A taxisblokád idején vagy ma lehet többet tankolni egy átlagfizetésből?
Hiába vannak rekordmagasságban az üzemanyagárak, még így is jobb a helyzet, mint 31 éve, a taxisblokád idején.
Majdnem napra pontosan 31 éve bénította meg az ország közlekedését a taxisblokád: a kormány ugyanis 1990. október 25-én váratlanul 65 százalékos benzináremelést jelentett be, ami október 26-án életbe is lépett, egy liter benzin ára pedig 56 forintra ugrott. Az áremelés ellen tiltakozva taxisok és magánfuvarozók bénították meg előbb Budapest forgalmát, majd a közúti közlekedést az ország nagy részén.
Ahhoz képest, hogy milyen felfordulást okozott az ország életében, viszonylag kis társadalmi kárral megúsztuk
– mondta az Indexnek Bod Péter Ákos közgazdász, aki akkoriban ipari és kereskedelmi miniszter volt. Szerinte „lehetetlen helyzet volt”, hiszen ha mindenki a lehető legjobban járt volna el, akkor is nyílt titok volt, hogy a benzinár megnő, „nem csupán megnő, hanem nagyon megnő”.
A közgazdász kiemelte, hogy akkoriban „inflációs világ” volt, harminc százalék felett drágult minden. „A tervgazdaságban lenyomott árakat most a liberalizálás keretében elengedjük. Mivel akkoriban éppen csúcson volt a nemzetközi olajár, a forint sem volt nagyon erős – ma is ez a helyzet –, tehát mind a két tényező fölfelé viszi az árakat. A kormánynak azt kellett eldöntenie, hogy akarja-e szubvencionálni az árakat” – mondta az akkori miniszter, hozzátéve, hogy a kormány nagyon helyesen meghozta azt a döntést, hogy megemeli az árakat. Ugyanakkor szerinte azon még ment a vita, hogy egy lépésben – körülbelül 65 százalékkal volt a piaci ár alatt a benzin ára –, vagy több lépésben – például 35-35 százalékos emeléssel – érjék el a kívánt szintet.
Végül a többlépcsős emelésben állapodtak meg a felek: október 28-án az Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodással ért véget a taxisblokád. A megállapodás értelmében október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentették a megemelt benzinárakat, amelyek az árliberalizálással összefüggő törvények hatályba lépésig voltak érvényben.
Mit jelentett 31 éve az 56 forintos benzinár?
A Holtankoljak.hu adatai szerint ősszel eddig a benzin ára 14-szer, míg a gázolajé 13-szor emelkedett. Szeptember elején a benzin literenkénti átlagára 447, míg a gázolajé 445 forint volt. November elejére a benzin átlagára 506, míg a gázolajé 517 forintra nőtt – ez két hónap alatt 13 és 16 százalékos drágulást jelent. Kapcsolódó
Ez volt az új magyar demokrácia első tüntetése és az első igazi pancserpuccs, ami sikerrel járt.
Tavalyi cikkünkben felidéztük, hogy mielőtt visszasírnánk a több évtizedes árakat, érdemes egy picit számolni:
- 1990-ben havi 13 446 forint volt az átlagkereset Magyarországon, amiből akkor 370 liter benzint lehetett vásárolni (36 forintos áron), míg a megemelt áron (56 forint) már csak 240 liter benzinre futotta;
- most augusztusban a nettó átlagkereset a KSH szerint 284 ezer forint volt, amiből ma több mint 560 liter benzin vásárolható.
„Ez most is jelentős tétel, de a családi büdzsében talán már nem annyi. Egyszerűen jobban él a társadalom, és sok más is belefér a büdzsébe. Nagy tétel, de nem hinném, hogy ebből az árból ilyen típusú probléma lenne” – fogalmazott a közgazdász.
A jelenlegi üzemanyagár – a taxisblokád idejével ellentétben – globális probléma az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint. Metál Zoltán az Indexnek azt mondta, hogy
mindenki érzi a saját pénztárcáján, hogy minden drágább,
az üzemanyagárak emelkedésének ráadásul inflációgeneráló hatása is van.
Szerinte nagyobb probléma, hogy minden drágul: a biztosítási díjaktól az alkatrészeken át egészen a szervizdíjakig, így azok, akik a személyszállítással foglalkoznak, kénytelenek lesznek árat emelni.
Forrás: index.hu