Áremelésre készülnek a taxitársaságok, itt a magyarázat
Pécsen és Debrecenben is tarifaemelésre készülnek a taxisok. A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett a budapesti taxisok sem tudják tovább tartani a hatóságilag megszabott tarifákat, de a szabályozáson csak a főváros változtathat. A felek a héten ültek le tárgyalni, megoldás a közeljövőben várható. A vidéki taxitársaságoknak nincs hatóságilag meghatározott tarifájuk, ott a taxitársaságok vezetői dönthetnek.
Az üzemanyag ára folyamatosan növekszik, a taxisofőrök pedig már több hete indokoltnak látják a tarifa megemelését. Egy, az ATV Híradónak nyilatkozó pécsi taxisofőr azt mondta, nem csak a benzin vagy a gázolaj drágulása áll annak hátterében, hogy emelni szeretnék a viteldíjakat, a kötelező biztosítás, az autóalkatrészek, szervizek mind felemelkedtek 20-30 százalékkal.
A jelenlegi helyzetet Debrecenben is nehéz fenntartani, 1-2-3 héten belül tarifaemelésre lesz szükség. Nem csak vidéken, hanem Budapesten is nehéz helyzetben vannak a taxisok. Az utóbbi napokban további áremelkedés történt. A benzin literenkénti átlagára jelenleg 506, a dízelé pedig 517 forint. A Taxis Szövetség elnöke azt mondta, nehéz a költségeket csökkenteni, mivel az új járművek vagy az alkatrészek beszerzése nem a Fővárosi Önkormányzat kompetenciája, a hatóságilag rögzített árképzés azonban igen. Ebben a héten egyeztettek a felek.
„A város azt kérte tőlünk, hogy egy szakmai bizottságot hozzunk létre, hogy előkészítsék ezeket a javaslatokat, és utána pedig valamilyen módon a következő hetekben valamilyen megoldást találjunk arra a problémára, hogy a költségeinkkel párhuzamosan valamilyen szinten a bevételeink is növekedjenek” – mondja Metál Zoltán elnök.
Az Országos Taxis Szövetség elnöke emlékeztetett: előbb öt éve, utoljára pedig 2018-ban volt áremelkedés, akkor 12 százalékkal nőtt a tarifa. Akkor Tarlós István főpolgármester azt mondta: az emelés öt év után nem volt túlzó, és a díjemelés nem a főváros érdeke volt. Megjegyezte azt is: arra gondoltak, hogy ha az utazóközönség túl drágának találja a szolgáltatást, akkor majd sokkal kevesebben veszik igénybe, ez pedig a taxisok kockázata.
Metál hangsúlyozta, a legutóbbi emelés óta annyira megváltoztak a költségek, hogy haladéktalanul kompenzációra van szükség.
Levélben kereste az Önkormányzatot az ATV híradója, a taxisokkal folytatódó egyeztetés további részleteit szerette volna megtudni, ám adásig nem érkezett választ.
Forrás: atv.hu