Az idén már biztosan nem emelkedik a tarifa

Az idén már biztosan nem emelkedik a tarifa
Megosztom

Hoztuk a cikket a metal.hu, izé, taxisokvilaga.hu oldalról, és nem bírjuk megállni, hogy ne kommenteljük.

A költségek emelkedése jelenleg nem hárítható át

Üzemanyag, használt és új autó, szerviz- és javítási költség, biztosítási díjak, autógumi, sárgító-fólia, napi megélhetési költségek – szinte lehetetlen felsorolni, minek és mennyivel emelték az árát. Az évek óta tartó nyugodt, majdnem inflációmentes időszaknak bizony vége. A legálisan tevékenykedő taxisok költségei is komoly mértékben emelkedtek. Országszerte.

A mindenkire vonatkozó szabályok mellett a fővárosi személyfuvarozóknak még további szigorú feltételeknek kell megfelelniük. A taxizáshoz előírt autó életkora, mérete, emisszió-kibocsátása, színe, és nem utolsó sorban az előírt tarifája rendeletileg szabályozott. (Köszönjük, hogy anno mindezeket Metál papa, aki most itt veri ezek miatt a nyálát, a fuvarkufárokkal karöltve és egyetértésbe, egyikük által dotáltan ezt kilobbizta Tarlósnál.)

A tarifa a megváltozott feltételek miatt korrekcióra szorul/na/. Az elszabaduló inflációból eredő költségnövekedést ugyanis minden vállalkozás megpróbálja bizonyos mértékben áthárítani. Csak néhány példa: az autóimportőrök, a szervizek, a gumisok, a biztosítók, a fóliások áremelései gond nélkül „átmentek”. De emeltek a pékek, a húsfeldolgozók is anélkül, hogy bárki megakadályozta volna. Ez ugyanis természetes, akár mikro-, kis-, vagy nagyvállalkozásról van szó. Aki nem emel, az egy idő után veszteséget termel, és tönkre megy. Ezt a taxizásból élők is szeretnék elkerülni. Így kezdeményeztek egy találkozót a Főváros illetékeseivel e témakörben. (1. Metál keze tökig benne volt a jelenlegi tarifában, minden értelmes és számításokon alapuló egykori javaslatot leráztak magukról a fuvarkufárokkal együtt. Így született ez a jelenlegi agyhalott tarifa. 2. A 30%-os emelési terv valószínűleg hasra ütéses javaslat volt, mert sehol számításokat nem láttunk. 3. Kérdeznénk, a fuvarkufároknak ugyan milyen vesztesége termelődött a pandémia alatt, amikor a kicsi rabszolgák ugyanúgy behordták a szent takkdíjat? A 2020-as mérlegek alapján ugyan a növekedésük megszűnt, de nagyjából szinten maradtak. Ezt mindenki megtekintheti, nyilvános adat.)

November 3-án létre is jött az egyeztetés, melynek részleteiről az egyik meghívottat, Metál Zoltánt kérdeztük:

  • Kik vettek részt ezen a megbeszélésen?
  • A főpolgármester helyettese és Kabinet főnöke, a BKK vezérigazgatója mellett azok a szervezetek és társaságok vezetői, akik a BKIK által korábban, a Főpolgármesternek elküldött levelet aláíróként is támogatták, valamint Horváth Pál, a FODESZ elnöke. (Azaz egyetlen, valóban érintett TAXIS sem.)
  • Ha nem titok, miről folyt az egyeztetés? Milyen tarifára tettetek javaslatot?
  • Természetesen arról, hogy  időszerűnek tartunk és kérünk egy mielőbbi tarifa korrekciót, vagy ha úgy jobban érthető, akkor egy tarifa emelést. Készültünk egy háttéranyaggal, mely tartalmazta azokat a költségeinket melyeket egy összehasonlító táblázatba kigyűjtöttünk, és átadtunk tárgyaló partnereink részére. Ebben a táblázatban jól követhető módon látszottak – évekre visszatekintve – a többletköltségek, melyek egy minimum 18%-os azonnali tarifa emelést indokolnának. (Szóval már nem 30%. És hol a táblázat? Mert itt csak Metál papa vigyorog.)
  • Tekintettel arra, hogy a vidéki városok egy része is a fővárosi döntésre vár, lesz tarifaemelés, vagy sem?
  • Sajnos már a megbeszélés kezdetén hűvös lett a hangulatunk, mert a Főváros egy un. „jogértelmezést” követően – ami egy Kormányrendelet, mely a vészhelyzet alatti bizonyos önkormányzati jogkörök felfüggesztéséről szól – jelezte, hogy 2022. január 1-ig nem dönthetnek, hiszen kötve van a kezük. Ezekkel  a jogszabályokkal magunk is tisztában voltunk, de szakjogászaink  véleménye  és értelmezése szerint a hatósági árszabályozást nem sorolja fel ebben a vészhelyzeti rendeletben a jogalkotó. Na, ekkor rögtön kialakult egy patthelyzet, mert egy jogértelmezési probléma adódott. Ennek minél hosszabb ideig tart az értelmezése és a kibogozása, az annál súlyosabb károkat okoz majd a taxis szolgáltatóknak. Abba bele sem merek gondolni, ha a járvány miatt esetleg meghosszabbítják a vészhelyzetet, akkor addig mi fog történni?! A BKIK, a jelen levő fuvarszervezők, és az OTSZ képviselői egyöntetűen állást foglaltak a jelenlegi hatósági rögzített tarifa emelése mellett. (Szép ez, csak azokat sem ártott volna „meKKérdezni”, akiknek nem Mekk Elek utalja a havi apanázst, hanem az utcán keresik meg. Tudod, Metál, akik dolgoznak.) Az esetleges maximált hatósági ár visszaállítását mindegyikünk elutasította. A FODESZ elnöke a tarifa emelés helyett inkább a költségek csökkentését szorgalmazta. Többen próbáltuk Horváth Pállal megértetni, hogy jogos igény a gépkocsik biztosítási költségeinek mérséklésére, vagy a vizsgadíjak csökkentésére tett javaslata, de a Fővárosnak egyik díjra sincs ráhatása. (Úgysem érti meg, minek vele küzdeni? Ismételten is csak a semmiről lehetett vitatkozni, de tutira fosta a szót, ahogy csak szokta.) Azaz teljesen felesleges azokon ezt számon kérni, akiknek nincs kompetenciája e díjak megállapítására. Több mint másfél órai egyeztetés után úgy álltunk fel, hogy gyorsan létrehozunk két munkabizottságot (tarifa, költségcsökkentés) és mielőbb kidolgozunk egy olyan javaslatot, melyet talán a Főváros képviselő testülete is jóváhagy majd. Jelenleg itt tartunk. Amennyiben bármilyen előrelépés történik, úgy tájékoztatjuk kollégáinkat.
    (Már csak annyi a kérdés, hogy ha a hatósági áras cuccokra tilalmat tol a veszélyhelyzet, hogy a redvába emelkedett ezidő alatt vagy háromszor a cigi ára? Itt nem csak a bagó füstje a büdös.)

Szerényen feldereng a nem túl távoli múlt, amikor is a 280/Km emeléséről folytak a tárgyalások. Ki más lett volna az akkori hangadó, mint a most is tárgyalást szorgalmazók halmaza. Szerényen feldereng amikor a BKIK égiszén belül az első számítások 600 Ft/km körüli tarifát hoztak ki. Úgy mindent egybevetve. Pusztán azért, mert a most is tárgyaló, tárgyalni akarók megbízóinak a minél több taxis/havi „takkdíj” a bevételi forrás, és bizony ez a tarifa a taxis/utas szám csökkenésével járt volna, bár így már sosem tudjuk meg. Egy dolog biztos, és kérdeznénk is így nyílt felületen a jó Metál elvtársat, azt számolták már, az esetleges tarifa emelés után vélelmezhetően másnap mennyivel fogják emelni a havi „takkdíjat” a megbízói, etetői, és gazdái? Kösz, tudjuk a választ! (Is) Akkor (2017) a fent leírtak ellenére kaptunk 20 forint/km emelést, így lett a mai napig is élő 300,- Ft/km, plusz a többi.