Februárban dönthet a főváros a taxis tarifák emeléséről

Februárban dönthet a főváros a taxis tarifák emeléséről
Megosztom

Pénteken tárgyaltak egyes taxis érdek-képviseleti szervezetek képviselői a kormány részéről Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszterhelyettessel arról, hogy az üzemanyag-ársapka kivezetése után kialakult helyzetben milyen segítséget kaphatnak. Az egyeztetésen a taxisok adózási lehetőségeinek lehetséges változása mellett a vizsgarendszerről, a gépjárműállománnyal kapcsolatos szabályozásról esett szó – írja a 24.hu.

A taxisok szerint hiába őrizhették meg kedvező, katás adózásukat, mert „a vállalkozásaik bekerülési költsége és a megtermelt profitja közötti olló összezárult”. Felsorolásuk szerint „a növekvő alkatrész, biztosítás, távközlési, üzemanyag, tagdíj, hatósági engedélyek sokasága, vizsgadíjak stb… költségek akkora mértékben emelkedtek meg, amelyek már a márciusban megnőtt bevételeket szinte semmissé tette”.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy „az alanyi adómentes lehetőség és a kata formák között inkonzisztencia áll fent”, amit már Brüsszelben vizsgálnak. A taxisok azt a tájékoztatást kapták, hogy onnan két-három hónap múlva érkezhet válasz, azután „lehet rendeletet és törvényt módosítani”.

A megbeszélésen a taxiként használt autók felső életkori határának emeléséről – 15 évre szeretnék növelni a mostani 13-at – és a fővárosi tarifákról is volt szó. Ez utóbbiról azt írta a taxis szervezet, hogy a főváros „egyetért az emelési szándékkal, azonban (…) az idei utolsó közgyűlésre már nem tudott bejutni a tarifaemelés idő hiányában, így ezzel már csak a jövő évben tud a közgyűlés foglalkozni”. Mivel a következő budapesti közgyűlés februárban lesz, várhatóan akkor kerülhet napirendre a kérdés, ahogy fogalmaztak: „reméljük, hogy az addig érdemben letett javaslataink döntéshozásra kerülnek”.

Forrás: telex.hu