Lépjünk be egy taxi társasághoz. Kapunk matricákat, szabadjelzőt, esetleg tabletet, a szükséges mindenfélét. Ja, és a „kaukció”, azt el ne felejtsük! Úgy nagyjából – társaságonként ….
Hónap: 2019 július
A hajoznijo.hu, turistacsalogató oldalon találtuk az alábbi szösszenetet. Természetesen angolul is elérhető a turisták számára, és a méltán népszerű, „látnivalók” menüpont nyitóoldalán már meg is ….
2017-ben kisebb változások történtek a budapesti taxisok működését szabályzó előírásban, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy azok a taxisok, akik nem tagjai valamelyik társaságnak, megkülönböztető ….
Külföldiül értők és olvasók számára ismerős lehet a „freelancer” szó, amivel az angol nyelvben a szabadúszó, általában a kreatívnak mondott területeken tevékenykedő munkavállalókat jelölik; azokat, ….
Megy! Legalábbis úgy néz ki. Írtunk is már a trükkös cégekről…. Egy tegnapi dátummal jegyzett iromány szerint mindenképp. Azért összefoglaljuk. Jelen pillanatban a főváros utcáin ….
– avagy történelmi mélyponton a „metal” ára Újabb mélységi rekordot sikerült ugrania a magát taxis szövetségnek nevező, beazonosíthatatlan érdekek mentén működő szervezet elnökének, erre ékes ….
Felbecsülhetetlen károkat okoznak a turizmusnak az illegális dolgozó taxis „hiénák” – véli az Országos Taxis Szövetség elnöke. A köztévében Metál Zoltán arról beszélt, a turisztikai ….
Egy csomó taxist is elkaptak a hatóságok hétvégi akciója közben: volt, aki úgy fuvarozott, hogy a kormányhoz se ülhetett volna. Ismét nagy razziát tartottak a ….
Az óriási benzináremelés kiváltotta események három napra bénították meg az országot, így a főváros utcáit. 1990 nem csak Európában, de a Közel-Keleten is komoly változásokat ….
Tavaly is nagyon jövedelmező évet zártak a budapesti taxitársaságok, miközben a piac koncentrálódik és újabb szereplők próbálnak szerencsét – derül ki a beszámolókból. Erősen koncentrálódik ….