30 éve nagyot fordult az élet Magyarországon: azóta használhatunk mobiltelefont

„A Postától független, úgynevezett kiscellás rádiótelefon-rendszer“. A mai olvasónak már gondolkoznia kellene, miről is írunk, a korabeli olvasó pedig még alig sejtette, mi fán terem az, amiről a rendszerváltás egyéb fontos eseményei közepette 1989 novemberében beszámolt a HVG. Igen, ez volt a mobiltelefon-szolgáltatás, amely egy évre rá működni is kezdett. Most, október 15-én lesz 30 éves az első hálózat.

A kezdetekről a legtöbbeknek az eleinte táska-, később téglaméretű, mégis igen egyszerű készülékek jutnak az eszükbe, de nem kevésbé érdekes, hogy a mobilozás eleinte hihetetlenül drága volt. A belépési díj 75 ezer, a havi díj 6300 akkori forint volt (benne kétszáz perc hívásindítás vagy hívásfogadás), és kezdetben százezer forint körül mozgott az akkor korántsem a hűségidő fejében kedvezményesen osztogatott készülékek ára. Az átlagpolgár ezt nem tudta kifizetni, mégis három hét alatt összejött 15 ezer előfizető. A cégeknek a nagy beruházáshoz nem sokkal később már lízinget is reklámoztak.

Összehasonlításul: egy Lada Samara 1991 januárjában 486 ezer forintba került, egy automata mosógép 30 ezerből kijött. És persze az akkori telefonokban nemhogy internet nem volt (nem is lehetett), hanem kamera és navigáció sem. Sőt, sms-t sem lehetett velük küldeni.

Egy magyar–amerikai vállalat, a Westel (az odakint még T-Mobile néven működő cég elődje) indította a szolgáltatást, a skandináv NMT (Nordic Mobile Telephony) szabvány szerinti analóg rendszerben. A Westel Rádiótelefon Kft. (a bejegyzéskor Első Magyar Amerikai Rádiótelefon Társaság) 1989. december 4-én alakult meg a többségi állami tulajdonos – a Magyar Postából épp akkor, a rendszerváltás közepette kiváló telefontársaság, a Matáv – és az egyik nagy amerikai telefontársaság, a US West vegyes vállalataként.

Ez az analóg mobilszolgáltatás Közép-Európában elsőnek számított. Kezdetben elég volt egyetlen budapesti „értékesítési pont”, és a meglehetősen korlátozott lefedettséget három bázisállomás teremtette meg. 1993 végéig kellett várni, amíg 400 bázisállomással már nagyjából országos lefedettség alakult ki. A zsebben is elférő mobilok 1994 körül jelentek meg.

Az induló, pontosabban eleinte éveken át jellemző árakat nemcsak a korabeli vásárlóerőhöz érdemes viszonyítani, hanem az alternatívához is. Ma, amikor bármelyik mobilszolgáltatónak többször annyi előfizetője van, mint ahány vezetékes vonala volt a rendszerváltás idején a monopolhelyzetben lévő Magyar Postának, nem könnyű visszaidézni, de még 1995-ben is örömhírnek számított az üzleti szférában, hogy egy hónapra csökkent a vezetékes telefonra várakozás ideje. És még akkor is 90 ezer forintos bekapcsolási díjat kellett leróniuk a cégeknek, a vezetékes magántelefonokért is 30 ezer forintot kértek az 1990-es évek elején. Nem csoda, hogy ilyen piacon – a mobiltelefóniában amúgy szokatlan módon – a Westel már működésének első évében jelentős nyereséget könyvelhetett el.

Amíg a Matáv mellett csak jóval később, 2002-ben, a vezetékes piac liberalizációjakor jelent meg az árakat letörő konkurencia, a mobilpiacon jóval hamarabb indult be a verseny. A digitális mobilozást (a GSM 900 rendszerben) nagyjából egy időben, 1994. március végén indította a Westel 900 és a skandináv–magyar Pannon GSM (a Telenor elődje). Ez volt az elsőgenerációs, analóg technológia után a 2G – most tartunk az 5G-nél. A 2G kellett az amúgy igen egyszerű szolgáltatás, az sms bevezetéséhez. Idehaza az első szöveges üzeneteket 1995-ben küldték el.

Nevezetes 1995-ös kedvezményes készülékvásárlási akciójával Mikuláskor a Westel 900 árharcba kényszerítette versenytársát.

A harmadik szolgáltató, a Vodafone 1999 végén lépett a magyarországi piacra. Dolga végeztével az úttörő, a 60-as előhívószámú mobilcég – akkor már, a digitális névrokontól eltérő nevén Westel 450-ként vagy Westel 0660-ként szerepelve – 2003-ban beolvadt a Westel 900-ba. Hamar le is állították az analóg szolgáltatást, mert addigra elfogytak az ügyfelek. Az 1998-as csúcsidő 98 ezer előfizetőjéből már csak 17 ezer maradt, és az analóg mobilszolgáltatás veszteségessé vált.

A három évtizeddel ezelőtti induláskor a korai mobilos sajátosságok közé tartozott, hogy a hívásokért a hívott fél is fizetett.

Érthető: az akkori drága szolgáltatás inkább azoknak volt fontos, akik elérhetőek akartak lenni, kevésbé a hívóknak. Eleinte még azt is megörökölte a mobilszolgáltatás a vezetékestől, hogy belföldi díjövezetek voltak. A mobil–vezetékes verseny 1999 elejére jutott el odáig, hogy maroktelefonról egyes esetekben olcsóbb volt az ország más részeibe telefonálni, mint vezetékesről. 2000 elején pedig a piaci verseny hatására a mobiltarifákat már nem emelték, hanem csökkentették.

Az előfizetők számának robbanásszerű növekedése miatt 2007 áprilisában jutottunk el odáig, hogy 100 lakosra több mint 100 mobiltelefon jutott – igaz, a több telefont használók és a részben reklámcélból osztogatott, gazdátlan SIM-kártyák miatt ez a szám csalóka volt, több százezren mobil nélkül éltek. Mostanában 100 lakosra majdnem 120 előfizetés jut.

A 30 évvel ezelőtti kezdetek gazdaságtörténeti érdekessége, hogy 1989-ben az utolsó pártállami kormány egy másik magyar–amerikai csoportnak, a Hungária Telecom és a Contel párosának is engedélyt adott mobilszolgáltatásra. A választás után az Antall-kormány ezt gyorsan visszavonta, mert a cégben nem volt többségi tulajdonos az állam.

Forrás: hvg.hu