BREAKING NEWS!

BREAKING NEWS!
Megosztom

Újabb közleményt kaptunk a holnapi taxis tüntetés kapcsán.

Amint azt előző közleményünkben jeleztük, megkerestük a kormány által kijelölt minisztériumot, és állásfoglalást kértünk, igaz-e, hogy a veszélyhelyzettel összefüggő kormányrendeletek korlátozása miatt nem változtathat a tarifán a fővárosi önkormányzat.

Nos, jelentjük, nem mi nem tudtuk értelmezni a kormányrendeletet. A taxisok által felkért ügyvédek, jogászok, de még az egyszerű taxisok is képesek voltak a szöveg értelmezésére, ellenben a főpolgármester stábja nem.

Ezért is nagyon fontos, hogy holnap sokan legyünk és kinyilvánítsuk a véleményünket, miszerint elég, hogy a mi sorsunkkal szórakozik a sok fejes, beleértve főpolgármestert, helyettesek garmadáját, fuvarszervezőket és BKK-t.

Jelezzük, hogy veletek közösen, összefogva, ezt két hét alatt sikerült elérnünk, Metál, HP, létszám nélküli önjelölt érdekvédők és társaik nélkül. Kérdeznénk, hogy akkor november óta miről tárgyaltak a nevetekben, de a hátatok mögött, a megkérdezésetek nélkül? Újra idézzük a BKK honlapjáról: “Budapesten taxitársaságokhoz tartozó szolgáltatók és független szolgáltatók nyújtanak személytaxi-szolgáltatást”, ahogy ezt olvashatjátok az államtitkár levelében is.

A tarifán lehet változtatni, csak akarni kellene!

Itt a teljes levél, ha valakit érdekel: