha 2025-re valóban megvalósul ezen flotta teljes átállítása (helyi) kibocsátásmentesre, az komoly minőség béli növekedést hoz a város életébe.
Forrás: e-cars.hu