Love is in the air

Love is in the air
Megosztom

Annyira cukik vagytok, hogy az hihetetlen! Kirakunk egy cikket, és öt percen belül már hemzsegtek az oldalon, osztjátok, lájkoljátok, kommentelitek. Ennél több visszajelzés, ennél nagyobb elismerés nem is kell talán.

Két napja raktuk ki a válság kezelésére készített javaslatcsomagunkat. Eleddig 530-an osztottátok meg, és ez csak az, ami közvetlenül az oldalról került megosztásra. Ehhez még hozzá jön a sok facebookos csoport alól történt megosztás. A két nap tapasztalatai alapján a rövidtávú és a válság utáni közvetlen javaslatokkal a nagy többség egyetért. A harmadik fázissal – mely talán majd valamikor egy-másfél év múlva kerülhet porondra – továbbra is várjuk javaslataitokat, építő kritikátokat.

Vagy mégis? Azt hiszem, ha tényleg kezdtek komolyan venni minket, és szerettek, akkor tegyétek meg, hogy aláírjátok a petíciónkat.

Tudom, tudom, van még, aki titkon olvas, mert tart attól, hogy fuvarkufárja bosszút áll majd rajta. Ezért itt és most jelzem: be lehet pipálni, hogy az aláírás a listába kerüljön, de a név ne jelenjen meg. Akkor nagyagy és bandája figyelő szeme lyukra szalad, ti pedig békén lesztek hagyva.

https://www.peticiok.com/szakmai_javaslatcsomag_a_taxis_szemelyszallitoi_agazat_valsaganak_kezelesere?s=69801041

Kiss Marianna