Nem mind arany, ami fénylik

Nem mind arany, ami fénylik
Megosztom

– avagy történelmi mélyponton a „metal” ára

Újabb mélységi rekordot sikerült ugrania a magát taxis szövetségnek nevező, beazonosíthatatlan érdekek mentén működő szervezet elnökének, erre ékes példa nyitóképünk. Tessék alaposan megvizsgálni!

Olvasatunk szerint eme ominózus poszt(ocska), hirdetés(ke) azt jelenti, hogy a magát taxis érdekvédőnek nevező, érdekképviseletet sikongató fémes képződmény szerint csak az taxi, és csak annak lehet taxija, aki a havi esedékes, százezres nagyságrendű dézsmákat megfizetni hajlandó. Egyéb földi halandó álcázza csak magát, még akkor is, ha sárga az autója, sőt, a rendszáma is. Még olyankor Elit taxinak is csak álcázza, mint az a Balaton Sound kapcsán kiderült, és ez az álcázás olyan jól sikerül, hogy amikor a tények napvilágot látnak, mély kussolásba merül minden érdekvédő.

Sikerült a mi áldott (vagy annyira tán nem, de jó sokat emlegetett) érdekvédőnknek, állandó nyilatkozgatónknak odáig jutnia, hogy már az általa ezidáig favorizált sárga és egyéb agylövések sem elegendőek a „nagy nemes nemzetes taxis” cím viselésére.

Amúgy mélázzunk el egy kicsit az Országos Taxis Szövetségen. Saját weboldalukon, melyet kénytelenek vagyunk hiteles forrásnak elfogadni, azt írják, hogy „Az OTSZ jogelődje a Magyar City Taxisok Országos Szövetsége volt, mely 1993-ban alakult. Az OTSZ-ben ellátjuk tagjaink képviseletét minden olyan fórumon, ahol érdekeinknek megfelelően befolyásolhatjuk a döntéseket a tagok igényei szerint.

Ennek értelmében – bár 2009 óta nem sikerült Alapszabályt feltölteni, de 2011. óta az oldalt sem frissíteni – erre nem futja a tagdíjakból –, az OTSZ kizárólag a City taxi kötelékébe tartozók érdekeit képviseli. Szimpla, általános iskolás, értelmezési feladat. Bár állításuk szerint a tagok igényei szerint látják el az érdekképviseletet, de a tagok létszámáról sehol, semmilyen fórumon nem hajlandók nyilatkozni. És valahogy nem akad egyetlen taxis ismerősünk sem a pár százból, aki a tagjuk lenne.

Ennek ellenére Metál folyamatosan a teljes taxis társadalom nevében tesz nyilatkozatokat, kijelentéseket, bélyegez meg kollégákat.  Azt már csak csendben jegyzem meg, többek között ezen délceg alak nyilatkozatai mentén ítélik meg a taxi (rég nem) szép világát a hatóságok, valamint a közvélemény jó része.

Eme jobb sorsra érdemes szakma azért már cipelt a hátán jó pár, nálánál kevésbé kártékony Főtaxist, izé, City taxist. Bocsánat, a fenti hirdetés látta óta nem tudom már, ki kivel van és pontosan hova is tartozik, főleg nem Metál elv(?)társ. Egyre inkább egy elszabadult, kontroll nélküli ámokfutáshoz hasonlítható a „szakma érdeképviseletlenségét” megszemélyesítő garázdálkodása, és ismételten is egyre sűrűbb szereplési vágya.

Ahogy a Szabad a taxi blog írta volt nem is olyan régen, „Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke nem szép ember. Viszont legalább buta is, mint a barnaszén”. Haknizott ő már minden miatt, legyen az fix tarifa, sárgaság, októberben felkötendő téli gumi, autókorhatár, tengelytáv- és csomagtartóméret-szabályozás, most pedig éppen a hiénák (bár definiálni képtelen e fogalmat).

Képzelt riport egy budapesti „Metál fesztiválról”

Persze van egy dolog, ami soha nem éri el annyira az ingerküszöbét, hogy azonnal valamelyik médiába rohanjon sírni-ríni, vagy jól megmondani a tutit, mint egy politika-vezérelte megmondó (vagy propaganda)ember, csak a jó ég tudja már, mikor kinek a politikáját követi éppen.

Ez pedig nem más, mint a hatósági jogkörök nélkül , sőt, több bírósági ítélet és egykori ombudsmani állásfoglalás szerint is több pontban jogszerűtlenül működő BKK taxiellenőrök működése, azok adójogszabályokat sértő tevékenysége. Merthogy ezen ténykedések, valamilyen rejtélyes oknál fogva a Főtaxi és a City taxi sofőrjeit soha nem érintik, közérdekű adatkérés sem eszközölhető ilyen témában, ámde ezen partizánharc a mocskos hiénák (értsd: mindenki más, aki nem a fenti két cég logóit tacepaózza magára, és még fizet is érte jó sokat) ellen azért annyira már nem lehet nyilvános.

Ám végső következtetésként hadd mondjuk el, hogy leginkább a taxisok sara az, hogy egy ilyen embert megtűrnek maguk között, sőt, hagyják, engedik, hogy a nevükben nyilatkozzon, helyettük kijelentéseket tegyen, és magát a teljes fővárosi taxis társadalom képviselőjének nevezze. Ő bizony a taxisok sara, mert az elmúlt években, sőt, megkockáztatom, évtizedekben képtelenek voltak arra, hogy kitermeljenek akár egy valós érdekképviseleti szervet (szakszervezet híján, ugye, hiszen a taxisok egy része egyéni vállalkozó, másik fele meg fillérekért bejelentett, mindent maga után fizető, kétórás munkavállaló), akár egyetlen olyan embert, aki valóban az ő érdekeiket szolgálná. Kamaráról pedig szó sem lehet, hiszen azt már elorozta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, ő is kéretlenül maga alá gyűrve a taxisokat.

Hogy csúnyán fogalmazzunk: a pesti taxis olyan, mint a buta ribanc. Dugják jó sokan, minden pontján, elöl-hátul, orrba-szájba, ő meg nyel, fizet inkább a szenvedéseiért, és ordít, hogy még-még-még. A fémes színben, de eléggé hamisan csillogó főmegmondó pedig boldogan tapsol, és két perc hírnévért még pár fórumon, pár alaknak odalöki szegény taxis-ribit.

Taxis Terka